A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1966-1967
Arató Antal: A közművelődési könyvtárak szépirodalmi könyvanyagának kialakítása Szabó Ervin korában
még Mikszáthtól is mindössze a Jó palócokat és a Szent Péter esernyőjét olvashattam el onnan.” A Csornai Katolikus Kör könyvtárában 1070 db szépirodalmi mû volt, de Arany Jánosnak egyetlen könyve sem volt közöttük, sőt elenyésző volt Jókai, Mikszáth és Tolsztoj könyveinek száma is. Ezzel szemben nagy tömegben szerepeltek Herczeg Ferenc, Rákosi Jenő, Szomaházy, May, Ohnet, Marlitt stb. munkái. Hasonló volt a helyzet a balmazújvárosi népkönyvtárban is.2 E példákkal illusztrált szépirodalmi könyvállományok silányságához nagyrészt hozzájárultak a századfordulón a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa által kibocsátott, népkönyvtárak számára készített könyvjegyzékek, mintakatalógusok. Az 1902. évi könyvjegyzéket elemezve mutat rá Szabó Ervin ,,hogy összeállításuk elveiből igen sokszor kétségbevonhatatlanul kitűnő feladatuk az, hogy az ún. hazafias, erkölcsös, vallásos irodalommal nem a tudásukat (a proletár olvasókét), hanem az erkölcsüket hozzák közelebb a vagyonos osztályokéhoz, vagyis a lázadás szellemét öljék ki belőlük.”3 Azt, hogy milyen műveket tartanak a népkönyvtári hivatalos szervek erre a feladatra alkalmasnak, az cikkének további részéből derül ki : „én azt hiszem, hogy kis 2000 koronás népkönyvtárakba nem való Ambrozovics — Meszlényi Ilona, Bánfi János, Bársony István, Beniczky- Bajza Lenke, Baross Mihály, Böngérfi János, B. Büttner Lina, Csengery Gusztáv, Cyprián, Hentaller Elma, Kincs István, Lőcsei Emma, Pósa Lajos, Rákosi Jenő, Vékony Antal, stb. stb. regényei és versei. Talán nagyobb népkönyvtárba sem, amelyben Csehov és Tolsztoj egy-két írása mellett képviselve volna Dosztojevszki, Gorkij stb. Coppée és Daudet mellett Eugène Sue, Victor Hugo, Zola, France, Maupassant, a skandináv irodalmat nemcsak Andersen és Pajeken képviselné, hanem Björnson, Lie, Ibsen stb. stb. Ha Marlitt három könyvvel szerepel, Tolsztoj ellenben csak kettővel, akkor talán juthatna másoknak is hely.” Elsősorban Szabó Ervin nagy visszhangot keltő kritikájának hatására rövidesen módszeresebbé váltak a népkönyvtárak központi szerzeményezésére vonatkozó tanácsadások, de tartalmukban alig fejlődtek valamit. Erről tanúskodnak a későbbi évek mintakatalógusai, és a népkönyvtárak számára írt gyakorlati kézikönyv.4 E kiadványok szerkesztője és írója a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának titkára, Gulyás Pál volt. A hivatalosreakciós könyvtárpolitika legaktívabb szakembere érdekesen próbálja elhitetni az 1910-ben megjelent Népkönyvtári címjegyzék bevezetőjében, hogy az olvasásnak az alsóbb néprétegek között csak afféle bódító mákony, álom világba való menekülés szerepe van. Ezért a mintajegyzék f. pontja azt írja, hogy ,,... a földművest általában kevésbé vonzzák az ő életviszonyait tárgyaló szépirodalmi művek, hanem inkább a városi, történelmi, utazási egyszóval más életviszonyokból merítettek s ezekben több is a tanulságos ránézve. Hasonlóan van tekintettel (a mintajegyzék) a más életkörbe tartozó olvasókra nézve: mert a tapasztalat szerint azoknak a könyveknek a hatása a legnagyobb, melyek térben, időben, szellemben más körbe viszik az olvasót s ezáltal szellemi körét tágítják.” Arról, hogy milyen értékű könyvekkel akar ilyen hatást elérni, különböző véleményei vannak, bár jegyzékeiben nem hasznosítja azokat a megfontolásokat, amiket célul tűzött ki. „Az összeállításnál egyrészt irodalmi, másrészt gyakorlati szempontok érvényesültek. Az irodalmi szempont diadala, hogy irodalmunk néhány klasszikus alkotása: a Toldi, Petőfi költeményei, Az új földesúr, Az ember tragédiája, a Bánk-bán az összes könyvtártípusokba belekerült, mivel a legkisebb közkönyvtárra is szégyen volna, ha irodalmunk e gyöngyeit, ne bocsátaná az esetleges érdeklődők rendelkezésére. Viszont a gyakorlati élet kívánalmainak tett eleget a Tanács, mikor az elbeszélő irodalom kiforrott és állandó értékű alkotásai mellett tisztességes irodalmi, nyelvi és erkölcsi színvonalon álló, de csak múló értékű termékeit is fölvette, mert köztudomás szerint az olvasók igen nagy részét ezek a mélyebb nyomokat nem hagyó könyvek, olvasmányok vonzzák.” Másutt viszont éppen ellenkező gyakorlatot vall magáénak: „Amennyire kerülendő a mondvacsinált népies irány s politikai célzatosság épp annyira mellőzendő a stilisztikai, jellemzésbeli s erkölcsi szempontból gyönge müvek felvétele, amelyekre pedig az újság és kolportázs regények olvasása útján 138
