A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1962

Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin könyvtár történetéből. A Wenckheim-palota megszerzése

téket kifizette”. Vajon mennyi volt ez az esedékesség után 5 évvel, az eladást követő harmadik évben rendezett ( ?) összeg? — nem tudjuk, de az bizonyos, hogy Wenckheim Józsefnek hat testvére volt, az örökségből tehát őt csak egy heted rész illette, de a polgár- mesteri végzés szerint ő csak a saját része után fizetett illetéket. Nos a gróf ennek az „őt terhelő résznek” a kifizetésével már felvehette a vételár utolsó hányadát is. Tehette, mert a városvezetőség ezúttal is a kezére járt.

Még egy jellemző mozzanatra kell rámutatnunk: miként igyekeztek mesterségesen felnagyítani egy esetleges új könyvtárépület költségszükségleteit. Fentebb láttuk, hogy 1926 tavaszán kombinációba vették (a Sándor, ma Gutenberg téren) egy kultúrházzal egybekötött könyvtárpalota építését és hosszabb előkészítő munka alapján a főváros pénzügyi bizottsága a pénzügyi előirányzatot is megjelölte. Az összeget a Fővárosi Közlöny 1926 április 16-i száma mellékletének 11. oldalán közölték. Ekkor még nem volt a Weckheim ügy, reális számvetést készítettek és 1 380 000 arany koronában, azaz 1 600 000 pengőben jelölték meg a szükségletet. A Wenckheim palota megvételét követő hetekben ugyanazon Fővárosi Közlöny hasábjain (1927. évf. 416. old.) merőben új tétel bukkant elő. Eszerint egy új könyvtárpalota költségszükségletei 2 800 000—3 200 000 pengőre rúgnának. Egy esztendővel utóbb ismét a Fővárosi Közlöny hasábjain botlunk bele az előbbieknél is lényegesen magasabb számadatba. A hivatalos lap 1928. évfolyamának 1294. oldala örökítette meg Liber Endre tanácsnok közgyűlési felszólalását, amelyben ezt olvashatjuk :

„Egy új (a Wenckheim palotánál) sokkal egyszerűbb kivitelő könyvtárpalota építése és berendezése ma körülbelül 3 500 000 pengőbe kerülne a telek értékének figyelembevétele nélkül.”

1926 áprilisától 1927 februárjáig kereken megduplázták ezt a képzetes kiadást, egy esztendő múltán még inkább „feldagasztották”. Ez sem „véletlen” tévedések eredménye volt. Időközben kiderült ugyanis, hogy a Wenckheim palota „mindenestül” mint látni fogjuk, kerek másfélmilliójába, tehát csaknem annyiba került Budapest közönségének, amennyiért az 1926 áprilisi, még reális számvetés szerint (1 600 000 pengő) önálló könyvtárépületet emelhettek volna. Könyvtárépületet, nem pedig grófi palotát. Ezért igyekeztek feledésbe meríteni az első előirányzat összegét.

*

Végül szót kell ejteni még egy olyan mozzanatról, amely ugyancsak feltárta, hogy milyen megtévesztő módszerekhez folyamodtak a felelősök a vásár lebonyolításánál. A ,,felsőbb jóváhagyás” állítólagos megszerzéséről van szó. Az ügy főmozgatója, Folkus- házy alpolgármester több ízben is hivatkozott arra, hogy a belügyminisztérium, mint a főváros felsőbb fóruma, mára kezdet-kezdetén hozzájárult a vételhez. Hangsúlyozva emelte ki ezt a körülményt az 1927. február 28-i pénzügyi bizottsági ülésen, hogy ezzel is leszerelje az ellenzéket. Ismételten hivatkozott a jóváhagyásra az 1927. március 16-i viharos közgyűlésen és többek közt ez az érvelés is javára befolyásolt sokakat. Aztán teltek-múltak a hetek, hónapok, de a jóváhagyás mégsem érkezett meg a minisztériumból. Helyette megérkezett egy hangvételében elutasító, de gyakorlatilag kétértelmű, a városvezetőség számára kibúvót hagyó belügyminiszteri határozat. Hogy pontosan mi volt ebben a „vaskos” iratcsomóban, azt nem tudhatjuk, mert az 1927. május 13-i pénzügyi bizottsági ülésen (1. Fővárosi Közlöny 1927. évf. 1472— 1473. old.) kiderült, hogy a polgármesteri hivatalba érkezett belügyminiszteri leiratról, annak tartalmáról, az ellenzéki városatyák csak a sajtó híradásaiból (Magyar Hírlap, Magyarság, Pesti Hírlap 1927. május 12-i számai) értesültek és az eredeti, ma már az Országos Levéltár belügyminisztériumi iratai közt nem található végzés sajtótájékoztatások szerint az épület zajos környezetét kifogásolta és azt, hogy az átalakításra vonatkozó tervek még nincsenek készen. A leírat megjegyezte még, hogy a belügyminiszter szívesebben látná, ha a főváros önálló palotát emelne könyvül