A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1970-1971

Remete László: Ismeretlen Szabó Ervin dokumentumok

Józsefné Jászi Alizzal, levelezőlapként elküldve. Jászi Aliz tréfásan ráírta: „Ervin rendszerint barátságos arcot vág, de itt a nap a szemébe sütött. Kézcsók, Alice”. Az előbbihez még Jászi Viktor és feltehetően Jászi Viktorné fűzött néhány tréfás szót, az aláírások nehezen olvashatók ki.

Végül még két levél és nyolc levelezőlap maradt, ezek már az első világháború éveiből valók. Az elsőt, egy 1915. augusztus 10-i levelét ismét Drezdából, de ezúttal a Möller - féle szanatóriumból küldte, ahol gyógyfürdőkkel egybekötött tartósabb kúrának vetette magát alá. Aggódó édesanyját biztosította, hogy majd naponta tájékoztatja egészségi állapotáról levelezőlapokon. Mint 1907 februárjában, ezúttal is aprólékosan ismertette a szanatóriumi kezelést hozzátéve: „Napról-napra frissebb vagyok, 19-én nyugodtan hazautazhatom.” Ezután Madzsarné Jászi Alizt korholta, mert „egy árva szóval sem írt Józsinak, a könyvtárból történt áthelyezéséről”. (Madzsar Józsefet, a Fővárosi Könyvtár aligazgatóját az első világháború alatt a főváros közegészségügyének megszervezésére vonták el többször is a könyvtártól.) „Remélem, hogy már visszatért” — tette hozzá a fentiekhez Szabó Ervin. A levél befejezése: „Kíméld magad, Anyám, hogy friss légy, amikor hazaérkezem.”

Az időrendben utolsó írásokat, egymásután kilencet, 1916. február 6-a és 14-e közötti nyolc napon belül keltezte. Előfordult, hogy Szabó Ervin egyetlen napon kétszer írt édesanyjának. (Korábbi leveleiben is találni olyan utalásokat, hogy naponta írt külföldről, tehát alig kétséges, hogy nemcsak a fennmaradt és itt bemutatott leveleket küldte, hanem sokszorosát ezeknek, de a többiek nem kerültek elő, talán véglegesen nyomuk veszett, csupán az 1916 februáriak maradtak meg hiánytalanul.)

Az 1916 február második hetében keltezett valamennyi írását, hét képeslapot és egy levelet, az ausztriai Semmeringről küldte, ahol, az egyik nagyobb szállodában, néhány napot pihent, illetve a téli sportolás örömeinek szentelte^ magát: szánkázott, sielt, meg- mászta a közelben levő 1300 méter magas csúcsot stb. Édesanyját általában ezekről az örömeiről tájékoztatta, valamint egyes régebbi ismerősökkel, barátokkal való találkozásairól. A rövid híradások megerősítik, amit Jászi Oszkár Szabó Ervin „Társadalmi és pártharcok. . .” című munkájának első, 1921-es bécsi kiadása elé írt életrajzi vázlatában jegyzett meg. Jászi szerint Szabó Ervinről, mert életében sokat betegeskedett, mert roppant termékeny irodalmi munkásságot fejtett ki, hatalmas elméleti tudást szerzett, és nem utolsó sorban mert a könyvtárügyre annyi időt és energiát fordított, sokan azt gondolták, hogy az élettől elszakadt könyvmoly, szobatudós. Szabó Ervin azonban, ha egészségi állapota megengedte, műkedvelő sportember is volt, lelkes alpinista, tehát rövid pihenőit ésszerűen tudta kihasználni.

Mint roppant aktív ember azonban eközben sem szalasztotta el az alkalmakat, hogy tudományos munkássága vagy mozgalmi kapcsolatai érdekében felhasználja. A Semmeringről írt rövid családi jelentések néhány szavas töredékeiből erre a magatartásra is következtethetünk. 1916. február 7-i levelezőlapján például futólag megjegyezte, hogy a szállodából leruccant Bécsbe, ahol Lina Klatschkot is meglátogatta. A bécsi orosz emigráns családdal 1898—1899 körül kötött barátságát tehát mindvégig, 1916-ben is ápolta. Február 9-én arról adott hírt, hogy „a szállodába érkezett Leopoldnó és két gyermeke Pusztaszentágotáról”. Más forrásokból tudjuk, hogy Szabó Ervint szoros baráti kapcsolatok fűzték Leopold Gusztávhoz és különösen öccséhez, Lajoshoz, akit „Prestige” című Angliában kiadott úttörő műve alapján máig számontartanak a szociológia történetében. A Leopold családnak a Fejér megyei Sárszentágotán volt kúriája, ahol Szabó Ervin az első világháború alatt, valószínűleg 1916-ban és 1917-ben hosszabb nyári pihenőit töltötte. Ezt 1969. március 21-én tudtam meg, amikor a sárszentágotai tanács felkérésére a most iskolául szolgáló egykori Leopold-kúria falán elhelyezett Szabó Ervin emléktábla leleplezésekor emlékbeszédet tartottam. Ott mondta el egy idős parasztasszony, hogy emlékszik Szabó Ervinre, akinek Leopoldék két nyáron át külön szobát adtak, hogy zavartalanul dolgozhasson. Feltehetően utolsó nagy művét, az 1848 —1849-es osztályharcokkal fog70