A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1979-1980

Könyvtárunk jubileuma - Révész Ferenc: Könyvtárunk 75 éves

KÖNYVTÁRUNK 75 ÉVES

Több mint 60 évvel ezelőtt halt meg Szabó Ervin, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő alakja, a tudós, a forradalmár, a magyar könyvtárügy úttörője. Fiatalon halt meg; a szakadatlan munka, a betegség, a magyar uralkodóosztály ellen folytatott elkeseredett harca korán távozásra kényszerítette. Nem érhette meg az Őszirózsás Forradalmat és nem lehetett alkotó résztvevője a Magyar Tanácsköztársaságnak sem. Hagyatéka szinte felmérhetetlen értékű, gondolatai ma is élnek, egy sor elképzelése még ma is megvalósításra vár. Még sokat kell tennünk annak érdekében, hogy népünk megismerje az igazi Szabó Ervint és olyan tisztelettel övezze, amelyet a legnagyobbak megérdemelnek.

Éppen ezért, mert olyan gazdag, sokrétű ez a hagyaték, nem vállalkozhatom arra, hogy egy cikk keretében mindazokról a területekről megemlékezzem, amelyeken maradandót alkotott. Nehéz, de le kell mondani arrój a csábító lehetőségről, hogy Szabó Ervinről, a pedagógusról beszéljeK. A szociáldemokrata munkások, a szakszervezeti tagok, a diákok körében tartott előadásai éppenúgy mintaképei a nevelő—oktató—felvilágosító munkának, mint a Társadalomtudományok Szabad Iskolájában, a Galilei-körben és a Társadalomtudományi Társaságban elhangzott vitaindító beszédei, hozzászólásai, előadásai. Mennyi mindent lehetne elmondani publicisztikai tevékenységéről, a Népszavában, a Volksstimmében és a Népművelésben megjelent cikkeiről. A teljes portré megrajzolásánál nem lehetne figyelmen kívül hagyni az életigenlő Szabó Ervint, az élet igazi értékeinek őrzőjét,a harcos antimilitaristát. Nem értékelhetem a hazai és a nemzetközi munkásmozgalomról, a szindikalizmusról, a tőke és a munka harcáról, az imperializmusról, a gyarmatosításról, a tartós békéről, a szakszervezeti és szövetkezeti mozgalomról, a vámpolitikáról írt könyveit és tanulmányait sem. És kénytelen vagyok mellőzni a hazánkban úttörő jelentőségű alkotását, Marx és Engels válogatott műveihez írt bevezető tanulmányait, szerkesztői jegyzeteit is. A kiváló marxista történésszel sem foglalkozhatom, aki posztumusz művében, a „Társadalmi és pártharcok az 1848—49-es magyar forradalomban" tanújelét adta, hogy a legrangosabb magyar történetírók egyike.

Szabó Ervinről csak mint a kultúrpolitikusról beszélek, itt is kiemelve a magyar könyvtárügy terén elért korszakos jelentőségét. A kultúrpolitikus, a könyvtárpolitikus Szabó Ervin tevékenysége természetesen nem választható el egyéb tevékenységétől. A könyvtárral, a könyvvel is a munkásosztály, a társadalmi forradalom célját akarta szolgálni. Kortársai közül senki sem látta nála világosabban, hogy a hatalom megszerzése, megtartása, majd a szocialista társadalom felépítése csak a sokoldalúan tájékozott tömegek műve lehet. Tudta azt is, hogy a magyar tudomány felzárkózása az élenjáró európai országok tudományához csak úgy érhető el, ha az egyéb feltételek megteremtése mellett a tudósok és a kutatók rendelkezésére bocsátjuk az előrehaladást szolgáló könyveket és folyóiratokat. Meg kell ismertetni a dolgozó tömegekkel a társadalom és a természet mozgástörvényeit, hogy ne a vak erők uralkodjanak az embereken, hanem cselekedeteiket a tudomány megállapításai irányítsák — ez volt harcos életének egyik alaptanítása.

A fővárosi könyvtárhálózat megteremtése érdekében írt cikkei, tanulmányai nemcsak népművelésünk elmaradottságáról adtak döbbenetes képet, hanem leleplezték a század- forduló úri Magyarországának gazdasági, politikai és társadalmi elmaradottságát is.

A magyar viharmadár — Ady Endre — dala megremegtette a télbeborult Magyarországot, de lehetetlen volt nem kiolvasni a társadalomtudós írásaiból is, hogy „rohanunk a forradalomba". Szabó Ervin is gyötrődve szemlélte a Magyar Ugart, a Lápot, a Naptalan Keletet, a Parlagot, ő is minden életenergiáját, széles körű tudását a gyökeres átalakulás, a rendszerváltozás szolgálatába állította. A társadalmi fejlődés hajtóerejét, a munkásosztályt, szellemileg is fel kell készíteni a forradalom végrehajtására. Ezért vállalta a kultúr- politikusi, népművelői, könyvtárosi feladatot és hivatást. Ezért követelte a korszerű könyvtárhálózat létrehozását az országban és a fővárosban.

A magyar népkönyvtárak jelentései forgalmuk lényeges csökkenéséről adtak számot. Mi az oka ennek a zuhanásszerű csökkenésnek? „Nézetünk szerint legfőként az, hogy e gyűjtemények könyvanyaga túlnyomórészt úgy van összeválogatva, mintha az olvasók valamifajta szellemi kiskorúak, a szép dolgokra éretlenek, az élő világból kikapcsolt alvajárók volnának. Népies könyvek, a nép számára lepárolt irodalom, a gazdasági, társadalmi, politikai, vallási küzdelmek „kényes" kérdéseivel szemben a pártatlanság hazug mezébe öltözködött és elavult tudomány — szóval, amolyan szellemi gyámság alatt állóknak szánt szegényházi koszt: ez a régimódi népkönyvtárak anyaga és programja." A népkönyvtárak a belenyugvásra, a változtathatatlanságra, a meglévő társadalmi viszonyok tiszteletére nevelték olvasóikat, kiölték belőlük a lázadás, a változtatniakarás szellemét. Meg kell szüntetni a könyvtáraknak ezt a funkcióját és létre kell hozni a közművelődési könyvtárhálózatot, amely a valódi szellemi értékek közvetítője lesz.

Ady Párizs kultúrmagasságában döbbent rá a hazai állapotok kisszerűségére, Szahó Ervin az angolszász könyvtára189