A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1991-1992-1993
Horváthné Jakubecz Ilona: A Központi Ellátó Szolgálat szerepe a hálózat szolgáltatási rendszerében 1988-1993
lom biztosítása, a főkönyvtáraknak példányszám-kiegészítés, ill. a nagyon értékes könyvek kikölcsönzése minden könyvtártípusnak), viszonylag egyértelmű, elvileg problémamentes területe a szolgálatnak. Nézzük meg, hogy ez az egyértelmű, tiszta profil a későbbiekben - elsősorban a gyakorlat hatására - hogyan módosult, s milyen kérdéseket, problémákat vetett fel: A KÉSZ vezetői a kezdetektől azt tartották, hogy a váratlanul, hirtelen jelentkező „tömegigények” kielégítése nem feladatuk. Annak értelmezése azonban, hogy mi tekinthető ebbe a kategóriába tartozónak, a későbbiekben változott. „Tömegigénynek” tekinthetők-e a tanuláshoz szükséges, az iskolarendszerű oktatásban használt művek, kötelező olvasmányok, példatárak, vagy az útikönyvek, nyelvkönyvek stb? Ha nem, akkor az igények kielégítésébe müven mértékben kell a KESZ-nek bekapcsolódnia? Ha viszont feladatának érzi a fenti elválások kielégítését, s a „tömegigény” kategóriájába csak a bestseller típusú művek soroltatnak be, akkor az irodalomnak az induláskor meghatározottnál szélesebb körét nagy példányszában kell beszerezni, s így is nagy a veszélye annak, hogy a hirtelen keresett művek iránti keresletet csak esetlegesen lehet kielégíteni. Ugyancsak felmerült, hogy a könyvárak emelkedése miatt a népszerű, gyakran használt, de drága kiadványokból (kézikönyvek, albumok, drága szakácskönyvek stb.) is szerezzen be a KÉSZ. Ez az induláshoz képest alapvető szemléletváltozás, mely a KÉSZ funkcióit is lényegesen módosíthatja. Ti. az igénybe vehető könyvek tartalma és az igénybevevők köre is megváltozhat. Az, hogy a ritkán keresett műveknek a KESZ-ben a helye, evidens volt mindenki számára. A kezdetekkor e körül semmi vita nem volt. Mégis ez a legegyszerűbbnek látszó, legegyértelműbb funkció vetette fel a legtöbb problémát. Nagyon leegyszerűsítve a kérdést, arról van szó, hogy ezeknek a műveknek jelentős része a KESZ-ben is áll, vagy nagyon kicsi a forgalma. Ugyanakkor a könyvtárak más művek iránt jelentkező igényét nem tudják kielégíteni, minek következtében a nem teljesített kérések száma nő, a kiszállítottaké pedig nem emelkedik jelentős mértékben. Ezen a ponton jelentős feszültség érzékelhető, s a KÉSZ munkatársai is dilemma elé kerültek, ill. kerülnek nap mint nap. A bizonytalanság abból adódik, hogy esetleg „rosszul értelmezett kötelezettségként” megvásárolt, s nem keresett könyvek felesleges ballasztként nehezednek az állományra. Ezek közül talán bizonyos műveknek - amiket konkrétan nem keresnek, de ha a könyvtárakban meglátnának, talán elvinnének (azok, amelyek a „meglátom és elviszem” könyvkiválasztási magatartással jellemezhetők) - nem biztos, hogy a KESZ-ben van a legjobb helye. Felmerült az is, hogy a ritkán keresett, de a hálózat részére egy-két példányban szükséges könyveket se okvetlenül a KESZ-nek kell beszerezni, hanem esetleg a speciális gyűjteménnyel rendelkező könyvtárakra, vagy - horribile dictu - a központi könyvtárra lehetne hagyni, és az ezekre vonatkozó ritka igényt átkölcsönzéssel kielégíteni. Végül is a használó szempontjából mindegy, hogy hol van a könyv, a fontos az, hogy megkapja. A mi szempontunkból pedig az, hogy akinek kötelessége, az beszerezze. Ez az a pont, ahol azutóbbi időben elég nagy bizonytalanság és az ehhez nagy mértékben hozzájáruló információ hiány tapasztalható. Amikor a nagy robbanás a hazai könyvpiacon bekövetkezett, s ezzel a szerzeményezésben a Könyvtárellátó egyeduralma megszűnt, ez azt is jelentette, hogy megszűnt a vásárlásokat megelőző egyeztetés lehetősége, ill. a megváltozott körülmények között nem lehetett működőképes módját és formáját kialakítani. Maradt az utólagos tájékoztatás. A KÉSZ ebben a helyzetben a hozzá befutó igényekre próbált figyelni és reagálni, vagyis - bizonyos határok között - beszerezni azt, amit nagyon keresnek, függetlenül attól, hogy tartalmilag beletartozik-e a KÉSZ átkölcsönzési állományába, vagy a hálózatban hol és hány példányban szerezték be. Ez nagyon jó szándékú igyekezet, de bizonyos művek esetében reménytelen vállalkozás. Úgy tűnik, nem volt más járható út; hiszen a fentebb említett okok miatt annak az alapelvnek az érvényesítését, mely a hangsúlyt a hálózatban levő standard anyagra helyezte (amit valamilyen módon központilag irányítanak), ill. arra, ami ezt kiegészíti (a KÉSZ gyűjteménye), még elemeiben sem lehetett biztosítani az ÁLGYA működésének lezárása óta. Amíg működött, a központi irányítás és koordinálás alapintézményének lehetett tekinteni a szerzeményezés területén. Az ÁLGYA tagjai (a hálózat különböző szolgáltatóképességű könyvtárainak, valamint a KESZ-nek a képviselői) az UK rendelőjegyzékek alapján minden egyes mű esetében javaslatot tettek arra, hogy milyen típusú könyvtárak szerezzék be. Ennek megfelelően az alábbi jelzetek valamelyikét adták a könyveknek: „CS” - családi könyvtárakba javasolt, minden könyvtárban beszerezhető; „F” - főkönyvtárakba javasolt, a KÉSZ is beszerzi; „K" - csak a KÉSZ gyűjteményébe javasolt; О - a hálózatba fölösleges a beszerzése. 1987-ben készült egy felmérés arra nézve, hogy a bizottság által ajánlottakhoz képest hogy alakult a hálózat szerzeményezése. Kb. másfél év elteltével megvizsgálták a könyvtárak által megvásárolt művek iránti olvasói érdeklődést. A bizottság működését ez az elemzés úgy ítélte meg, hogy ....a hálózati sajátosságokat mérlegelve, de mégis túlságosan leegyszerűsített formában, a 9 7
