A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1962
Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin könyvtár történetéből. A Wenckheim-palota megszerzése
ilyen kifogások még városi körökben is. Annál kevésbé maradhatott ez titok előtte, hiszen még a sajtó is foglalkozott a kérdéssel. Ebben a megvilágításban természetesen közönséges ,,parasztfogás”-nak bizonyul Wolff Károly kereszténypárti vezér ugyanazon pénzügyi bizottságban hangoztatott (fentebb idézett) primitív beállítása is, mely szerint a palota ,,elsősorban középületnek predesztinált ház” stb. Szemmellátható, hogy itt szabályos ossz játékról volt szó a vezető várospolitikusok között. Ebbe a sötét machinációba az ellenzék egyes vezéralakjai is gyorsan és készségesen belekapcsolódtak. Jó példa erre Friedrich Istvánnak, a keresztény ellenzék vezérének a pénzügyi bizottságban való szereplése. Friedrich a jelek szerint nem volt ott az 1926. december eleji pártközi értekezleten és ezért 1927.február 28-ig, a pénzügyi bizottság üléséig nem tudott arról, hogy a Wenckheim palota vételét lényegében nem megtárgyalásra, hanem utólagos jóváhagyásra terjesztették az ülés elé. Ezért Friedrich, aki mellesleg vállalkozó (a Mátyásföldi Gépgyár igazgatója) és gépészmérnök, tehát műszaki ember volt, teljesen jogos kifogásokat emelt a tervezettnek vélt vásár ellen. A következőket modta: „Nagyon jól ismeri az épületet, hiszen évekig ott tartózkodott. Tudja, hogy annak csak egy lépcsőháza van az első emeletig, onnan járhatatlan vascsigalépcsők vezetnek a második emeletre. . . Mindössze pár nagy terem alkalmas a célra. Az épület arannyal és impozáns színekkel, lehetetlen csillárokkal és burkolatokkal túlhalmozott luxuriozus palota, amely könyvtár elhelyezésére teljességgel alkalmatlan. Fűtési berendezése teljesen elavult oly lehetetlen csatornákkal, hogy az egerek és patkányok elűzhetetlenül szaladgálnak benne, műszakilag elhibázott alkotmány, művészeti szempontból pedig belül ízléstelen” (Főv. Közi. 1927. 549. old.) Nagy pálfordulóktól szegélyezett pályafutásának ismeretében nem meglepő, hogy Friedrich pillanatok alatt visszatáncolt, amikor Folkusházy ugyanazon az ülésen tudomására hozta: a vétel, amelyet kifogásol, már lebonyolódott és ,,felsőbb helyen is” hozzájárultak ahhoz. ,,Ha már meg van véve, nem szóltam semmit” — jelentette ki nyomban Friedrich, aki nem csodálkozott, nem kérdezősködött: hogyan is történt a dolog ? — hanem, ellenzéki létére is cinkosan „belenyugodott” az ügybe. Az épület könyvtári célokra való alkalmasságát illető kifogások mindenesetre arra késztették a város vezetőit, hogy megtegyék az „ellenintézkedéseket”. Az akció utólagos törvényesítését célzó törvényhatósági közgyűlés elé már olyan javaslatot terjesztettek, amely légióként az ilyenirányú kételyeket igyekezett eloszlatni. Az 1927. márciusi törvény- hatósági ciklus tárgysorozata a Fővárosi Közlöny 1927. február 25-i számában jelent meg és ennek keretében (416. old.) a Wenckheim palota vételére vonatkozó előterjesztés szövegébe jobb híjján egyszerűen az Enyvvári-féle (fentebb teljes szövegében idézett és elemzett) ,,szakvélemény”-t szőtték be, amely szerint mint láttuk a könyvtár „ideális elhelyezésére emberi számítás szerint” jobb alkalom nem kínálkozhat, mint a Wenckheim palotába való költöztetés. A könyvtárigazgató jelentése ekkor jelent meg először nyomtatásban. Ez esetben nem jelentés, hanem „indokolás” volt a neve. ,,Szakvéleménnyé” a már részben ismertetett 1927. március 16-i közgyűlésen ,,lépett elő”. Ezen a közgyűlésen nagyon komoly vádponttá kezdett súlyosodni az a teljesen jogos bírálat: miért nem készítettek előzetes értékbecslést az épületről. A sarokbaszorított városvezetőség nevében Liber Endre tanácsnok egyébként gúnyos kacajjal vegyes felháborodást kiváltó védekezése során ezeket mondotta : „Ami most már a szakértői véleményt illeti, Bedő bizottsági tag úr azt állította, hogy ceruzajegyzetek alapján vettük meg. Méltóztassék megengedni, 95
