A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1983-1984
Papp István: Esszé a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár hálózatának fejlesztési irányairól
A központi katalógus a hálózaton belülről érkezett megkeresések esetében megszervezi a dokumentumok oda- és visszaszállítását is; ha a dokumentum csak hálózaton kívüli forrásból szerezhető be, oda továbbítja a kérést. A hálózaton kívülről érkezett kéréseket csak továbbítja az átkölcsönzési állományhoz, a kerületközi könyvtárakhoz vagy a Központi Könyv tárhoz^ a kért dokumentumok postázása már nem az ő dolga. A könyvtárközi kölcsönzésnek ez a rendje nem zárja ki azt, hogy a hálózat bármely egysége (beleértve a családi könyvtárakat is) közvetlenül ne fordulhasson a hálózaton kívüli forrásokhoz. Központi duplumraktár Bármennyire jól működik is a hálózat új szerkezete, nem valószínű, hogy minden beszerzett dokumentumot elkopása miatt kell majd kivonni az állományokból. Továbbra is számolni kell azzal, hogy jó állapotban levő köteteket is fölössé válnak. Korai lenne még véleményt mondani arról, hogy beválik-e vagy sem a fölösleges példányok és művek kivonásával kapcsolatos feladatok kerületenként való lebonyolítása. Annyi bizonyos, hogy a kivonási munka első szakasza mindenképpen a kerületi főkönyvtár kezében marad: a lista elkészítése az ő dolga. A jövő dönti el, hogy az országos tárolókönyvtámak való felajánlás, a lakosság körében való árusítás, a hulladékgyűjtőnek való átadás kerületi vagy központi feladat lesz. Valószínű, hogy a jövő számára való megőrzést — ha erre egyáltalán szükség van -,központilag célszerű megoldani (a létesítendő könyvtárak számára példányok tartalékolása? más hálózatoknak való átadás?). Tehát indokolt az elfekvő könyvek központi kórházát, pardon, raktárát továbbra is fenntartani, funkcióját és működését azonban a hálózatban lezajló változásokkal és a KÉSZ létrejöttével módosítani. A központi duplumraktár nem arra való, hogy a jövőnek megőrizze a könyveket. Még arra is csak mellékesen és esetlegesen, hogy saját hálózatunkban vagy más könyvtárakban felmerülő állománygyarapítási igényeket véletlenszerűen kielégítsen. A könyvtárközi kölcsönzésnek sem lehet bázisa, hiszen a nem keresett könyvek közül éppen azok jutnak ebbe az elfekvőbe, amelyek értéküket vesztették, vagy kellő példányszámban megtalálhatók a hálózati egységekben is. Ugyanezen okból kifolyólag a jövőben létesítendő könyvtárak szempontjából is alig vehető tekintetbe. Hát akkor mi a szerepe voltaképpen? Semmi más, mint hogy átmeneti szállásul szolgáljon az ide kerülő könyveknek, mielőtt megteszik az utolsó lépést a következő célállomások egyike felé: 1. átkölcsönzési állomány, 2. házi könyvtárak (lakossági értékesítés), 3. MÉH. Az első állomás felé egyre kevesebb fog a fölöspéldányok közül továbbvándorolni, marad tehát â másik kettő, mert azért nem érdemes, ráfizetéses és ezért tilos tárolni a köteteket, hogy majd egyszer, valamelyik könyvtárnak szüksége lehet rájuk saját állományában. Azt természetesen nem zárjuk ki, hogy amíg a könyvek a duplumraktárban időznek, hálózaton belüli és kívüli könyvtárak ne igényelhessenek belőlük. Mert a duplumraktárra két vonás jellemző: 1. az ide bekerült könyveket a tulajdonos könyvtár már leírta, selejtezte, felszámolta, tehát vagyonjogiig nem léteznek, nincs értékük, 2. ezek a könyvek csak átmenetileg tartózkodnak itt, s egy meghatározott időtartam után el kell hagyniuk ezt az utolsó menedékhelyüket is. Tehát: a duplumraktár nem tárolókönyvtár-, kapacitását nem szükséges bővíteni, hanem tökéletesen megfelel a célnak egy bizonyos szinten tartani. (Becslésünk szerint ez valahol az 50 és 100 ezer kötet között van, de közelebb az 50 ezerhez.) Van egy hallatlan előnye annak, hogy ide már nem vagyontárgyat képező könyvek kerülnek: nincs szükség semmiféle nyilvántartásra, se leltárra, se katalógusra. Bőven elegendő, ha sikerül valamilyen durva szerzői betűrendet vagy szakrendet teremteni a könyvhalmazban, de végső soron erről is le lehet mondani, hiszen sem az árusítás, sem a MÉH nem kívánja meg a rendezettséget. A fontos az: ha túlcsordul a raktári kapacitáson a beözönlő anyag, s nem lehet eladni a lakosságnak, szívfájdalom nélkül azonnal küldendő a MÉH-nek. Radikális megoldás lenne a központi duplumraktár megszüntetése jelenlegi állományának felszámolásával s újabb szállítmányok átvételének megtagadásával. Ez azt jelentené, hogy teljes mértékben a főkönyvtárakra hárul a hozzájuk tartozó egységekből kivont könyvek sorsáról határozni: eladni vagy a MÉH-be küldeni. (A más könyvtáraknak való felajánlás a „piac” érdektelensége miatt aligha jöhet számításba.) Ez az eljárás egy biztonsági szűrő kiiktatását jelentené, de lehetséges, mégis erre kényszerülünk: olyan sokba kerül ez a szűrő (raktár, munkabér, egyéb anyagiak), hogy kérdéses, megengedhetjük-e magunknak. Az első alternativa ugyanis azon a feltételezésen áll vagy bukik, hogy a főkönyvtáraktól átvett anyagot a duplumraktárnak már nem kell vagyontárgyként kezelnie, tehát nem kell pontos és igen sokba kerülő nyilvántartást vezetnie róla. (Maga a nyilvántartás többe kerülne, mint a könyvek valós értéke.) Lenne egy kompromisszumos megoldás is: a főkönyvtárak, miután a kivonni szándékozott könyveket felajánlották az OSZK-nak, az antikváriumnak, s el is adták közülük az eladhatókat, a központi duplumraktárnak kínálnak fel egy utolsó válogatási lehetőséget a MÉH előtt. Amit a duplumraktár olyan értéknek minősít akár későbbi használatra, akár eladásra, akár más könyvtár gyarapításához, amely megérdemli a nyilvántartási munkát, azt raktári kapacitásától függően átveszi. Ám ebben az esetben is felső határt kell szabni a duplümraktár kapacitásának. A duplumok mennyiségét kordában kell tartani: ha másként nem megy, hát a MÉH segítségével. Ahhoz, hogy hálózatunk könyvtárai fellélegezhessenek, erre a három központi szolgáltatásra, s kifogástalan működésükre van szükség. Érdemes azonban megfontolni, nem lenne-e célszerű további szolgáltatásokat is hozzákapcsolni a KESZ-hez. Melyek lehetnének ezek? 51
