A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1972-1973
Sándor Ottóné: Ifjúsági olvasószolgálat a kerületi könyvtárakban
A jövőben tág lehetőségünk nyílik a kísérletezésre, a legjobb formák és módszerek megkeresésére. Az ifjúsági szolgálat állománya esetleg kiépíthető a következőképpen: kapjon itt helyet egy általános kézikönyvtári anyag, a kötelező és ajánlott irodalom, mellette a vonatkozó tanulmánykötetek, verseskötetek és antológiák. Itt kell elhelyezni a már meglevő bibliográfiák alapján a 15 éveseknek összeválogatott könyveket — alkalmi kiemelésként — ez segíti belenövésüket a felnőttkönyvtár állományának használatába. Célszerű lenne, ha itt volna hely azoknak a könyvkiállításoknak a számára is, amelyekkel a fiatalok érdeklődését szeretnénk ráirányítani egy-egy aktuális társadalmi-politikai kérdésre. Itt kaphatnának helyet pl. a tanulmányi versenyekhez, iskolai pályázatokhoz, a különböző évfordulókhoz kiemelt anyagok, amelyeket hosszú hónapokon keresztül kutatnak a középiskolások, szakmunkástanulók. Természetesen nem hiányozhatnak bizonyos folyóiratok és a korosztálynak szánt bibliográfiák sem. A beiratkozás adminisztrációjának lebonyolítása után ebben a térben találkozik a fiatal olvasó az ifjúsági felelőssel, aki megismerteti vele a könyvtár szolgáltatásait, megtanítja a különböző segédeszközök használatára. JEz történhet egyénileg és kisebb csoportokban is, folyamatosan, tervszerűen szervezett könyvtári órák keretében. így alkalom nyílik a szakosított terek alapos megismertetésére is, természetesen a tájékoztató kollégák bevonásával. Az ifjúsági felelős a könyvtárban Hálózatunk gyakorlatában munkaköréhez tartozik a fiataloknak szóló szemléltető és szóbeli könyv- és könyvtárpropaganda szervezése és irányítása. A speciális bibliográfiai igények továbbítása, esetenként ajánló jegyzékek készítése. Az ifjúság körében végzett felmérések, egyéni beszélgetések, csoportos foglalkozások megszervezése. Kapcsolattartás a különböző, — a fiatalok nevelésével foglalkozó — intézményekkel, KISZ-szervezetekkel. Külön ifjúsági felelősök jelenleg hálózatunkban csak a közép és nagy könyvtárakban vannak. Ez utóbbiakban az ifjúság különböző rétegeivel való foglalkozás természetszerűen megoszlik a tájékoztató könyvtárosok között. Gyakran a kapcsolattartásban is munka- megosztás jön létre többnyire ott, ahol több középiskolával és szakmunkástanuló intézettel alakul ki intenzív együttműködés. A technikusi és tájékoztató könyvtárosi feladatok fokozatos szétválasztásával az ifjúsági felelősökről is leválnak az adminisztratív feladatok. Ezáltal több idejük marad saját továbbképzésükre, különböző kutatásokra, módszerek kikísérletezésére, s nem utolsó sorban az olvasókkal való egyéni és kiscsoportos foglalkozásokra. Az elmúlt évek nagymérvű fluktuációja következtében sajnos, sok helyen kicserélődött az ifjúsági felelős. 1968 — 73 között 42 felnőtteknek kölcsönző könyvtárunk közül csupán 14-ben nem változott személyük, ebből is tíz olyan, aboi a könyvtárvezető vállalta ezt a feladatot. A személyi változás egyetlen könyvtári munkaterületnek sem válik javára, de leginkább megsínyli az ifjúsági munka, amely alapvetően az emberi kapcsolatokra épül. A személyzeti vezetés és módszertani irányítás tudatosan törekszik arra, hogy a megüresedett helyeket az arra leginkább alkalmasnak látszó, főiskolát vagy egyetemet végzett fiatalokkal töltse be. Az ifjúsági felelősök felkészítése egyéni konzultációkkal és tapasztalatcserékkel történik. Evek óta speciális továbbképzési terv készül számukra, és a művelődési körök vezetőinek. Ebben előadások, viták, módszertani bemutatók, továbbá budapesti és vidéki tapasztalatcserék szerepelnek. Az elmúlt években igen sikeres volt: Tunkli László: Vitavezetés, Maróti Andor: Aktivizálás módszerei az ismeretszerzésben, Huszár Tibor: Ifjúságszociológiai kérdések című előadása. A vidéki városok közül Miskolcon, Pécsett, Szombathelyen és Veszprémben jártak az ifjúsági felelősök. Bemutató foglalkozást szerveztünk 14* 211