A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1970-1971
Sz. Richlich Ilona: Fiatal olvasók természettudományos érdeklődésének vizsgálata egy kerületi könyvtárban
Az egyes szakcsoportok részletesebb vizsgálata Az orvostudomány körébe tartozó könyvek magas számáról már szóltunk. Ezeknek mintegy fele alapfokú ismeretterjesztő mű, a Medicina kiskönyvtára, Az orvos válaszol, és a Törődjünk egészségünkkel című sorozatok könyvei. Ezek is, és az igényesebb kiadványok, mint pl. Az emberi test (Gondolat, 1962.), Selye: Életünk és a stress (Akadémia, 1965.) és Kempler: A gyógyszerek története (Gondolat, 1964.) rendkívül népszerűek az olvasók minden rétegében, az állományból való 24,3%-os részesedésük indokolt. Viszonylag magas a fizikai (14,99%), a matematikai (11,1%) és a csillagászati (8,44%) könyvek száma az állomány egészéhez viszonyítva. Ezek a tudományok ma már „alap- tudományoknak” tekinthetők: szoros kapcsolatban állnak, rájuk épülnek az új, korszerű tudományágak, mint az űrkutatás, tv, rádió, műszaki tudományok, de az egyes társadalomtudományok, mint pl. a szociológia is, korszerű matematikai ismereteket tételez fel. Az érdeklődés növekedését a fenti tudományok iránt bizonyítja az is, hogy a legkeresettebb, legolvasottabb művek nem az alapfokú ismeretterjesztő kiadványok, melyeknek színvonala nem, vagy alig haladja túl az általános iskolai ismereteket, hanem egyre több embert érdekelnek a közép, vagy még inkább a felsőbb szintű könyvek. Jól illusztrálja ezt az alábbi táblázat, melyben a felsorolt könyvek legalább középiskolai szintű ismereteket tételeznek fel. A könyvek megjelenési événél külön kiemeljük, hogy a legtöbbet kölcsönzöttek az utóbbi öt-hat évben jelentek meg, olvasóink tehát általában figyelemmel kísérik az új tudományos eredményeket. Az újabb kutatások eredményei mellett egyre népszerűbbek az összefoglaló, kézi, vagy zsebkönyv-szerű művek, melyek egyértelműen nem sorolhatók sem az alap, sem a közép, illetve felső fokú művek közé sem. A LEGTÖBBSZÖR KÖLCSÖNZÖTT KÖNYVEK Cím Megjelenés éve Példányszám Kölcsönzések száma Obádovics: Matematika 1958, 19C1 5 241 1963, 1966 + 1 kézi Cser — Ziermann — Reményi: Matematikai zsebkönyv 1967 3 57 +1 kézi Varga: Matematikai logika 1966 1 48 Obádovics— Szarka: Matematikai összefoglaló 1968 2 47 Kiepenhauer: A nap 1967 2 54 Ducrocq: Az anyag regénye 1965 2 43 Szalay: Fizika 1966 2 84 Orear: Modern fizika 1966 2 73 Marx György: Jövőnk az univerzum 1968 2 19 A világegyetem kulcsa 1966 1 34 Lindner: Atom és magfizika. . . 1962 1 41 Ha nem is tekinthetjük általános tendenciának az alapfokú természettudományos művek iránti érdeklődés csökkenését, jónéhány általunk alapfokúnak minősített mű forgalmának vizsgálata mégis alátámasztani látszik ezt. 153