A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1988-1989-1990
Dr. Hornyák Mária: Brunszvik Teréz naplói
kérést (nagy elfoglaltságára és arra a tényre hivatkozva, hogy a naplók számos, idegenekre nem tartozó családi vonatkozást tartalmaznak), visszautasította, a tollforgató grófnő, több ifjúsági könyv szerzője azonban ígéretet tett arra, hogy Teréz „teljes életrajzát a nevezett irathagyaték nyomán,'mihely t lehet, megírni el nem mulasztandja...”( 10) A bibliográfia azonban sohasem készült el, a naplókiadás ügyét pedig a család végképp nem szorgalmazta. 1909-ben, tehát 48(!) évvel a kisdedóvás apostolának elhunyta után Brunszvik Jozefin utódai, a Deymek jóvoltából a La Marta Lipcsében kiadta Brunszvik Teréz német nyelvű emlékiratait, amelyeket 1846 és 1855 között naplói alapján még 6 maga állított össze.( 11 ) Az emlékiratok magyar fordítása további 17 évet váratott magára. Ennek megjelentetése Czeke Marianne érdeme, aki rövid életrajzot is összeállított a kis kötethez.( 12) Ez volt a nyitánya a jeles irodalomtörténész Brunszvik Terézzel kapcsolatos kutatómunkájának, amelynek legnagyobb eredménye az az 1938-ban megjelent első (és sajnos, mindmáig egyetlen) vaskos naplókötet lett, amely Teréz 1808-1813. évi feljegyzéseit tartalmazza.(13) Czeke Marianne már 1926-ban kapcsolatba került De Gérando Attila özvegyével, Teleki Irénnel, a hagyaték akkori tulajdonosával, aki meggyőződve Czeke szakértelméről, ügyszeretetéről és diszkréciójáról, őt teljesen a bizalmába fogadta, és lehetővé tette számára az iratok áttanulmányozását. Teleki grófnő elévülhetetlen érdeme, hogy Brunszvik Teréz óhaját szem előtt tartva a naplók kiadására engedélyt adott. A naplókötet előszavában Czeke leírja, hogy „a minden magyar kultúrgondolatot oly lelkesen felkaroló néhai dr. Gróf Klebelsberg Kunó, magyar királyi vallás- és közoktatási miniszter”, s egyben a Magyar Történelmi Társulat illusztris elnöke, a Széchenyi-naplók kiadásának kezdeményezője „a magyar kisdedóvás első apostola érdemeit méltánylandó elhatározta gróf Brunszvik Teréz naplóinak közrebocsátását”. A vállalkozást a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Hóman Bálint is hathatósan támogatta. A minisztérium 1.160 pengőt, a Kisdednevelők Egyesülete 240 pengőt folyósított a fenti célra.( 14) Czeke Marianne éjt nappallá téve dolgozott, hogy a több kötetre tervezett naplókiadásból legalább az első két kötet megjelenhessen 1928-ban, amikor az ország az első hazai kisdedóvó alapítás centenáriumát ünnepelte. Közbeszólt azonban a gazdasági válság, az ország anyagi helyzetének súlyosbodása. Mindez elejében „csak” a kiadvány tervezett terjedelmét veszélyeztette: Czekének a lépésről-lépésre csökkentett terjedelem függvényében ötször(!) kellett átdolgoznia a kiadásra szánt naplóanyagot a bevezető tanulmánnyal együtt. S miközben ezt a szinte emberfeletti munkát végezte, még „azzal is számolni kellett, hogy a naplók egyáltalában nem jelenhetnek meg és esetleg feledésbe merülnek”.) 15) E sorstól Teréz naplóit minisztersége idején Hóman Bálint mentette meg. Neki köszönhető, hogy 1938-ban az első naplókötet napvilágot látott, a második kötet ügye azonban végképp meghiúsult. Jött a háború, aztán 1942-ben meghalt Czeke Marianne, s bár az irathagyatékból az elmúlt évtizedek során több kutató is dolgozott, a naplókiadásnak sajnálatos módon mind a mai napig nem lett folytatása. Sajnálatos módon, hiszen e nemzeti örökségünk részét képező naplóanyaggal nem így kellene sáfárkodnunk. Sajnálatos módon, mivel Bruszvik Teréz többet érdemelne. 1871-ben a hálás nemzetközadakozásból szobrot emelt neki.( 16) 1899-ben emlékére az első óvoda falára márványtábla került,) 17) életét és munkásságát számos tudományos mű, több regény és megannyi újságcikk idézi, s nem egy évfordulós ünnepséget, kiállítást, tudományos konferenciát rendeztek már a tiszteletére. Az utókor hálájának azonban mégiscsak az volna a legigazibb jele, ha közkinccsé válna az az óriási élmény- és tapasztalatanyag, amelyet naplóival az utókorra hagyott. A kisdedóvó zsenge fája, melyet Brunszvik Teréz plántált magyar földbe, napjainkra terebélyes faóriássá nőtt, „eszméi győzedelme” e téren tehát nyilvánvaló. Teréz azonban nem csupán óvodaalapító volt, s így magától érthetődően más irányú elképzelései és törekvései is voltak. Beszédes bizonyítékai ennek a naplók, amelyek igazi mivoltában és sokszínűségében tárják elénk vonzó lényét, követésre méltó egyéniségét és örök érvényű tanulságokban gazdag életútját. E naplók fényében nyer magyarázatot az is, miért nevezték Terézt a kortársai „a legnagyobb magyar honleánynak”, a 19. század első felének „szellemiekben-lelkiekben egyaránt messze kimagasló alakjának”) 18), „az igazi női jellem egyik legtiszteletreméltóbb ideáljának”(19), ,,nemzetnevelőnek”(20) stb. Mindent egybevetve megállapíthatjuk: a naplókiadás ügyét mielőbb napirendre kell tűznünk. Illúzióink nincsenek: a feladat mind anyagi, mind pedig munka-vonzatát tekintve óriási, már csak azért is, mivel a naplóanyag (fél évszázad termése) igen terjedelmes: 62 különböző méretű és vastagságú füzet és több köteg beköttetlen irat. Az anyag, amint az már a naplóknál lenni szokott, igen vegyes: útijegyzetek, olvasmánykivonatok, imák, elmélkedések Istenről, tudományos kérdésekről, nevelésről stb., ételreceptek, a kiadásokról készült számvetések, levélmásolatok, anekdoták, feljegyzések önmagáról, másokról, a napi eseményekről stb. A naplókban mindezek nem kis összevisszaságban követik egymást. 43
