A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1963

Három ötven éves kerületi könyvtárunk

nyilván azt jelentette, hogy a könyvtár költségvetéséből fizették a Keresztény Községi Párt helyiségeinek lakbérét, ha közvetve is. Erre lehet következtetni a 145639/1921 — XIX. sz. fővárosi tanácsi határozat alapján, melyben értesítik a könyvtárat, miszerint a Keresztény Községi Párt 1921. december 1-től bérbe vette a Fővárosi Könyvtártól az emeleti helyiséget és 1922. április 5-én az albérleti díjat kifizette.

Novembertől Kremmer több beadványban kérte a pártot, jelölje ki gondnokát, akivel rendezhetik anyagi és leltári ügyeiket, — eredmény nélkül. Végül magához Wolflhoz írt és politikai rövidlátására jellemzően, ettől várt megoldást. Válaszra sem méltatták.

A kultúrbotránnyal a napi sajtó felháborodva foglalkozott. Leginkább fejezi ki az igazságot a „Népszava” cikkírója:

„így aztán ott, ahol az emberek ezrei jutottak hozzá a tudáshoz, ezután Wolff- ék és Gsillériék ülnek össze délutáni kártyapartira, ami sokkal fontosabb, mint a tömegek művelődése.” (Népszava, 1921. XI. 12. sz.)

A „Magyar Hírlap” munkatársa megállapítja:

,,... nagyobb forgalmat mutat fel az 1. sz. fiókkönyvtár, mint a többi hat együttvéve. Ezrekre megy azoknak az egyetemi hallgatóknak száma, akik a Királyi Pál utcai fiókkönyvtár napi látogatói voltak és most onnan magasabb érdekből kiszorultak. . .

így fest Wolffék kultúrprogramja a valóságban.” (Magyar Hírlap, 1921. XI. 24. sz.)

A valóságban valóban így jellemezhető a két világháború közötti magyar művelődési politika. A könyvtár céljaira teljesen alkalmatlan Sándor (ma Bródy Sándor) utcai épület hátsó udvari raktárába zsúfolták be 1922 elején a gyermekkönyvtárat. Az ott dolgozó könyvtárosok kétségbeesett küzdelmet folytattak munkahelyük könyvtárhoz hasonló jellegének kialakításáért, amíg itt megnyílhatott a gyermekkönyvtár.

A Királyi Pál utcában maradt felnőtt kölcsönző, miután megszabadult a gyermek- könyvtár bútoraitól és könyveitől, 1922-ben újra megkezdte munkáját. Még zárva volt, amikor újabb támadás indult ellene, 1922. január elején ugyanis a Keresztény Iparosok Országos Szövetsége nyújtott be újabb igényt a földszinti helyiségre. Nagyon valószínű, hogy ebben a kényszerhelyzetben fogadták el a Sándor utcai helyiséget a gyermekkönyvtár részére, hogy annak kiköltöztetésével megszabaduljanak attól a vádtól, nem használják a helyiséget.

Kremmer talán beleegyezett volna a könyvtár áttelepítésébe, ha valamelyest is megfelelő helyre költöztethette volna. Volt olyan elképzelés is, olvasszák be a központba az

1. sz. fiókkönyvtárat. De nem tudták megoldani a könyvek elhelyezésének kérdését, hiszen az állomány már 27 092 kötet volt. Ilyen tekintélyes könyvmennyiségnek hely kell és maga a központ is helyhiánnyal küzdött. így Kremmer kényszerűségből igyekezett megvédeni a fiókkönyvtárát a következő szavakkal:

„Egyenesen kultúrcllenes cselekedet volna e szép fiókkönyvtárad végleg elveszítenünk. Bármily komoly és tiszteletre méltó működést is fejt ki a Keresztény Iparosok Országos Szövetsége, nem kívánhatja, hogy egy virágzó és eredményeket felmutatni tudó fővárosi kultúrintézmény elsorvasztassék és megsemmisüljön.”

Nem valószínű, hogy e szavak mentették meg a könyvtárat a megsemmisüléstől, sokkal inkább kellett tartaniok a város közönségének és a külföldi testvérintézmények felháborodásától. A külföldi lapok is foglalkoztak a könyvtár helyzetével, s a haladó közvélemény támogatását mi sem bizonyítja erősebben, mint a francia kultuszminiszter ezer kötetes francia nyelvű könyvadománya 1923-ban. Ezt a francia nyelvű anyagot az 1. sz. fiókkönyvtár kapta, idegennyelvű állományának bővítésére.

87