A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1983-1984
Papp István: Esszé a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár hálózatának fejlesztési irányairól
ESSZÉ A FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR HÁLÓZATÁNAK FEJLESZTÉSI IRÁNYAIRÓL Ez a dolgozat közös munkán alapszik; a szerző köszönetét fejezi ki Deák Sándornak, Gujgiczer Imrénének Kiss Jenőnek és Sz. Richlich Ilonának szives segítségükért. I. HELYZETKÉP Azt hittük, megfogtuk az isten lábát, amikor sikerült nagy belső és külső viták után hálózatunkra alkalmazni a szakmai irányelvekben meghatározott könyvtártípusokat, illetve azok kritériumait. Némi irigység és rossz érzés ugyan maradt bennünk mert meglehetősen alább kellett adnunk igényeinket, különösen ami az alapterületeket illette. No de ami a tartalmat, az állományt és a szolgáltatásokat érintette, ott egy tapodtat sem engedtünk a 48-ból, egyik könyvtártípus tekintetében sem. így végre sikerült fővárosítani a szakmai megváltást ígérő irányelveket. Csupán egy dolgot felejtettünk el megkérdezni: helytálló- ak-e ezek az irányelvek az országos könyvtári ellátás szempontjából általában, s Budapest szempontjából különösen? Egybevágnak-e a lakosság, a könyvtárhasználó és nem használó lakosság igényeivel, — amelyekről még pillanatnyi állapotukban sem sokat tudtunk a kölcsönzőpult mellett szerzett tapasztalatainkon kívül /amelyek bár igen fontosak, de csalókák/, nem is szólva várható fejlődésükről ; hogy tudhattunk volna akár csak a közeljövő olvasási igényeiről jósolni, amikor éppen az elmúlt évtizedben zajlottak le társadalmunkban, gazdasági, politikai, kulturális és mindennapi életünkben azok a változások, amelyek nemcsak végső soron, de közvetlenül is meghatározták az olvasói igények hatalmas változásait. Tehát fel sem tettük a kérdést, jók-e általában, s jók-e különösen számunkra a szakmai irányelvek, hanem a mulasztását pótolni igyekvő jó tanuló szorgalmával illesztgettük a konfekcióruhát testünkre; a vasalás és az igazítás azonban nem sokat segített. Feszengtünk bizony akkor is, és feszengünk benne máig. Talán az irányelveknek is köszönhetjük, hogy abba a helyzetbe kerültünk mi is, mint velünk együtt az ország közművelődési könyvtárai, amelyekről — megfordítva szavait Szilágyi Tibornak, aki úgy jellemezte az 50-es, de még a 60-as évek közművelődési könyvtárait is, hogy vannak falusi falusi könyvtárak, városi falusi könyvtárak és megyei falusi könyvtárak, célozva az állományok és szolgáltatások gyenge színvonalára, — el lehetett mondani, hogy vannak megyei megyei könyvtárak, városi megyei könyvtárak és falusi megyei könyvtárak, legalábbis az állományépítés és szolgáltatásokambiciózusságát tekintve. Közben persze a realitások nyomására kialakult a könyvtárosok kettős tudata. Egyfelől a nevelési funkciók túlhangsúlyozása, — amely csak nehezen szabadult az 50-es évek meszesedése alól -, nemkülönben az Új Könyvek ajánlásai sznob újdog- matizmusának pressziója miatt, másfelől a tényleges olvasói igények elégedetlenkedő morgása következtében a könyvtárosok, ha úgy hozták a körülmények, szépen felmondták a közművelődési könyvtárak állománygyarapítási elveit, s ezeknek megfelelően fogalmazták meg gyűjtőköri szabályzatukat, s ha a körülmények változtak - ha az asztalon az elnöki drapéria abroszra cserélődött -, az olvasatlan könyvek felhalmozódásáról panaszkodtak. A beszerzési gyakorlatban pedig nem néztek sem Jézust, sem Máriát /sem az Új Könyvek tartalmi ismertetéseit, sem az olvasói igényeket/, hanem kizárólag az Új Könyvek szent szimbólumait. Ha mégsem így cselekedtek, akkor vagy a szakfelügyeleti bunkó ütött a fejükre, vagy — ha a szakfelügyelet elnéző volt —, saját lelkiismeretük rágta őket, hogy nem az elvek szerint gömbölyítik állományukat, hanem az alacsony szinten álló igények, horribile dictu szórakozási igények uszályába kerültek. Persze voltak olyan könyvtárosok is, akiknek sznob és egyben népnevelői hosszúságú hullámainak amplitúdóját csak erősítette az Új Könyvek által kibocsátott állományépítési hullám interferenciája. Az állományok pedig nőttön nőttek. A megyei hálózatokban is, a miénkben is. Könyvtárügyünk egy legszembetűnőbb és leggroteszkebb ellentmondása hízott kövérre féltő gondoskodásunk mellett: miközben egyre panaszkodtunk a könyváraktól, és a dokumentumterméstől és az olvasói igényektől messze lemaradó gyarapítási keretek miatt, azonközben legnagyobb, már- már a működést lehetetlenítő problémánkká dagadt a könyvtári terekben felhalmozódó, s ott el nem férő állományok tömege. Természetesen a könyvtáros azért könyvtáros, hogy ne csak a dokumentumok áradatával, hanem a saját maga által támasztott problémákkal is megbirkózzék. Ezért - nem kérdőjelezve meg sem a lineárisan növekedő állományfejlesztést, sem a beszerzett állomány Vesta-szűzhöz illő hűséggel való megőrzésének kötelezettségét -, különb- s különbféle mesterfogásokat talált ki a dokumentumtömeggel folytatott birkózóviadal során. A furcsa csak az, hogy ezek a mesterfogások /eltekintve a könyvkötészeti selejtté való érleléstől/ nem az állomány csökkentését eredményezték, hanem a könyvtáros munkáját növelték. 31
