A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1972-1973
Remete László: Elfeledett kéziratos források Szabó Ervin munkásmozgalmi és könyvtárosi tevékenységéhez
szerint a központ helyviszonyainak javulásával önálló Szabó Ervin-emlékszobát fog létesíteni és ennek berendezéséhez minél több eredeti dokumentumból kíván majd válogatni. A most átvett új szerzemények közül egyesek hézagpótló jelentőségűek, eddig homályos összefüggések és részint a kutatók előtt ismeretlen tények megértéséhez, feltárásához segíthetnek, ezért az alábbiakban kivonatosan, a legfontosabbakat teljes szövegükben mutatjuk be, tematikusán csoportosítva őket. 1. Mozgalmi tartalmú írások A hagyatékban összesen nyolc mozgalmi tartalmú kézirat maradt meg. Közülük időrendben egy „A párizsi diákkongresszuson el nem mondott beszéd” című befejezetlen munka áll az első helyen. A németül készült írás 9 negyedrét nagyságú lapot tölt be. A dokumentum keletkezési időpontját nem nehéz azonosítani, ugyanis 1898-ban Torinóban megalakult ,,Corda Fratres” nevű nemzetközi diákszövetség 1900 augusztus 5—13 között tartotta (II.) párizsi kongresszusát, tehát Szabó Ervin ezidőtájt vetette papírra a ,,Beszéd”-et, amelyet feltehetően a kongresszus mintegy 1500 küldötte között névtelenül, röpirat formájában akart terjeszteni. Az ekkor 23 esztendős Szabó Ervin a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Könyvtárának vezetőjeként tartotta fenn magát, ugyanakkor a Népszava egyik legtermékenyebb cikkírója és mint szigorló jogász a szociáldemokrata párt égisze alatt szervezkedő szocialista diákok csoportjának vezetője. A röpiratot e csoport képviselőjeként írhatta és mint az alábbi szövegből kiderül, alapos oka volt, hogy névtelenül szerepeljen, ugyanis rendkívüli szenvedéllyel támadta benne a hivatalos magyar diákküldöttséget. A párizsi diákkongresszuson népes magyar küldöttség vett részt, mint arról Sze- mennyei Kornél, a küldöttség vezetője 1900-ban az Athenaeumnál kiadott 16 lapos „Hivatalos jelentés. . .’’-ében beszámolt. Szemennyei megírta, hogy a kongresszust a nemzetiségi viták uralták és ennek gyújtópontjában a magyar és a román csoport viszálya állt. A romániai román diákok szóvá tették magyarországi testvéreik üldöztetését, egyszersmind a magyar állampolgár román nemzetiségű Scurtu Jánost akarták csoportjuk alelnökévé választani. A magyar küldöttség, amely kormánya nemzetiségeket elnyomó politikáját védelmezte, ügyes taktikával az ugyancsak nacionalista szellemű románok ellen fordította a kongresszus résztvevői többségének hangulatát. Kihasználta, hogy a románok az ott jelenlevő zsidó vallású román állampolgár egyetemistáktól alkotmányukra hivatkozva megtagadták a részvételi, illetve képviseleti jogot. Emellett, mint Szemennyei büszkélkedett vele, a magyar küldöttség a kongresszus tiszteletére rendezett ünnepélyeken és felvonulásokon „pompás díszruhájával” is nagy népszerűségre tett szert, ami hozzájárult maradéktalan győzelmükhöz: a következő, 1902-es nemzetközi diákkongresszus színhelyéül Budapestet jelölték ki. Ebbe a párharcba kívánt beleszólni Szabó Ervin kéziratban és befejezetlenül maradt „beszédével”. Azoknak a szavát akarta a kongresszuson hallatni, akiktől a magyar kormány minden támogatást megtagadott, sőt figyeltette, üldözte őket: a magyar szocialista diákokét. Fiatalos hévvel és szenvedélyes igazságkereséssel leplezte le a tarka ruhákba öltöztetett magyar küldöttek valóságos arculatát. Alapos oka volt, hogy inkognitóban maradjon, névtelenül foglaljon állást, hiszen nyilvánvaló, hogy fellépéséért súlyos retorzióval kellett számolnia a magyar hatóságok részéről. íme az „el nem mondott” beszéd szövege: „Egy a párizsi nemzetközi diákkongresszuson el nem mondott beszéd. Amióta nemzetközi diákkongresszusokat tartanak, ezek minduntalan izgatott politikai viták szín63
