A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1983-1984

Tóth Gyula: Szabó Ervin útja az Emlékiratig

ahhoz fegyverbarátokat talált mind a polgári radikálisokban, mind a főváros vezetésében. Ne feledjük: ez a polgári demokratikus program sem kevés, sőt nagyon is sok a korabeli közművelődési könyvtári viszonyokhoz képest. Ugyanakkor kedvezőnek tűnik az időpont. 1907. tájékán mind többször merült fel Ferenczi Zoltán írásaiban73, valamint Wlassics Gyulának, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa elnökének vándorgyűlési beszédeiben74 a városok könyvtári ellátására, az angolszász példa követésére szóló felhívás. Vagyis - legalább a nagyobb városokban - a népkönyvtár felváltása nyilvános könyvtárra, public library-ra: de annak legalábbis ,.magyarosított” változatát szorgalmazták megvalósítani.

Mindezideig Szabó Ervint úgy jellemezhettük, mint szakkönyvtárost és bibliográfust. Soós Pál szerint ehhez kapcsolható még „az a szívós harc, amelyet a Darányi-féle népkönyvtárak ellen indít, és amely könyvtártípus ellen 1899. és 1904.között szinte napról-napra írja a Népszavában a cikkek, hírek, kis közlemények egész seregét. Ezekben a cikkekben leleplezi a nép- könyvtári mozgalom jótékonykodó, a munkásosztályra megalázó jellegét, mellyel a szocialisták, a szocialista mozgalom és különösen a forradalmi szemléletű Szabó Ervin semmiképpen nem érthetett egyet.”75 Ezt az állítást egyelőre hipotézisként kezelhetjük, melynek igazolása (módosítja azt a nézetünket, hogy Szabó Ervin igazában 1907-től foglalkozott — mai szóval — a közművelődési könyvtári ellátás kérdéseivel. S hogy ezt mindjárt fölkészülten, a könyvtári probléma alapos ismeretében tette, abban eddigi munkássága alapján semmi meglepőt nem látunk. Törekvéseit mérlegelve úgy véljük, el kellett ide jutnia, hiszen a legmodernebb társadalomtudományi könyvtár sem lehetett alkalmas a munkásművelődés, hanem csak a munkásmozgalom elméleti igényeinek szolgálatára. Az 1907. májusában először megjelent - s ugyancsak angolszász stílusú kiadványában — a Fővárosi Könyvtár Értesítőjében mindjárt világos és tömör helyzetképet és programot adott. „Az a hatalmas mozgalom, amely Nyugati Európa és Északi Amerika városait a nyilvános könyvtárak sűrű hálózatával vonja be, a modem városnak sajátos terméke, egyúttal újabb tünete annak a társadalomfejlődési iránynak, amely a kollektív szolgáltatások folyamatosan szaporodó tömegével helyettesíti a szükségletek egyéni kielégítésének rendszerét. Könyvtárak azelőtt is léteztek ... de a nagy nyilvánosság, a tudományos képesítéssel nem bírók óriási tömege a legújabb időkig ki volt zárva a fölhalmozott irodalmi értékek élvezetéből, sőt jórészt ma sem férhet hozzájuk . . . Uj könyvtárak kellettek tehát a régiek mellett s újak ott, ahol azelőtt semmiféle könyvtár nem volt: a megnövekedett városokban és a városokká tömörült falvakban. Olvasni akarnak olyanok, akik azelőtt nem igen zavarták a könyvtárak csendjét: az ipari munkás, aki gazdasági és politikai érvényesülésért folytatott harcának gerjesztő elemeit és értelmi igazolását keresi a technika és a természettudomány, de főként a társadalomtudomány és a szociálpolitika új eredményeiben. Derűsebb, s mindenesetre egészségesebb környezetbe menekül az a munkásnő, ki nyomorult, szűk, zsúfolt, kopár lakását a munka után néhány órára a népkönyvtárak és népolvasótermek szépirodalmi olvasmánnyal dúsan fölszerelt helyiségeivel cseréli föl. S a szegényebb középosztály nőiben is nagyobb az olvasás szükséglete, mióta a háztartási munka nem kis része házon kívül végzett vagyis közgazdasági munkává változott. Mindezekhez csatlakozik a szellemi munkások óriásilag megnövekedett tömege is fokozott igényeivel, melyeket a régi könyvtárak kielégíteni képtelenek.” A széleskörű körképet természetes módon követi a fővárosi helyzet rövid summázata. „Hasonló viszonyok Budapesten is régen aktuálissá tették a népkönyvtárak kérdését. De miként sok másban, úgy ebben is tapogatódzó kísérleteken túl nem jutottak. Meglevő népkönyvtáraink vagy elégtelen anyagi és szellemi erővel működnek, vagy vallási és politikai irányzatok szolgálatában állnak és így elejétől fogva nélkülözik az általánosság kellékeit, a szervezett munkásság pedig szakegyleti könyvtáraival pótolja némileg a népkönyvtárak hiányát.”76 Csakhogy a körülményekből következően a főváros városi népkönyvtára7 7 helyett a tudományos könyvtárak számát szaporította, mégpedig a szintén nélkülözhetetlen közigazgatási szakkönyvtárral. De már az 1903-as célkitűzés magában hordozza tágabb olvasóközönség ellátásának szándékát, s itt következik Szabó Ervin zseniális felismerése: a főváros irányítása is széleskörű irodalmi bázist igényel s ez összekapcsolható a nép- könyvtári igényekkel! „. . . a fővárosi könyvtár nem szorítkozhatik a szórós értelemben vett közigazgatás és statisztika növelésére, hanem körébe kell, hogy vonja a határos tudományágak egész sorát, a társadalomtudományt és a szociálpolitikát, a közgazdaságtant, a közegészségügyet és a természettudományoknak az emberre vonatkozó részeit: éppen azokat, amelyek a közdolgokkal foglalkozó embert érdeklik és ezért a népkönyvtárak sajátos területei is. A mellett a könyvtárt mindenki látogathatja: mint a nyugati népkönyvtárakban, itt is semmiféle formaság nem gátolja a látogatót olvasótermünk, katalógusaink, könyveink és folyóirataink használatában, s nem is volt eddig okunk, hogy liberalizmusunkat megbánjuk.”78

E viszonylag rövid,] de voltaképpen törekvéseinek programját tartalmazó írás még a pécsi kongresszus előtt megjelent, s kétségtelenül jelzi, hogy Szabó Ervin a főváros közigazgatási szakkönyvtárát eleve úgy formálta, hogy az — a korlátozó körülmények ellenére is — szinte a kezdetektől a városi nyilvános könyvtár feladatait betölthesse, a továbbfejlesztés lehetőségét is magában hordja. S ezt a könyvtárat szintén nyíltan amerikai szellemben formálta, amit jól mutat a Közlemények sorozat megindítása. Az aktuális kérdéseknek a könyvtárban meglevő irodalmát tárta az olvasók elé, nem titkolva, honnan veszi a példát: „alig kétséges, hogy Európában az amerikai könyvtárakat kellene mintául venni” valamint „azt hisszük, nem lépünk rossz útra, amikor a Fővárosi Könyvtár szakkatalógusának publikációjában ... az amerikai módszerek követésére teszünk kísérletet.”79 A lakáskérdés (1907), a községi pénzügy (1908), a választó-reform (1909), a községi szocializmus (1909) aktuális témái irodalmának megjelentetése nemcsak új műfajt, az aktuális kérdések röplapbibliográfiáját teremtette meg, hanem példát mutatott arra, hogy miként lehet gyorsan reagálni a könyvtárnak a fenntartó és a használók részéről megnyilvánuló vagy éppen lappangó igényeire.

126