A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1983-1984

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár jelentése (1983-1984) - IV. Olvasószolgálat

áldozatvállalására volt szükség, akik esetenként jármű hiányában és munkaidőn kívül felkeresték új könyvekkel az olvasókat. A vakok ellátásának javítása érdekében megkezdtük ún. hangoskönyvtárak kialakítását. Tájékoztató munka A központi könyvtár tájékoztató tevékenységében jelentős előrelépést jelentett a kézikönyvtári állomány kibővítése. Erre azért is szükség volt, mert a forgalom általános növekedésével párhuzamosan a referensz kérdések száma is nőtt. Az egyetemek, főiskolák jegyzékei alapján kézikönyvtárba helyezett kötelező olvasmányok mellett biztosítjuk a középisko­lai tanulmányi versenyek anyagát. 1984-ben felkészültünk az ország felszabadulásának 40. évfordulójával kapcsolatos vetélke­dők, rendezvények információs segítésére. Katalógus készült a szombadielyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár által összeállított szakirodalmi kutatásokból és a Gor­kij Könyvtár műfordítás-jegyzékeiből. 24, illetve 21 csoportnak tartottunk könyvtárbemutatót. A szociológiai dokumentációs osztály számítógépes szelektív információs szolgáltatást indított. Külső dokumentátorok köz­reműködésével külföldi szociológiai folyóiratokat dolgoztak fel és felkészültek az új szociológiai szakkönyvek feltárására is. A visszakeresés hatékonyságának javítására egységes tárgyszórendszer készült. Az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete megbízásából figyeltük a cigánykérdés nemzetközi irodalmát, recenziók, fordítások, tömörítvények formájában tájékoztattuk róla az érdekelt kutatókat és államigazgatási szakembereket. A Budapest-gyűjteményben a kézikönyvtár használata mintegy 20%-kal nőtt. Kutatók gyűjtöttek anyagot különböző hely- történeti témákban, pl. 1983-ban a főváros tömegközlekedésének 150 éves történetéről. Változatlanul kimeríthetetlen forrást jelent az állomány a rádió, TV, a színházak és egyéb kulturális intézmények számára. A világirodalmi archívumot 156, illetve 120 kutató használta. A hálózatban is nagyon megnövekedett az olvasótermi szolgál­tatások iránti igény, aminek azonban nem tudunk maradéktalanul eleget tenni, mert mindössze 29 egységünkben van olvasó­terem. A tájékoztató munka javítása érdekében desideráta jegyzékek alapján a szakrészlegek igyekeztek kézikönyvtári állomá­nyuk hiányait pótolni. Az irodalmi szakolvasóterem (a központi könyvtárhoz hasonlóan) felkészült a történelmi és irodalmi anyagból a középisko­lai tanulmányi versenyben résztvevők segítésére. Video kazetta állományukról jegyzéket állítottak össze, amely elsősorban a tanulók, az iskolák tájékoztatására készült, mert a filmek zöme oktató, vagy olyan játékfilm, amely a tananyaghoz kapcso­lódik. A XIII. kerületi főkönyvtár földrajzi-néprajzi szakrészlege analitikusan feldolgozta hét folyóirat földrajzi vonatkozású cikke­it. A kelenföldi könyvtár biológiai szakrészlegében az állomány összetételéről, használatának mértékéről elemző vizsgálatot kezdtek. 13 könyvtár részvételével megismételtük az 1934-ben és 64-ben végzett felmérést, amely a kikölcsönzött könyvek és az ol­vasók jellemző adatait elemezte. A könyvtárhasználati szokások tanulmányozása céljából hálózatunk olvasói összetételét rep­rezentáló ezer fővel személyes, kérdőíves beszélgetést folytattunk. Propagandamunka Az 1982-ben megindított kiállítássorozatokat a beszámoló időszakában folytattuk. A főváros kerületeinek sorában a - Buda- pest-gyűjtemény anyagában található - III. kerületi dokumentumokat állítottuk ki a Zichy kastélyban. Az országos helytörténeti sorozat keretében Bács-Kiskun megyét fogadtuk 1983-ban, Kaposvárott a Budapest-gyűjtemény, a Fővárosi Levéltár és a BTM kiadványait a Török-világ Pest-Budán című dokumentumanyaggal együtt mutattuk be, viszo­nozva a megye előző évi kiállítását. 1984-ben a Katona József Megyei Könyvtárral együttműködve Kecskemétre is elvittük a Török-világ Pest-Budán című kiál­lítást. Állományunk jobb megismertetése érdekében a magyar irodalmi művek első kiadásait tartalmazó különgyűjtemény, a Szüry gyűjtemény legérdekesebb darabjaiból kiállítást rendeztünk a központi könyvtárban és az irodalmi szakolvasóteremben. A sajtó és a tömegkommunikáció csatornái mellett a könyvtárakban is rendszeresen tájékoztattuk az olvasókat állomá­nyunkról, szolgáltatásainkról. Ezt célozták a hálózat egységeiben rendezett kiállítások, előadások, foglalkozások. Év Kiállítás felnőtt gyerek Rendezvény felnőtt gyerek 1983. 1786 1842 474 5059 1984. 1854 1527’ 659 4972 9

Next

/
Thumbnails
Contents