A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1970-1971

Benkőné Barta Ilona: Olvasómozgalom a fővárosi gyermekkönyvtárakban

Ugyanakkor neveléspolitikai célkitűzéseinket együttesen hatékonyabban valósíthatjuk meg. Az Üttörőszövetség 1971/72-es programja hangsúlyozza az olvasás, a könyv szerepét az egyes akciók teljesítésénél. Felhívja a csapatvezető figyelmét, hogy ,,. . .teremtse meg a feltételeket ahhoz, hogy minél több gyermek aktívan és rendszeresen vegyen részt a kulturális munkában és teljesítse a próbakövetelményeket. Ennek érdekében segítse a csapatvezetőket, a pajtásokat abban, hogy az olvasás megszokásától eljussanak a könyvek közt való önálló tájékozódásig. Iratkozzanak be a könyvtárba, fejlesszék egyéni könyv­tárukat, készítsenek olvasónaplót, ismerjék meg a kézikönyveket, lexikonokat. A csapat­vezetőség szervezzen író-olvasó találkozókat, irodalmi vetélkedőket, pályázatokat. Az olvasmányélmény rajzos illusztrálása is jó versenytéma. Az őrsi könyvtárosok kísérjék figyelemmel az újonnan megjelent ifjúsági könyveket és ajánlják pajtásaiknak.”8 Az Üttörőszövetség programja sokrétűen tárja fel az úttörőmozgalom lehetőségeit. A nagy történelmi, társadalmi évfordulókra szervezett akciók lehetőséget nyújtottak arra, hogy az úttörőcsapatok a helyi, kerületi adottságokat figyelembe véve, más kultu­rális intézménnyel — a könyvtárral is — együttműködve, eredményesen aktivizálják a pajtásokat az akció feladatainak elvégzésére. A mozgalom kiemelkedőbb akciói voltak: 1968- ban A Magyar Tanácsköztársaság 50 éve és a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom évfordulója. 1969- ben a Forradalom lángjai 1970- ben Emlékezés Leninre 1971- ben a Magyar Úttörők Szövetsége megalakulásának 25. évfordulója. Ezekhez a könyvtár az alábbi segítséget nyújtotta: Több úttörő szakpróbát a könyvtárban a csapattitkár jelenlétében a gyermekkönyv­táros segítségével teljesítettek a pajtások. Az Irodalombarát szakpróba elvégzésének segít­ségét könyvtári feladatnak tekintjük. Annál is inkább, mert a próba egyik követelménye: „Gazdagítsd irodalmi és művészeti ismereteidet!”9 Az úttörők munkáját az egyes akciókhoz megjelentetett bibliográfiákkal is segítettük: „Ötven év és mai életünk gyermekszemmel. A Magyar Tanácsköztársaság 50. évfor­dulójára”. (1968) „Szabad hazában. Hazánk felszabadulásának 25. évfordulójára”.(1969) „25. Születésnap. A Magyar Úttörők Szövetségének negyedszázados születésnapjára.” (1971) Vetélkedő-forgatókönyvek : Leninről (1970) Felszabadulásunk 25. évfordulójára. (1970) A Magyar Úttörők Szövetsége megalakulásának 25. évfordulójára. (1971) A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fenti kiadványaiból a csapatvezetőknek is küldtünk egy-egy példányt. A kiadó propagandája és a gyermekkönyvtárak A gyermekkönyvtáraknak elsődlegesen a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadóval van kapcsolatuk. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár módszertani munkatársa tagja a Kiadói Tanácsnak. Ez hatékonyan elősegíti a kölcsönös információt. 8 Kulturális követelmények — A Magyar Úttörő Szövetség 1971/72. évi programja. 1971. 55., 101., 107., 152. 1. 9 Irodalombarát szakpróba (összeáll.: Vastagh Zoltán) Bp. 1970. 95. 1. 204

Next

/
Thumbnails
Contents