A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1966-1967
Dobos Piroska - Meiszner Tamásné: A szépirodalmi állomány feltárásának problémái a közművelődési könyvtárakban
A helyzet szimptómái a kódrendszer nélkül is érzékelhetők. Polcon porosodó könyvek halmaza egyrészt, könyv-előjegyzéseit százai másrészt — már önmagában is jelzi a problémákat. Az egyszerűsítés persze itt is veszéllyel jár. Annak kitapintása, hogy az adott mű joggal porosodik-e a polcon, avagy az előjegyzés-dömping nem részesít-e előnyben fércműveket, — e kódrendszerrel könnyebben lehetséges. Szemügyre véve az I. kategóriát, szembetűnő a romantika magas kihasználtsági mértéke, mellyel a táblázatban első helyen áll (+34%). Ez könyvkiadás és könyvtárügy számára egyaránt elgondolkoztató, mert jelzi, hogy a romantika iránti igény még mindig meghaladja a lehetőségeket. Kétségtelen, hogy ki kell elégíteni az effajta érdeklődést is, és ez elsősorban a könyvkiadás feladata. A közművelődési könyvtár feladata túlmegy a kielégítés körén: a kamaszkoron túl is tartósan jelentkező kizárólagos romantika-igényt, mely többnyire az ízlés elmaradottságát, a valóságtól való elfordulást, az érdeklődés beszűkülését jelzi, más jellegű irodalom oívastatásával kell ellensúlyozni. Elsősorban gondolunk itt a szocialista eszmeiségű művekre, hiszen a szocialista tudat uralkodóvá válásának periódusában ezeket a műveket kell előnyben részesítenünk. For- galntuk a romantikus művek forgalmának ugyan háromszorosa, a kihasználtsági arányt tekintve azonban már nem ilyen megnyugtató a kép. A szocialista eszmeiségű irodalom az ókori és középkori irodalommal együtt, az állomány legkevésbé kihasznált részét képezi. A polgári avantgarde, az egyéb mai magyar művek és a polgári realizmus irodalma mind lényegesen gyorsabban forog, mint az általunk legfontosabbnak ítélt kategóriák. A magunk számára elsődlegesen levonható konzekvencia csak az lehet, hogy az egésfe könyvtári munkában változatlanul szükség van az elmaradottság objektív okainak az eddiginél alaposabb feltárására, és ennek egyik módszere számunkra a kódrendszer által elénktáruló ösz- szefüggések vizsgálata. Jelen esetben arra a következtetésre jutunk, hogy olvasóink, — akiknek a zöme becsületes, szocialista gondolkodású ember (közel 60%-uk már a felszabadulás után született) — ízlésnevelés tekintetében az eddiginél fokozottabban szorulnak a könyvtáros irányító munkájára. Talán fölösleges itt hangsúlyozni, hogy kizárólag az érvelő, magyarázó, türelmesen meggyőző módszerekre gondolunk. Az olvasók viszonylag alacsony számát (könyvtárunkban 1200— 1300 fő) tekintetbe véve ez nem is megoldhatatlan, ennyi emberrel még megvalósítható a személyes kapcsolattartás. Itt jegyezzük meg, hogy megítélésünk szerint semmiféle tudományos módszer nem iktathatja ki soha a könyvtári munkából a személyes erőfeszítések jelentőségét, legfeljebb azok irányát, intenzitását, hatását befolyásolhatja. Áttérve a műfajok vizsgálatára, megállapíthatjuk, hogy azon belül mindössze egyetlen kategória kihasználtsága lépi túl az állomány adta lehetőségeket, és ez a regényé. Gyakorta hangoztatott nézet, hogy a kor embere éppen fokozott életritmusánál fogva a rövidebb lélegzetű műveket kedveli. A külföldi szakirodalom is ezt támasztja alá, pl. köztudomású, hogy az amerikai próza reprezentatív műfaja a novella, nem a regény. Újságcikkekben, könyvekben, rádióban és televízióban hirdetik: az idő pénz! Nálunk az egyes műfajok kihasználtságának mértéke azt jelzi, hogy a fokozott életritmus nem párosul a nagyobbléleg- zetű epikus művek háttérbeszorulásával. Talán, ha mélyebb elemzést végeznénk, az is kiderülne, hogy a regényolvasásnak ez a hegemóniája bizonyos ízlésbeli elmaradottságot, konzervativizmust is takar. A dráma forgalmának alacsony százalékaránya azt tükrözi, hogy nem állja meg helyét teljesen az a nézet sem, mely szerint a modern könyvdráma nálunk jelentős társadalmi igényt elégítene ki. Természetesen itt is figyelembe kell venni a helyi lakosság ízlésállapotát és azt, hogy az értelmiségi olvasók száma elenyészően csekély. Végül ez a kérdés is, mint az összes többi, az olvasószolgálatba torkollik, felhíva ismét a figyelmet a könyvajánlásnak egy még nem kellően kiaknázott területére. Más a helyzet a költészetnél. A csekély kihasználtságnak ( — 44,6%) két eredője van. Egyrészt az. állománygyarapításnak az a tendenciája (ami egyébként ezek után revízióra is szorul), hogy szinte válogatás nélkül minden megjelenő verseskötetet beszerzőnk. Ugyan152
