A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1961
Halottaink
teségét, az meg is őrzi emlékezetét. Nem fogja felejteni fáradhatatlanságát. Emlékezni fog különböző orgánumokban — így Évkönyvünk hasábjain is megjelent — mélyenszántó, értékes tanulmányaira. Ifjú lélek volt Scheiber Mária. Azzá tette a szép és igaz iránti lelkesedése. Azzá a betegséget leküzdő akaratereje: halálos betegen is a könyv — az emberi szellem — szerelmese maradt. Fájdalommal veszünk búcsút tőle és megőrizzük emlékét. I TERSÁNSZKY JÓZSI JENÖNÉ | Itt dolgozott közöttünk a szép és nehéz időkben, a felszabadulást követő esztendőkben. A 11-es könyvtárnak volt a vezetője. Kifogyhatatlanul leleményes volt az olvasótoborzásban, a könyvtári munka új módszereinek kidolgozásában. Kísérletezett a szabadpolcos rendszerrel is. Igaz elhivatottsággal végezte munkáját, nemcsak mint az irodalom lelkes híve és nagy látókörű ismerője, nemcsak mint a kiváló haladó magyar hó felesége, hanem úgy, mint olyan ember, akit a szocializmus eszméje hevít, a kommunizmus hite sarkall. Felejthetetlen marad számunkra színes, érdekes egyénisége, szellemessége, ragyogó humora s az érzelmeknek, szenvedélyeknek az a lobogása, amely őt annyira jellemezte. I PR. VÁGFALVY DEZSŐ | Könyvtárunk régi munkatársa volt. 1913-ban lépett a főváros szolgálatába; Szabó Ervin munkatársai közé tartozott. 1927-tői kezdve két évtizeden át a nyilvános szolgálat vezetője volt. Kötelességtudása, felkészültsége és könyvismerete az olvasók körében is népszerűvé, megbecsültté tették. Érdemeket szerzett a könyvtári tizedes osztályozás továbbfejlesztésében. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtártól ment nyugdíjba, azonban a nyugalom éveiben is fáradhatatlan maradt. Megszervezte az írószövetség könyvtárát; nagy hozzáértéssel és ügyszeretettel vezette azt élete utolsó tíz évében I ZSADON ANTALNÉ | Nemcsak hirtelen távozása után jöttünk rá, hogy nagyon szerettük — ezt mindig tudtuk. Nemcsak azért szerettük, mert munkáját nagy szorgalommal, sőt túlzás nélkül mondhatjuk, lelkesedéssel végezte — csak úgy ragyogtak a padlók, az íróasztalok, mindig volt egy kis virág, amit szeretettel gondozott —, hanem azért is, mert mindig volt számunkra egy-egy emberi melegségű, kedves szava. Öntudatos volt, nem alázkodott meg senki előtt és emberséges. Hűséggel őrizzük meg emlékét! 66
