A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1968-1969

Révész Ferenc: Hajdú Henrik (1890-1969)

„A harag fiai miatt majdnem visszakerültem a dutyiba. Az ügyész megállapította, hogy a regény lázadásra bíztatja a földmunkásokat, ezért Esztergályos János ország- gyűlési képviselőnek, a lap felelős szerkesztőjének kiadatása végett a parlament mentelmi bizottságához fordult. A vádirat megállapította, hogy a fokozatos felelősség alapján elsősorban a fordító felel az idegen szerzőért, de mivel joggal vélelmezhető, hogy a közlemények élén fordítóként szereplő Hajdú Henrik fiktív személy, a felelős szerkesztő ellen kell kiadni a vádiratot. Az egész parlament — a horthysta jobboldal is — nevetett az ügyész bornírtságán, s nem függesztette föl Esztergályos mentelmi jogát”.

A norvég kormány és az irodalmi körök felfigyeltek Hajdú Henrik „nagyköveti” tevékenységére; elismerésük és tiszteletük jeléül meghívták Norvégiába az Ibsen-cente- nárium ünnepségeire. Idehaza minden lépését a rendőrség és a politikai nyomozótestület figyelte, a messzi északon a legnagyobbaknak kijáró megbecsüléssel fogadták. Itt bugris rendőrnyomozók előtt, ott Haakon királynál kellett megjelennie kihallgatáson. Idehaza mint hazátlan bitangot üldözték, Norvégiában sokan az ő tevékenysége révén ismerték meg a magyar népben feszülő erőket. A norvég írók hálája határtalan volt, mert műveik fordításával a norvég nép szellemét, érzés- és gondolatvilágát tolmácsolta a magyar olvasóknak.

1928 márciusában utazott el Norvégiába és a világhírű író, Andreas Haukland goli rezidenciájában lakott. Itt fordította le Haukland két müvét, a „Telepes történetek”-et és a „Gim”-t. Résztvett a Pen-Club oslói kongresszusán, amelyen Radó Antallal és Ger- manus Gyulával együtt képviselte a magyar írókat. Norvégia szabad közéleti légköre kiáltó ellentéte volt a szájkosaras magyarországi állapotoknak. Ott megbecsülés övezte az alkotókat, nálunk a valóságot feltáró írókra lecsapott a sorsharag, az uralkodó osztály haragja. Elutazása előtt a magyar osztálybíróság kormányzósértésért hét évi fegyházbüntetésre ítélte a kiváló esztétát, Hatvány Lajost. A magyar uralkodóosztály gondolatokra csak börtönnel tudott válaszolni. Hajdú Henriket távol hazájától is gyötörte a felháborító ítélet, az írók nemzetközi összefogásától remélte, hogy kiszabadítják börtönéből Hatvány Lajost. A Pen-kongresszus ülésszakán az egyetemes tiltakozásra lehetőség is kínálkozott. Felix Saltennel, az osztrák delegáció vezetőjével megállapodott a tennivalókban. A magyar küldöttség táviratban közli gróf Khuen-Héderváry külügyi államtitkárral, hogy a Pen-kongresszus arra készül, hogy éles szavakkal elítélje a Hatvany-ügyet. A nemzetközi botrányt csak úgy lehet elkerülni, ha haladéktalanul kormányválasz érkezik a bebörtönzött író ügyének megnyugtató rendezéséről. Másnap a válasz megérkezett — „gyors intézkedés történik” — és néhány hónap múlva Hatvány Lajos elhagyhatta celláját. Hajdú Henrik és írótársai akciója meghátrálásra késztette a horthysta kultúr - politikusokat.

Oslóban, barátai tanácsára, összeállította további fordításainak jegyzékét. E jegyzékben szerepeltek — többek között — Björnson, Lie, Hamsun, Kinek, Bojer és Heiberg művei. (ígéretét és tervét az évek során maradéktalanul teljesítette.)

Hazautazása előtt még Dániába látogatott, ahol találkozott Jeppe Aakjaerrel, a béresgyerekből lett világhírű költővel, és Pontoppidannal, a rajongásig szeretett regényíróval. A „Szerencsés Péter” írójával való találkozás lenyűgöző hatással volt Hajdú Henrikre. Ekkor határozta el, hogy lefordítja Pontoppidan leghíresebb regényeit is. (Az ígéret földje, A halottak országa, A férfi mennyországa, Thora von Deken stb.)

Hosszú évekre szóló tervekkel érkezett haza és azonnal munkához látott. A felfokozott munkatempó mellett is talált lehetőséget arra, hogy a munkásmozgalmat szolgálja. Előadásokat tartott irodalmi, művészeti és kulturális kérdésekről, a fővárosi és vidéki pártszervezetekben, szakszervezetekben. Az allegorikus előadásmód mestere volt, írókról, irodalomról beszélt, de az ország gazdasági, politikai és kulturális sebeit mutogatta. Ibsen, Hamsun, Pontoppidan, Madách, Petőfi és Ady szavaival ostorozta mindazt, ami elavult, és mutatta az utat előre. A hallgatói, elsősorban a szervezett munkások, megértették tanmeséit, tudták, hogy előadásaiban a múltról beszél, de a jövőt szolgálja. Mint előadónak

20