A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1994-1995-1996
Jelentés - Állomány
A Központi Könyvtárban is megkezdődött az állomány elkopásának folyamata. Noha itt kevesebbet selejteztünk, mint amennyit beszereztünk, a megnövekedett forgalommal messze nem tartottunk lépést. Ezért igyekeztünk plusz injekciókkal kezelni a Központi Könyvtár gyarapítását. 1993 és 1996 között a keret megduplázódott, az új művek darabszáma pedig 230%-ra ugrott. A gyarapodás ötödét (a külföldről származó könyvek harmadát) az országos szociológiai szakkönyvtárba került anyagok teszik ki. Kötelespéldányként és ajándékként érkezett a könyvek mintegy 25-30%-a. A belföldi kiadványok átlagára időszakunkban 53%-kal emelkedett, külföldi vásárlásainkat pedig a forint leértékelése is drágította. A Zenei Gyűjtemény gyarapodására fordított, 44%-kal növelt összegért csak 14%-kal több kiadványt tudtunk venni. A kották, különösen a külföldiek a könyveknél is gyorsabban drágultak. A beszerzett kották száma jelentősen csökkent (459-ről 257-re, 56%). Az állomány feldolgozása A Központi Könyvtár katalogizáló-osztályozó munkájának túlnyomó részét már számítógéppel végzi. A feldolgozás ideje jelentősen megrövidült, különösen azon művek esetében, amelyek rekordjait a hálózati könyvtárak is megkapják. 1995 szeptemberében megteremtettük a központi feldolgozás szervezeti kereteit: a hálózatból odairányított dolgozók a Szerzeményezési és Feldolgozó Főosztály csoportjaként kezdték a munkát; s mert a TextLib rendszeren belüli export-import program nehezen készült el, 1996 gyakorlatilag még csak előkészületekkel telt el. A hat régió közül egyelőre egy alkalmazza a számítógépes rekordokat, a többiek szintén előkészületekkel vannak elfoglalva. Legalábbis régiószinten majdnem mindenhol központosították a szerzeményezést, a leltározást és a feldolgozást; részint a gépesítés terén megtett határozott előrelépés folyományaként. Az állomány védelme A túlzott használatból fakadó állományromlás veszélyeiről már más összefüggésben esett szó. Ehhez más veszélyek is társulnak. A fiókkönyvtárakba továbbra is rendszeresen betörnek, hiába a rácsok, a jelzőberendezések. A tolvajlások, csonkítások is megszaporodtak, szoros összefüggésben a könyvek árának emelkedésével. A könyvtárosokat nem lehet felelőssé tenni a tolvajok garázdálkodásáért, hiszen a Központi Könyvtáron kívül egyetlen nagyobb könyvtárunk sincs fölszerelve lopásgátlóval (a kisebbekről nem is szólva). A lopásokat könyvcsonkítások tetézik, bizonyára kevesebb esnék meg, ha több egységünk bírna másolóberendezéssel vagy alkalmazhatna teremfelügyelőt. A betörések elleni újabb és újabb riasztók és rácsok nem nyújtanak hathatós védelmet, de nélkülük nem tudunk biztosítási szerződést kötni, hogy kárunk valamelyest megtérüljön. Igen nehéz, gyakran lehetetlen visszaszereznünk a rosszhiszeműen kikölcsönzött vagy hanyagságból vissza nem hozott könyveket. Az újabb törvények előírásai miatt nem kérhetünk néhány olyan adatot olvasóinktól, melyek biztonsági szempontból fontosak lennének (pl. munkahely); az adatok változását nyomon alig követhetjük; ráadásul az új végrehajtási törvény megnehezítette a perlést és a behajtást. 1994-re a követelések behajtásának hatékonysága a 90-es évek elejihez képest 60%-ra zuhant vissza; feltorlódott ügyekkel megcsappant létszámunk nem képes megbirkózni. Határozott lépéseket fontolgatunk: a kölcsönzési feltételek, az adatszolgáltatás szigorításával, a végrehajtó bevonásával etc. Az emberi kártevés mellett korántsem törpülnek el az állományt a környezet részéről fenyegető ártalmak. Hírlapjaink, kivételes ponyvagyüjteményünk, helyismereti dokumentumaink állaga romlik, oxidálódik, és belátható időn belül elporlanak. A hatékony állományvédelem megvalósítását ismét csak a pénzhiány gátolja. A legértékesebb anyagok megóvása érdekében a Nemzeti Kulturális Alap 10
