A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1981-1982
Klindaa Mária: Régi nyomtatványok feltárása a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban
RÉGI NYOMTATVÁNYOK FELTÁRÁSA A FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTARBAN A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár megalakulásától kezdve őriz állományában régi nyomtatványokat, részben hagyatékokból, részben pedig - elsősorban a Budapest gyűjteményben — tudatos gyűjtés eredményeként. Ezek között sokszor valóban nagy értékű ritkaságok, unikumok is akadnak, amelyekre azonban az állományban való szétszórtságuk, illetve a nyilvántartások és a feltáró munka hiányosságai miatt eddig még nem irányult kellő figyelem. Feltáró munkánkban nyomon követhetők ugyan bizonyos törekvések, amelyek igyekeztek a régi nyomtatványok egyes csoportjait, így az ősnyomtatványokat és az „1500 után megjelent könyvritkaságokat” szakkatalógusunkban kimutatni, azonban az erre utaló jelzetek alkalmazása nem volt következetes és így számos régi nyomtatványt a szakkatalógus sem regisztrált. Még kevesebb törődés kísérte a könyvtárunkban található régi magyarországi nyomtatványokat, holott ezeket Szabó Károly korszakos jelentőségű munkájának megjelenése óta1 a hazai könyvtárak többsége nemcsak nyilvántartja, de különgyűjteményekbe is rendezte. Az alábbiakban azokról a kezdeményezésekről szeretnénk beszámolni, amelyekkel ha megkésve is, de csatlakoztunk a régi nyomtatványok feltárása terén országosan folyó gyűjtő munkához, s amelyek eredményeként ma már bizonyos áttekintéssel rendelkezünk — legalább nyilvántartási szinten — a könyvtárunkban található régi nyomtatványok három nagy csoportja: az ősnyomtatványok, a 16. századi nyomtatványok és az 1801 előtt megjelent, elsődlegesen magyar vonatkozású nyomtatványok, a nyelvi és területi hungarikumok felett. E munkálatokból elsőként a legkisebb csoport, ősnyomtatványaink számbavétele történt meg, az 1960-as évek derekán. Az alkalmat a Budapest gyűjtemény rekatalogizálása szolgáltatta, melynek során a gyűjteménybe sorolt 28 inkunábulumot sikerült regisztrálnunk. Másik nagy különgyűjteményünk, az ún. 09-es ritkasággyűjtemény naplóinak átnézése, kiegészítve a szakkatalógus vizsgálatával, további 25 ősnyomtatvány azonosítását eredményezte. A felkutatott példányokat 1967-ben a régi raktári jelzetek megtartásával raktárilag is elkülönítettük és róluk nyomtatott jegyzéket adtunk ki, összesen 49 mű 53 példányának leírásával2. E jegyzék csupán bevezetőjében (p. 124.) tesz említést egy akkor még lappangó, elveszettnek nyilvánított egyleve- les ősnyomtatványunkról, amelyet azonban az országos ősnyomtatványkatalógus3 szerencsére regisztrált, mint egyetlen Magyarországon ismert példányt (СШ 2348). E mű MUNTZ, Johannes: Tabula minutionum super meridiano Budensi anno dni 1495. Viennae, Joannes Winterburg. Hain 11173, jelzete: Bf 0930/14, a FSZEK-jegyzékbe 29/a tételként vezethető be. A becses nyomtatványt előkerülése alkalmából 1976-ban a Budapest gyűjtemény hasonmás kiadásban közreadta és Sipos György tanulmányban ismertette.4 Ugyancsak hiányzik a FSZEK-jegyzékből а СЩ 2319 alatt leírt, esetleg 1500-ban nyomtatott velencei kiadású Missale Strigoniense, melyet 1502-es impresszum adata miatt ősnyomtatványaink sorából kizártunk s az erre utaló В 0930/12 jelzetét (melyen a CIH-ben szerepel) В 0941/383-га változtattuk. Az egykorú bejegyzésekkel ellátott művet, amelynek egyetlen levele, az П2 = f. 123 hiányzik, részletesen majd 16. századi nyomtatványaink között fogjuk leírni. Mind saját jegyzékünk, mind а СШ nélkülözi HIERONYMUS, (S.): De viris illustribus. [Augustae VindeUcorum, Günther Zainer, ante 5. Jun. 1473.] 37 f. 2° Hainx 8589 (1), Cop. 2957, СШ 1688, q 09/1670 jelzetű ősnyomtatványunk regisztrálását, melyet a FSZEK-jegyzékbe 17/a tételként illeszthetünk be. A piros kézifestésű iniciálékkal díszített, széles margójú, teljes példányt 1944-ben vásároltuk Faragó József antikváriustól 2000 P-ért. A katalogizálatlanul maradt inkunábulum véletlen raktári kézbevételnek köszönheti 1974-es felfedezését.3 Nem tartozik a ritka ősnyomtatványok közé — a CIH 5 hazai könyvtár 6 példányát említi a mi példányunk nélkül is - de könyvtárunk harmadik legrégibb ősnyomtatványaként tartjuk nyilván, Galeotto Marzio 14. sz. és Strabo 48. sz. alatt leírt munkája után. Figyelemre méltó, hogy egyik possessor-bejegyzése szerint (Georgius Megyeri) már 1574-ben magyar tulajdonban volt. A fenti szükséges kiegészítések módosítják 15. századi nyomtatványaink számát: a feltételesen ide sorolható Missale Strigo- niensével együtt ma 52 féle ősnyomtatvány 56 példányát őrzi könyvtárunk. Az országos katalógus megjelenése azonban arra is alkalmat ad, hogy korábbi értékelésünket új szemponttal egészítsük ki számszerűleg kicsiny gyűjteményünkről. Az összevetés során megállapíthattuk, hogy nemcsak a CIH 2348 alatt leírt érvágó naptárnak, hanem további hat ősnyomtatványnak vagyunk egyetlen magyarországi lelőhelye az 1970-es állapot szerint. (A megjelenés óta esetleg bejelentett változásoknak nem jártunk utána.) E művek — a FSZEK ősnyomtatvány-jegyzék 16,17, 19,29,48. és 51. számú tételei — a következők: Gregorius, IX. papa: Décrétâtes. Venezia, 1492. СШ 1501; Gritsch, J.: Quadragesimale. Lyon, 1489. CIH 1521; Jacobus de Voragine: Legenda aurea. Venezia, 1478. СШ 1831; Mohammed, IL: Epistolae. Leipzig, 1488 után. CIH 2039; Strabo: Geographia. Venezia, 1472. CIH 3147; Tudeschis, N. de: Lectura in Décrétâtes. Venezia, 1496-1497. CIH 3373. Már ősnyomtatványaink számbavételénél felmerült a gondolat, hogy jó tenne a feltárást 16. századi nyomtatványainkra is kiterjeszteni, legalább 1550-ig. A kétes inkunábulumok vizsgálatánál láttuk ugyanis, hogy az 1500-as évek elejéről szép számú nyomtatvánnyal rendelkezünk, köztük olyan példányokkal, amelyek meghatározási kísérleténél kiderült, hogy nagyobb budapesti könyvtárainkból hiányoznak. Ez a körülmény azonban nemcsak inspiráló, hanem ugyanakkor visszafogó hatást 47
