A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1963
Gátiné Pásztor Mária : Arcképalbumok, városképek, „fényírdai” emlékek a Budapest Gyűjteményben (Mozaikok a fővárosi fotográfia első 50 esztendejéből, 1850 - 1900)
Ián. Meg kell elégednünk tehát az egyes műtermek adataival, melyek a kalendáriumokból és a napilapok kishíreiből elénk sorakoznak. Segítségül hívhatjuk a „Budapest bibliográfia” III. kötetét: hasábjain 22 múlt századi cikk lelőhelyét fedezzük fel a 3028 — 3050 számú tételekben. A már idézett ,,Hajnal-naptár”-ra is így bukkanunk, mely nem véletlenül dicséri oly lelkes szavakkal a fotográfiát: négy híres fényképész arcképét és rövid életrajzát közli. E négy hiteles biográfiából Borsos Józsefé a festő-fotográfusok tipikus életútjához szolgáltat bizonyítékokat: ő csak a művészet „Ínséges esztendeinek” nyomására cseréli fel az ecsetet a fotografáló masinával, míg Simonyi Antal művészként és tudósként, mérnökként és felfedezőként egyaránt számon tartható a százesztendős életrajz nyomán. Azt már a legújabb kutatások alapján írt, önkényellenes mozgalmak történetét feldolgozó tanulmányokból tudjuk, hogy személyében az utópista-szocialista tanok első hazai hirdetőjét is tisztelhetjük.8 Polgárnak, iparosnak a szó mai értelmében csak egyet tekinthetünk a „Hajnal-naptár” fényképészei közül: Mayer Györgyöt, az első pesti kártyagyár alapítóját, aki a fotográfiák divatbajöttekor az elsők között nyitott műtermet, melyben „hónaponként 25 000- nél több kép is lenyomatik”, 1864-ben. Életrajzában olvashatjuk, hogy „pályáján így kedvezvén neki a szerencse, Grátzban és Zágrábban a pestihez hasonló nagyszerű műtermet állított föl, honnét az illető vezetők által a lefényképezett arcképek havonként Pestre küldetnek föl, szigorú megbírálás végett.” Lehet, hogy valóban olyan ügyes fényképíró volt Mayer uram, mint könnyen lelkesülő életírója állítja — gyűjteményünkben pár hangulatos, jó átlagot képviselő portré képét és egy érdekes városfotóját őrizzük — ; üzletembernek azonban bizonyos hogy egészen kiváló volt, ha az önkényuralom nehéz esztendeiben műtermeit így fel tudta virágoztatok Ű az egyetlen, kinek „termelését” számszerű adatokkal bizonyíthatjuk, sok társáról — 1864-ben összesen 28 műterem van Pest-Budán — csak a Pester Lloyd-Kalender címjegyzékéből tudunk. Akadnak közöttük lexikonokból ismert, nevezetes mesterek, mint Alkér Ede, Barabás Miklós, Borsos József, Doctor Albert, Canzi Ágost, Pesky Ede, de még több a szürke iparos, kinek eredeti foglalkozása, sorsának alakulása homályban marad előttünk. A Pester Lloyd-Kalender és számos társa, az útmutatók és kalauzok, különféle elnevezésű „Almanach”-ok jelentősége nem is a felsorolt nevekben rejlik: sokkal értékesebb az általuk megőrzött folyamatos kép, melyből az alakuló és megszűnő, örökösen gazdát cserélő vagy évtizedeken át fennmaradó műtermek hálózata bontakozik ki előttünk. Feldolgozásuk már csak azért is elemi szükséglet volt számunkra, mert adataik segítségével (a cég ismeretének birtokában) az eddigieknél pontosabban határozhatjuk meg régi képeink keletkezésének dátumát.9 A fotográfia ipartörténetéhez érdekes adalék például az a tény, hogy 1860 körül alig találunk megszűnő műtermet: a fejlődés folyamatos egészen az évtized végéig; a 27 — 28-as szám állandósul, legfeljebb felbomló és újraalakuló társulások, családi örökségképpen gazdát cserélő üzletek tarkítják az összképet. Régi, még századunkban is ismert fotográfusok neveit is kibetűzhetjük: a híres Streliszky cég két íényirdával is szerepel: az alapító S. Nándor az Erzsébet téren tart fenn műtermet, melyet halála után özvegye, Anna vezet tovább 1875-ig; fiának, Lipótnak neve a Bálvány utcai címmel szerepel 1859-től a cégek listáján. Az 1860-as évek elejétől hosszú ideig megszakítás nélkül olvashatjuk Simonyi Antal, Schrecker Ignác, Mayer György és Werner Karola neveit, később 1870 után a századforduló hírességei sorakoznak fel: Koller Károly, Kozmata Ferenc, Erdélyi, Ellinger, Weinwurm, stb. Ebben a korszakban már gyakran akadnak tiszavirág-életű vállalkozások is ; érdemes lenne kikutatni, mi okozhatta például azt az ugrásszerű változást, mely 1872-től 1873-ig tehát egyik évről a másikra, 28-ról 42-re duzzasztotta a fotográfusok számát % A hirdeté221
