A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1983-1984
Tóth Gyula: Szabó Ervin útja az Emlékiratig
A másik szálon Szabó Ervin is azt vallotta, hogy „a munkásság öntudatát kifejleszteni, ez a szocialista pártok legeredményesebb taktikája.”5 6 Logikus hát, hogy az elméleti munka mellett — amihez a magunk részéről odasorolhatjuk' a szindika- lizmussal, sőt az anarchizmussal való kacérkodását és próbálkozását is, de ennek tárgyalását most nem tekintjük feladatunknak! — a másik vezérfonal, ami munkásságát meghatározza: a munkásosztály nevelésére való mind erősebb áthangolódás. Ahogy Soós Pál kimutatta57, a Társadalomtudományi Társasággal és a Huszadik Század című folyóirattal kapcsolatban álló értelmiségi kör, valamint a szociáldemokraták érdekszövetségéről, együttműködéséről volt szó. Jól mutatja ezt Jászi Oszkár két Szabó Ervinhez 1904 októberében írott levele. (Sajnos Szabó Ervin válaszait nem ismerjük, de feltehetően — ha mindenben nem is — sok mindenben egyetértettek.) „Fölösleges, hogy Neked fejtegessem, ki nem kevésbé látod át, mint én, hogy a szocializmus már rég megszűnt az éhező néptömegek kizárólagos mozgalma lenni, hanem a korszak kulturproblémájává vált. Az, ami egykor a reformáció, a renaissance, az enciklopedizmus volt.” Jászi ebben az október 16-án kelt levélben kiemelte azt is, hogy a pártprogramban szükség van „a legmesszebbmenő szocialista kultúrpolitika” hangsúlyozására. „De hangsúlyozni kellene éppoly nyíltan és lojálisán, hogy a jövő kollektív társadalma csakis a munkásság anyagi és szellemi regenerációjával érhető el.” Hasonló véleményen voltak abban is, hogy .......a szocializm us harca nem lehet kizárólag gazdasági osztályharc, hanem egyre inkább magába kell olvasztania a rendszeres és kitartó harcot az Ueberbau minden elavult porcikája ellen is.”5 8 Ismételjük: Szabó Ervin mozgalmi és eszmei tevékenységét ebben az időben az útkeresés jellemezte (talán ez az oka a fővárosi könyvtári állás elhúzódó betöltésének is!) De még anarcho-szindikalista korszakának is van olyan kulturális vonzata, mint részvétele az anarchista gróf Batthyány Ervin bögötei kísérletében. Ez politikai és kulturális vállalkozás volt, reform- iskolát és lapkiadást terveztek, népkönyvtárat akartak alapítani, előadásokat szerveztek a felnőtteknek, a gróf bögötei birtokán, sőt tervezték könyvkiadás megteremtését is. Mindez a parasztgyerekek új szellemű oktatását, a szegény osztályok művelődési felemelését célozta.59 Tevékenységében mindinkább előtérbe kerültek a kulturális kérdések. Súlyos betegségéből felépülve, 1907. tavaszától - talán nem túlzás a fogalmazás! - az eddigi politikai, majd megkísérelt gazdasági osztályharc mellé mindinkább felzárkózik a kulturális harc. Erre jó példa az 1907-es pécsi szabadtanítási kongresszus.60 A kongresz- szuson Szabó Ervin „Általános irányelvek népkönyvtárak könyveinek megválogatására” címmel tartott előadást. Előadását és előre kézbeadott szillabusát Kemény Gábor „öntudatos kulturszociológiai elgondolásának61 minősítette, Kőhalmi Béla pedig azt írta róla, hogy „klasszikus tömörségű írásmű, egy adott politikai és társadalmi helyzetben kimondható és hirdethető elvek bátor megfogalmazása.”62 Megítélésünk szerint ennél több : könyvtárteoretikusi teljesítményének csúcspontja, melyben a könyvtárakra vetítette mindazokat az elveket, melyeket 1899-ben indult publicisztikai tevékenységében, a Népszavában és a Népszava Naptárnál kialakított, illetőleg más írásaiban és előadásaiban lefektetett, s amelyek a társadalmi fejlődésről, az osztályharcról, a kultúra, a tudomány és a művészetek szerepéről szóltak. Az egész kérdéskört történelmi materialista módon közelítette meg. Jónéhány megfogalmazás mögött az akkori legvilágosabb marxista álláspont húzódott meg, tehát az itt kifejtettek általános politikai és kulturális törekvéseivel szerves egységet alkottak. Előadását marxista tézissel, a történelmi materializmus felhasználásával kezdte. „A társadalom jelenségeinek kauzális nézése követeli, hogy minden intézménynek célját azokból az okokból igyekezzünk megállapítani, melyek keletkezésére és létezésére vezettek. Azon a nézeten vagyunk, hogy semmiféle társadalmi intézményt nem lehet tartósan fönntartani, amely nem a tömegeknek, helyesebben a társadalom egy vagy esetleg több rétege, osztálya szükségleteiből, tehát érdekből fakad és annak tovább is megfelel.”63 Ezzel máris (1907-ben!) a szocialista könyvtárelmélet egyik sarkpontját, alaptézisét mondta ki, s ehhez csakis az juthatott el, aki sokat foglalkozott az osztályharc kérdéseivel korábbi írásaiban. Ezekről Soós Pál összefoglalóan állapította meg: „Szabó Ervin osztályharc-felfogása tehát kezdettől elutasította az osztályharc gyakorlatának leszűkítését a politikai, parlamenti vagy éppen gazdasági harcra. Az eredeti marxi tanításokhoz ragaszkodva állandóan szem előtt tartotta, hogy az osztály- harc átfogja a társadalmi életfolyamatok összes fő területeit, a gazdasági, a társadalompolitikai és szellemi harcokat. Ezzel magyarázható, hogy nincs a Népszavában szinte egyetlen olyan, a magyar gazdasági, társadalmi, politikai és elvont kulturális, tudományos és művészeti kérdéssel foglalkozó cikke, amelyben az osztályharc szigorú törvényeit és követelményeit ne hangsúlyozta volna.”64 Szabó Ervin kisebb cikkeiben, majd 1904-ben, A szocializmus-ról tartott nagyhatású előadásában Marxszal, Engelsszel szólva kimondta, hogy „az osztálytársadalmak története osztályharcok története” s „a gazdasági viszonyokból fakadó társadalmi küzdelmek: az osztály harcok szabják meg végeredményben a korszak társadalmi és politikai ideáljait, az erkölcs, a tudomány, a művészet tartalmát és irányát.”65 Erről az alapról fejthette ki, hogy a népkönyvtár valóságos funkcióját meghamisították. Nincs más megoldás, mint helyre kell állítani a cél, a tartalom és a megvalósulás egységét.„A népkönyvtárak történetéből tudjuk, hogy azok — elenyésző kivétellel - a városokban jöttek létre, vagy pedig olyan helyeken, amelyek a városi életnek jellegzetes tüneményét: ipari munkásságunk agglomerációját - mutatták . . . Azt is tudjuk, hogy ezek a könyvtárak eleinte azzal a bevallott tendenciával létesültek, hogy a tudásnak és a műveltségnek félelmetes különbségeit a vagyonos osztályok és a proletárság között áthidalják, be nem vallott, de összeállításuk elveiből igen sokszor kétségbevonhatatlanul kitűnő föladatuk ellenben az, hogy az ún. hazafias, erkölcsös, vallásos irodalommal nem tudásukat, hanem erkölcsüket hozzák közelebb a vagyonos osztályokéhoz, vagyis a ,Jázadás” szellemét öljék ki belőle.” A rendkívül tömör történeti elemzés konklúziója pedig: „A nép könyv124
