A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1968-1969
Révész Ferenc: Hajdú Henrik (1890-1969)
hazájukban a politikai söpredéket juttassák uralomra, amikor a tengelyhatalmak már eltervezték, hogy vér- és lángtengerbe borítják a világot. Németországban még fel-fellán- golnak a máglyák, amelyeken Shakespeare, Byron, Goethe, Schiller, Heine, Balzac, Flaubert, Zola, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Gorkij és mások művei hamvadtak el. Az ember - és kultúragyilkos fasizmus úgy gondolta, hogy a könyv elégetése válasz a könyvre. Göbbels hírhedt kijelentése — „ha azt a szót hallom, hogy kultúra, a revolverem után kapok” — a nácizmus gyakorlata lett. Idehaza is a reakciós politika tombolt, a kormány bel- és külpolitikája egyre jobban süllyedt a jobboldali mocsárba. Az emberek életével az elem- bertelenedett fenevadak korlátlanul rendelkeztek. Hajdú Henrik élete is veszélybe került. Norvégiái tartózkodása alatt — 1939-ben — az illetékesek arra kérték, hogy ne térjen vissza hazájába, átmenetileg legyen norvég állampolgár, neki és családjának gondtalan életet biztosítanak. A nagylelkű ajánlatot visszautasította. „Magyar költő vagyok” — válaszolta és hazajött. Hajdú Henrik ismerte az északi fenyveserdők, gleccserek, fjordok, hóval borított hegyek világát, ismerte az ott élő emberek legparányibb rezdüléseit is. De őt, az embert, északi barátai nem ismerték. Feltételezték róla, hogy az égzengéskor cserbenhagyja népét, hazáját. Hazajövetele után, amikor nálunk is már összeállították a tiltott könyvek jegyzékét, megszállottan dolgozott. Tudta, hogy a mocsokra és a szennyre épült rendszerek egyszer majd a történelem szemétdombjára kerülnek és még most is szenvedélyesen vallotta, hogy az emberiség erdejében nem karddal, hanem tollal lehet utat törni. Hajdú Henrik a legnehezebb időkben is hű maradt önmagához. Egyik szonettje befejező sora vallomás is, célkitűzés is, életprogram is: „A Könyv szimfóniája zeng köröttem” Dolgozott szenvedélyesen, mert a közlési kényszer erre ösztönözte és mert a jövőt akarta szolgálni. Letörte, de nem törte meg, hogy a nyilaskeresztesek, hatalomrajutásuk után, vandál pusztítást hajtottak végre az Athenaeum épületében is. Megsemmisítették a kiadásra előkészített fordításait: Ibsen fiatalkori drámáinak, Lie, Bojer és Pontoppidan regényeinek kéziratait. A lejtőn, amelyre 1919 augusztusában a horthysta-rendszer taszította az országot, nem lehetett megállni. A második világháború kitört és a szörnyű öldöklésben honvédségünk a fasiszta hatalmak mellett menetelt. A frontokon, idehaza és a koncentrációs táborokban irgalmatlan embermészárlás folyt, az ország vérben állt, a nemzettragédia előrevetette árnyékát és félő volt, hogy valósággá válik Vörösmarty döbbenetes víziója: a sír, hol nemzet süllyed el. Hajdú Henrik a művész, a korszakos jelentőségű műfordító, most nem a legalkalmasabb szavakat, hanem a legalkalmasabb embereket kereste, akik mindent vállalva szembe mernek fordulni a nemzetgyilkos rendszerrel. A második világháború idején a váci gépkocsizó alakulat körletében fejtett ki antifasiszta és antimilitarista tevékenységet. (Ezt a kockázatos vállalkozását értékelte a felszabadulás után a Partizán Szövetség, amikor kitüntette a Partizán Érdemrenddel.) A felszabadulás után visszakerült a főváros szolgálatába, Vas Zoltán polgármester 1945. július 14-én kinevezte a Fővárosi Könyvtár igazgatójának. A Bastille lerombolásának 156. évfordulóján. Nem tudom, hogy Hajdú Henrik gondolt-e a két dátum egybeesésére; gondolt-e arra, hogy a magyar ellenforradalom, különösen a nyilasuralom, a Fővárosi Könyvtárból kiűzte a gondolatot, és hogy a szellemtelenség erődjét neki és munkatársainak kell lerombolniok. Szélesre kell tárniok a kapukat, az ablakokat, hogy azokon az életetadó friss levegő beáramoljon. Lehet, hogy a Bastille hasonlatra nem gondolt, de ha valaki, úgy Hajdú Henrik átérezte új munkaköre felelősségteljes mivoltát, bonyolultságát, szépségét. Tudta, hogy hazánkban nemcsak a romokat, hanem a lélek sebeit is el kell tüntetni. Ismerte a kultúra felemelő és társadalomátalakító erejét, meggyőződéssel vallotta, hogy a hamis nézetek, a téveszmék és az előítéletek szívós, hosszantartó, felvilágosító és nevelő-oktató munkával megszüntethetők. És mert tudta, hogy a könyvek segítségével a valóságot formálni lehet, vállalta el könyvtárvezetői beosztását. Életcélja 23
