A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1983-1984

Papp István: Esszé a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár hálózatának fejlesztési irányairól

megvalósítása csak lépésről-lépésre, az objektív és szubjektív feltételek (tatarozás, felújítás, új egységek belépése, kerületen belüli - esetleg több egységre kiterjedő -funkcióátcsoportosítási szándék, a főkönyvtárak korszerűsítési törekvései, a könyvtárosok változtatási jgénye és képessége, hozzáállása és szemléletváltása) megléte esetén történhet, kerülve minden külső vagy felső erőszakot. Tehát minden valószínűség szerint hosszabb időn keresztül egymás mellett fognak létezni hagyományos formájú és korszerűsített egységek.

Mielőtt még a konkrétumok kifejtésére sor kerülne, három lényeges problémát kell felvetni. Ezek első pillantásra mintha nem függnének össze egymással, de közelebbi vizsgálódás után belső összefüggéseik nagyon is nyilvánvalóakká válnak. Könyvtáraink már a használatot akadályozó zsúfoltságának radikális felszámolása, az „ellátási védővonalak” következetés kiépítése és a gyerekrészlegek-gyerekkönyvtárak jövendő sorsa látszik olyan meghatározó jelentőségű tényezőnek, amelyekkel részletesebben kell foglalkoznunk.

Könyvtáraink zömének zsúfoltsága szembetűnő. Ám ha azt képzelnénk, hogy ez pusztán állománykivonási és bútorátrendezési kérdés, nagyot tévednénk. Itt a könyvtári szolgáltatási rendszer lényegéről van szó, a zsúfoltság pusztán a diszfunkcio- nálás tünete. Nyilvánvaló, hogy fel kell számolni azt az ellentmondást, amelynek egyik pólusán az a törekvés áll, hogy a legkisebb könyvtár is az olvasói igények lehető legszélesebb spektrumát fedezze le kínálatával, másik pólusán pedig az, hogy könyvtáraink kapacitása (egy-két kivételtől eltekintve) jóval nagyobb olvasóközönség kiszolgálására is képes lenne. Egyre dagadó állományok, zsúfolódó könyvtárak egyfelől, stagnáló vagy csökkenő olvasói körök, ki nem használt állományok, visszakereső műszerek másfelől. Fölvetődik az emberben a kérdés: vajon nem oka-e az előbbi az utóbbinak? Vagy ha nem is oka, de egy a sok tényező között, amely a könyvtárhasználatot befolyásolja? Könyvtáraink szerény alapterületen, szerény anyagi feltételekkel mintha többre vállalkoznának, mint amennyit valójában elbírnak, a tömeges igényeknek nem tudnak elég helyet és dokumentumot, esetleg egyéb szolgáltatásokat nyújtani, mert a magasabb szintű, bár ritkábban jelentkező igények kielégítésére is felkészülnek, persze többnyire kompromisszumokkal, nem kielégítő elhelyezési körülmények között és nem megnyugtató dokumentumválasztékkal, — így mindkét igénycsoport rosszul jár, ami esetleg visszaüthet a használatra. Ebből a feltételezésből logikusan következik, hogy könyvtáraink zömét meg kell szabadítani az ott ritkán keresett anyagtól, kellemesebb használati körülményeket teremteni az elfekvő állományok helyén, s messzemenően kielégíteni a naponta tömegesen jelentkező olvasási és egyéb igényeket az állomány és a szolgáltatások adekvát fejlesztésével. De, s ez kardinális kérdés, leszállíthatjuk-e könyvtáraink zömének szolgáltatási szintjét a mindennapi, legalacsonyabb szintű olvasói igények szintjére? Nem is annyira pedagógiai megfontolások tétetik fel ezt a kérdést, mint inkább azoknak az érdekei, akik — bár kevesebben vannak, de - magasabb szintű könyvtári ellátásra tartanak számot, őket bizony a legotthonosabb könyvtár sem kárpótolja azért, hogy nem jutnak hozzá a keresett dokumentumhoz, s ha korábban a zsúfoltság és a kényelmetlenség riasztotta el őket a könyvtártól, most a hiány fogja. Ezért érthető minden könyvtárosnak a ragaszkodása állománya választékához, s felelőtlen dolog lenne is őket rábeszélni a radikális állománycsökkentésre (minden előnyei mellett), ha nem tudunk beépíteni az ellátási rendszerbe olyan biztosítékot, amelyek a magasabb szintű olvasói igények kielégítését is szavatolják. Tehát: a zsúfoltság felszámolása, az otthonos könyvtárkép kialakítása, a tömeges igények teljes mértékű kielégítése csakis akkor tűzhető ki célul könyvtárainkban, ha ezzel nem sérülnek más érdekek.

A magasabb szintű könyvtári ellátást azonban — mivel számszerűen kevesebb igény mutatkozik iránta -, jóval kevesebb egységünkben kell megvalósítanunk. (Különböző okok, elsősorban helyhiány miatt sokszor ezekben is akadályokba ütközik.) A megoldás tehát nem lehet más, mint hogy a könyvtári ellátás védővonalait mélységben tagolva építjük ki. Ez a közhely- szerű alapelv eddig is érvényes volt, s történtek is intézkedések érvényesítése érdekében, de nem valósult meg teljes következetességgel : talán részint mert túl sok volt a lépcső (s alig lehetett különbséget tenni köztük), talán részint mert nem épültek ki vagy félbemaradtak vagy nem működnek kellően a leghátsó védelmi tartalékok, talán részint mert nem formálódtak egységes és működőképes védelmi rendszerré. Ha folytatjuk ezt a katonai hasonlatot, amely szerint az ellátás rendszere egy mélységben tagozódott védelemnek felel meg, akkor azt mondhatjuk, hogy a legnagyobb tömegben támadó olvasói igényeket az első védővonalnak, a tűzvonalnak kell felfognia, hogy a második védővonalhoz már csak a megszűrt igények érkezhessenek. A harmadik védővonalat tekinthetjük a taktikai tartaléknak, amely még közvetlenül érintkezik az igényekkel (személyesen az olvasóval), s a stratégiai tartalék szükség szerint erősíti valamennyi védővonalat. A védelmi állások pedig - a harcászat szabályai szerint —, nemcsak mélységben segítik egymást, hanem körkörösen is. Magyarul, azaz könyvtárosul mindez azt jelenti, hogy a tűzvonalnak a „családi könyvtárak” felelnek meg, a második védővonalnak a „kétfedelű könyvtárak”, a taktikai tartaléknak a „kerületközi könyvtárak”, s a statégiai tartaléknak az átkölcsönzési állomány. Ehhez a tagozódáshoz még azt kell hozzáfűzni, hogy a családi könyvtári funkció vagy szolgáltatások megjelennek természetszerűleg a kétfedelű könyvtárakban és a kerületközi könyvtárakban is, ugyanúgy, ahogy a kétfedelű könyvtár második fedelének (első fedele a családi könyvtár) voltaképpen a kibővítése a kerületközi könyvtár gyűjteménye, az átkölcsönzési állomány pedig nem önmagában áll, hanem - egyéb szolgáltatásokkal együtt —, a központi ellátó szolgálat részeként működik. Erre az egész rendszerre és hatékony működésére van szükség ahhoz, hogy az egyes szinteken levő könyvtárak nyugodt lelkiismerettel korlátozhassák tevékenységüket, gyűjtésüket és szolgáltatásaikat a számukra pontosan megszabott feladatok körére, mert biztosak lehetnek abban, hogy ami nincs meg náluk, azt a használó megtalálja az eggyel vagy kettővel hátrább lévő védővonalban, vagy számára igen rövid idő (inkább 24, mint 48 óra) alatt a helyszínre lehet hozatni a biztonságot jelentő tartalékokból. S így együtt, valamennyi

34