A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1962
Tóbiás Áron: Emlékkönyveink a hazai irodalmi emlékkönyvek sorában
ein kleines Lied hören, ein gutes Gedicht lesen, ein treffliches Gemälde sehen, und wenn es möglich zu machen wäre, einige vernünftige Worte sprechen.” < Emlékkönyv-irodalmunk történetének egyik jelentős fejezetét adja Kőhalmi Béla kitartó vállalkozása, mely húsz év időtartamot összekapcsolva, mint egy híd két pillére, a magyar értelmiségiek gondolkodásának, irodalmi tájékozódásának megmérhető s reális súlypontját alkotja, majdnem egy emberöltő távlatában. III. Mit adhat mindezekhez egy könyvtár, a maga jellegzetes feladataival s tennivalóival, hiszen figyelmét mindenekelőtt olvasóközönségére kell fordítania ? A főváros könyvtára azonban egyben szellemi műhely is, valamiféle kulturális kapocs az irodalmat szerető, olvasni vágyó nagyközönség és az irodalmat alkotó írók, vagy a kutató s értékelő tudósgárda között. A könyvtárnak éppen a nagyközönség „életes”, élettel kapcsolatos természetes igényeit kell összekapcsolnia az írók művészi színvonalával és a kutatók tudományos mércéjével. A felszabadulás utáni esztendők, ez a közel húsz év, forradalmi változásokat hozott a kultúrában is. Százezrek és milliók kezébe kerültek könyvek, klasszikusok és mai írók, olyan emberek olvasnak, akik azelőtt csak az elemi iskola adta betűzgetésekig jutottak el. A főváros olvasóközönsége, a Szabó Ervin Könyvtár olvasótábora méltán támaszt igényeket könyvtárával szemben, nem elégedve meg csupán a könyvekkel, s többet, gazdagabbat akar, írókról, irodalmakról, irodalmi műfajokról és iskolákról, problémákról. Ez az igény támadt fel 1960-ban is, amikor az egyik legolvasottabb klasszikus, világ- irodalmi nagyság, a „regényírás királya”, Lev Nyikolájevics Tolsztoj évfordulójára készült a művelt emberiség. Mit adott az irodalomnak Tolsztoj az elmúlt félévszázad alatt, halála óta ? Ez a kérdés támadt fel könyvtárosban és olvasóban egyaránt s erre a kérdésre kért választ a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapestről a földkerekség harminc országából a legnevesebb íróktól és gondolkodóktól. A válaszok vaskos emlékkönyvbe gyűltek, mely két részből áll: Tolsztoj Magyarországon címmel a nagy író hatása hazánkban, fellépésétől napjainkig, Az élő Tolsztoj címmel pedig a nemzetközi ankét válaszait sorakoztatta a nemzetek betűrendjében. Emlékkönyv-irodalmunk ezáltal új színnel gazdagodott, hiszen nem csak arról volt szó a Tolsztoj Emlékkönyvnél, hogy megadott kérdésre sok résztvevő egyéni módon válaszol, hanem e válaszok nem korlátozódtak csupán Magyarországra: ezúttal is bebizonyosodott, hogy az igazán fontos irodalmi problémák nem ismerik a határokat, éppen ellenkezőleg, a kelet-nyugat közötti dialógus folytatására is alkalmasak. A Szovjet Tudományos Akadémia készülő Tolsztoj Emlékkönyve a könyvtár emlékkönyvét jelentős mértékben felhasználja, mert úgy találta, hogy e budapesti kezdeményezés egyúttal a következő kérdések pozitív válaszát is tartalmazza: „Lehet-e valamilyen esemény, vagy személyiség centrumába állítani kulturális világunkat — sa tegnapi, mai és holnapi világképünket helyes egyensúlyba elrendezni ? Vajon előállítható-e ma, a technika és tudományok korában, a föld politikai és kulturális megosztottságának idején olyan humanista világképre alkalmazott koordináta, mely keresztmetszetben összefogja öt világrész egyes nemzeteinek legkiválóbb szellemi erőit, hosszmetszetben pedig egy nemzeti kultúra történetére és hagyományaira építve — egyensúlyt adhat korunk szinte valamennyi problémája tekintetében ?” A Corvina idegennyelvű könyvkiadó terveiben a Tolsztoj Emlékkönyv német nyelvű kiadása szerepel, a párisi Combat napilap kulturális rovata pedig így ír e vállalkozásról: „Ez a monumentális mű a szó minden értelmében körutazást tesz Tolsztoj körül ötszáz oldalon át, olyan értelemben, ahogy mások 80 nap alatt körülutazzák a földet. . .” 181
