A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1961

Drechsler Ágnes: Középfokú könyvtárosképzésünk

hallgatókkal. Ellenőrzi a hallgatók munkanaplóját és megbeszéli velük a munkával kap­csolatos problémákat. 1959 őszén jelentkezés, majd felvételi vizsga alapján négy ösztöndíjas könyvtári tanulót vettünk fel. Az első félévben napi öt órát dolgoztak a könyvtárban, tervszerűen megismer­kedve a könyvtár minden munkafolyamatával és napi három órát tanultak. Ez túlnyomórészt egyéni tanulást jelentett az oktatási felelős irányításával. A fővárosi hálózati központok tanulói részére a KMK oktatási osztálya a legfontosabb tárgyakból közös foglalkozásokat, s vizsgaelőkészítő hetet szervezett. Bebizonyosodott azonban, hogy az ilymódon folytatott tanulás nem elégséges az anyag alapos elsajátításához. Ezért a budapesti tanulók már az első év második felében rendszeresen hallgattak előadásokat a KMK-ban. Az első évben a tanulók könyvtári programja a következőképpen alakult: A könyv­tári munka megismerését a Központ raktárában, a nyilvános szolgálatnál, illetőleg a rendelő és katalogizáló csoportnál kezdték. Megismerkedtek a könyvkötészet alapelemeivel és a kerületi könyvtárak osztálya munkájával is. Irodalmi ismereteik bővítése és a könyvtermés­ben való tájékozódás céljából résztvettek a kerületi könyvtárvezetők részére tartott könyv­rendelési, szerzeményezési tanácsadásokon. A napi politikai és irodalmi kérdésekben való eligazodás érdekében rendszeresen olvasták a napi sajtót, a legfontosabb folyóiratok jelentős cikkeit és a „Könyvtáros”-t. A második tanulmányi évben a KMK már alaposabb szakmai képzésben részesítette őket. Hetenként háromszor folytak a foglalkozások, rendszeres nyelvoktatásban vettek részt, pedagógiát tanultak, tanulmányi kirándulásokat tettek vidéki könyvtárakba. A hét másik három napján továbbra is könyvtári munkát végeztek. Voltak a központi reference- szolgálatban, résztvettek a különböző kerületi könyvtárak olvasószolgálatában, megtanul­ták a könyvtári statisztika alapelemeit, megismerték a Budapesti Gyűjtemény feladatait, s alaposan megtanulták a könyvtári osztályozást és a bibliográfiakészítést is. Vizsgaered­ményeik mindvégig a jeles és jó átlag között mozogtak, tanulásban és munkában egyaránt derekasan helytálltak. Egy tanuló a központi osztályozóba került, a többiek kerületi könyv­tárakban nyertek beosztást. 1961 őszén hasonló elképzelésekkel ismét felvettünk négy ösztöndíjas tanulót. Mind a KMK oktatási osztálya, mind a tankönyvtár igyekszik még gondosabban foglalkozni velük, még megfelelőbben előkészíteni őket a könyvtárosi hivatásra. Az előző évfolyam betanításánál hiba volt, hogy túlzott részletességgel merültek bele a központ munkafolyamatainak meg­ismerésébe, holott csak a középfokú munkafolyamatok elvégzésére kellett volna őket meg­tanítanunk. A jelenlegi évfolyam hallgatói először a kerületi könyvtárak munkájával ismer­kedtek meg alaposabban, szinte az egész első félévet ott töltötték és nagyon megszerették ezt a munkát. Nem is találtuk értelmét annak, hogy a központban folyó könyvrendelés és katalogizálás menetével részletesebben megismerkedjenek. A középfokú oktatás jövő lehetőségei Tapasztalataink alapján feltétlenül szükségesnek látszik, hogy közelebb hozzuk a tan­tárgyak anyagát a gyakorlati könyvtári munkához, a valóságos élethez. Olyan tárgyra nincs szükség, amely csak az emlékezőtehetséget terheli, (például a könyv- és bibliográfia- történet legnagyobb része). Áttekinthető elvi összefüggéseket kell megtanítanunk. Meg­felelő jegyzetek és tankönyvek kellenek művelődés-, irodalom- és könyvtárpolitikai ismeretek­ből, tudományrendszertanból, könyvtártörténetből, gyakorlati könyvtártanból és a könyv­ismeret különböző területeinek összefoglalására. Azokból a tantárgyakból, amelyeket előzmények nélkül újonnan kell kidolgozni, először jegyzetet kell íratni s csak annak meg­vitatása után kell a végleges tankönyvet elkészíteni. A KMK oktatási osztálya egyébként is tervbe vette, hogy a bírálatok és javaslatok figyelembevételével, a szakemberek bevonásával széleskörű tananyagrevíziót végez. A középfokú könyvtárosképzésnek megoldatlan problémája még, hogy ehhez az oktatási 241

Next

/
Thumbnails
Contents