A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1991-1992-1993
Horváthné Jakubecz Ilona: A Központi Ellátó Szolgálat szerepe a hálózat szolgáltatási rendszerében 1988-1993
A KÖZPONTI ELLÁTÓ SZOLGÁLAT (KÉSZ) SZEREPE A HÁLÓZAT SZOLGÁLTATÁSI RENDSZERÉBEN 1988-1993 Évek - s6t évtizedek - óta a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár egyik legnagyobb gondja: hogyan tudja szolgáltatásait az adott (sajnos nem javuló) körülmények között a leghatékonyabban nyújtani. A szakmai elképzelések mellett, ill. azokkal összhangban, a központi szolgáltatások (legalábbis gondolati szinten) kitüntetett szerepet kaptak ebben. Egyik legújabb, s megalakulása óta a hálózat szolgáltatási rendszerét erósen befolyásoló, a jövőre nézve - potenciális lehetőségeit tekintve - számos új elemmel bővíthető központi szolgáltatás a Központi Ellátó Szolgálat. Fennállása első öt évének tevékenységét, annak előzményeit, a hálózat ellátásában betöltött szerepét, szolgáltatásait tekintjük át az alábbiakban. A HÁLÓZAT SZERVEZETI VÁLTOZÁSAI ÉS A KÖZPONTI SZOLGÁLTATÁSOK A hálózat és a FSZEK központja 1950-ig egy igazgatási egységet képezett. A fiókkönyvtárak irányítását a könyvtár igazgatója az ún. Fiókközponton keresztül gyakorolta, melynek feladatai közé tartozott új könyvtárak létesítése, az összes fiókkönyvtár részére szerzeményezés, feldolgozás. A könyvtárak állományáról központi cédulaleltár készült, feltüntetve, hogy a könyv melyik könyvtár állományában, hány példányban található. 1951-ben a könyvtárakat a kerületi tanácsokhoz csatolták. Az állománygyarapítás egy ideig még központilag történt, de 1954-től az összes kerületi könyvtár önállóan vásárolt. (Ezzel megszűnt a központi cédulaleltár továbbfejlesztése is.) 1957-ben a kerületi könyvtárakat visszacsatolták a központ hatáskörébe. Ettől kezdve találkozhatunk ismét a centrálisán irányított hálózat részére a szakmai központi szolgáltatások kezdeti elemeivel, mint pl. az egész hálózatot ellátó központi katalógus, hálózati könyvraktár. Nyilvánvalóvá vált, hogy a centralizált hálózat adta lehetőségeket célszerű jobban kihasználni. A központi katalógus szerkesztése 1958-ban újra kezdődött. 1964-ben a módszertani osztályhoz került, így a hálózat és а КС egy szervezeti egységet alkotott. Ezzel megteremtődött a hálózaton belüli könyvtárközi kölcsönzés alapja. A 70-es években kezdődött a hálózat struktúrájának (és az ehhez kapcsolódó, ill. ebből következő szolgáltatási rendszereknek) kiépítésével kapcsolatos koncepciók kidolgozása.! 1) Megfogalmazódott egy olyan struktúra kiépítésének igénye, melyben a hálózat csak mint egységes rendszer tud azonos minőségű szolgáltatást nyújtani. „A hálózat-fejlesztésben ... olyan változtatások megvalósítására törekszünk, amelyek erősítik a hálózat egységes szervezetét, bővítik a központi szolgáltatások körét, javítják egyes kerületeken belül a könyvtári tevékenység helyi koordinálását, s differenciált, többlépcsős szolgálati szinteket hoznak létre. Az egységes hálózat legfelső szintje a központi könyvtár ... jól felszerelt, centrális elhelyezésű épület tudja biztosítani, hogy e nagy hálózatnak mint rendszernek információs módszertani és ellátó központja legyen... Nélkülözhetetlen egy külön helyre telepített szolgáltatóház: ellátó, kiszolgáló, tárolóraktári feladatokkal.”^) A Fővárosi Tanács 1977-es határozata alapján megkezdődött a főkönyvtári rendszer elveinek kialakítása s gyakorlati megvalósítása. Áz 1973-ban elkészített távlati fejlesztési tervnek (3,4) és a főkönyvtári rendszer alapjait lefektető koncepciónak is meghatározó eleme a helyi kerületi kooperáció és koordináció, és a differenciált, többlépcsős szolgáltatási szint. Ezen elképzelések szerint az egy-egy kerületben kijelölt bázis-, ill. főkönyvtár a hozzátartozó kisebb könyvtárak számára helyi ellátási központként működik. Az igazgatási feladatok ellátása mellett koordinálja a többi könyvtár dokumentum-beszerzését, s nagyobb gyűjteménye révén helyi átköl- csönzéssel segíti a kisebb egységekben jelentkező olvasói igények kielégítését. Ennek megfelelően, szolgáltatási szint szerint, a hálózat tagkönyvtárai alapfokú, középfokú és részleges felsőfokú besorolást nyertek. Mivel még „részleges felsőfokú” ellátásra alkalmas könyvtár sem igen volt a hálózatban, ezek a besorolások, a szakmai irányelvek kategóriáinak megfelelően, 1986-ban „В”, „C” és „D” besorolásra módosultak. Ezek közül a főkönyvtárak, melyekre a fent említett komoly feladatok vártak - egykét kivételtől eltekintve - nem haladták meg a kiszolgálandó könyvtár nagyságát és lehetőségeit. „... A főkönyvtárak egyharmada már a kijelölés pillanatában is csak szervezeti vonatkozásban felelt meg a követelményeknek. A tervezett bővítések, építkezések pedig szinte teljes egészükben pusztán tervek maradtak - és ezek tették ki a könyvtárak második harmadát.”(5) 92
