A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1962
Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin könyvtár történetéből. A Wenckheim-palota megszerzése
zett és könyvtári célokra alkalmatlan Wenckheim palotáról, melyet ezúttal már egy kulturális kirakatpolitilca cégéreként kívántak felhasználni, azt állította, hogy az közművelődési intézmény, holott a valóságban tudományos könyvtár volt. Ugyanakkor a fasiszta-irredenta idők szellemének megfelelően Sipőcz azt a reményét fejezte ki, hogy „a közönség, de különösen a magyar ifjúság itt [a Fővárosi Könyvtárban] fogja a boldog Nagymagyarország visszanyerésére alkalmas fegyvereket kovácsolni”. Ismeretes, hogy a kapitalista világválság forradalmasító hatásának ellensúlyozására a harmincas évek elejétől a korábbiaknál is vadabb soviniszta-háborús uszítás indult meg Horthy-Magyarországon, ahol a nyomor, a munkanélküliség, az éhség előidézőjeként a trianoni békeszerződést tüntették fel. „Mennyországként” festették meg az 1914 előtti Magyarországot, (mely nemcsak a több mint 10 milliós nemzetiségi tömegek, de a magyar munkások és parasztok számára is börtönt jelentett, hiszen az országból másfél millió földönfutó menekült tengerentúlra) és feledtetni igyekeztek, hogy a harmincas évek válsága és embertelen nyomora idején néhány tízezer számára az összeszűkült határú Magyar- ország is mennyország maradt. Ripka Ferenc főpolgármester sem mulasztotta el, hogy a könyvtár megnyitásán mondott ünnepi szavaiban a ,,korszellem”-nek megfelelően méltassa ezt az eseményt. Beszédét nem is túlságosan burkolt szovjetellenes utalásokkal egészítette ki: „A magyar nemzet jelentősége nemcsak az volt, hogy védte Nyugat kultúráját a Kelet támadása ellen, hanem ez az ország volt az európai műveltség legkeletibb területe, amelyen túl vége volt a művelt Európának” (1. a fentebb megjelölt sajtó 1931. április 22—23-i számait). A viharok elültével tehát a sötét hátterű palotavásárból még politikai tökét is szerettek volna kovácsolni maguknak a főintézők. 6. Néhány következtetés A könyvtár helyiségproblémáinak vázlatos ismertetése során láttuk, hogy ezek úgyszólván „ősidők” óta lidércként nehezedtek az intézményre, azonban a húszas évek közepéig (az 1919-es Tanácsköztársaság időszakát leszámítva) egyszer sem merült fel komoly segítőszándék a város vezetői részéről, noha az ellenforradalmat megelőző liberális érában néha esztendőkön át foglalkoztak ezzel az üggyel. A húszas évek közepén, amikor az átmeneti tőkés konjunktúra eredményeként némileg rendeződtek a város pénzügyei és ehhez hatékonyan hozzájárult a hatalmas, húsz millió dolláros külföldi kölcsön is, pontosan 1926 tavaszán már csak néhány hetes tervezgetésig jutottak el a város akkori urai az új könyvtárépülettel kapcsolatban. 1926 őszén úgy tűnt: végleg a sorsára hagyják a könyvtárt. Bízvást mondhatjuk, hogy pusztán az iménti tények ismeretében is különösnek, kissé gyanúsnak tűnt, hogy Budapest akkori vezetői, akik egyébként liberális elődeiknél is kevesebbet tettek a köz érdekében, 1926 végén egy csapásra véleményt változtattak, hirtelen szívügyükké tették a könyvtár elhelyezését. Tény az, hogy egy hatalmas összeg rendelkezésre bocsátásával váratlanul „segítettek a könyvtáron”, vettek számára egy drága luxuspalotát, amelynek árát nyomban kiutalták. A vásárhoz kapcsolódó manőverek kibogozása után azonban már bizonyossággá válik a gyanú : a város urai nem a könyvtár jobb elhelyezését, hanem a palota megvásároltatását tekintették szívügyüknek. Az „■üzlet” megkötésének érdekében becsülték a valóságos értéknek négyszeresére az épületet, noha nem is végeztettek értékbecslést. Ennek érdekében hozakodtak elő a ,,másik vevő”-röl szóló történettel, amelynek koholt volta csakhamar lelepleződött. Az épület megvásároltatása miatt tévesztették meg a közvéleményt, s a közgyűlés ellenzéki tagjait azzal, hogy ,,illetékes helyen”, a belügyminisztériumban már hozzá is járultak a vásárhoz. Az eladóval, gróf Wenckheim Józseffel való érdekközösségük késztette őket arra, hogy az akciót a fennálló törvények súlyos megsértésével hajszolják keresztül, eltitkolják, hogy a palotáért a tulajdonos halála 103
