A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1960
Dr. Remete László: A fővárosi könyvtár az ellenforradalom első éveiben
Kremmer talán azt hitte, hogy a Wolff Károly előtti megalázkodó viselkedésével megnyeri a Keresztény Községi Párt vezérének jóindulatú támogatását. Rövidesen az ellenkezőjéről kellett meggyőződnie. 1921 novemberében került ismét útjába Wolfféknak a fővárosi könyvtár. Klubbhelyiségre volt szüksége a kereszténypártnak és a nagy lakáshiány idején ezt ott igyekezett magának biztosítani, ahol a legkisebb ellenállásra talált. Kremmerék viselkedéséből már meggyőződhettek, hogy itt nem lesz nehéz dolguk. — A kereszténypárt kiszemelte magának az 1917-ben Szabó Ervin vezetése idején nagy áldozatok árán megszerzett Királyi Pál utcai könyvtárhelyiségeket, az 1-es számú fiókkönyvtár otthonát. Nem lehetett „véletlen”: Kremmer Dezső éppen ez idő tájt küldte a polgármesteri hivatalba felterjesztését, melyben többek között ezt olvashatjuk: „A Királyi Pál utca 11. számú ház földszintjén és emeletén levő fiókkönyvtárhelyiségeink (1. sz. fiók) ma már teljesen alkalmatlanok könyvtári célokra. Egyrészt a földszinti helyiség óriási földigérő üvegablakai miatt fűthetetlen, másrészt a megszaporodott forgalom lebonyolítására, valamint a megszaporodott könyvállomány könyvtártechnikai szempontoknak megfelelő felállítására a helyiség már nem alkalmas.”93 A továbbiakban a könyvtárvezetőség kéri, hogy az 1-es számú könyvtár részére a Sándor (ma: Bródy Sándor) utcai ún. régi képviselőház épületében a felszámolás alatt levő Népjóléti Központ egyes megüresedő utcai helyiségeit utalja ki a főváros. Wolffék tehát jól számítottak: maga a könyvtárigazgató bizonyította, hogy az 1-es számú fiók helyiségének átadása „szakszempontból” szükséges. Az események ezután gyors egymásutánban követték egymást. 1921. november 12-én már bútorleltárt készítettek, melyre az igazgató sajátkezűleg jegyezte fel: „A könyvtári bútorzatot a párt emberei viszik át felelősség terhe mellett.”94 A virágzó könyvtárfiók kitelepítéséhez még embereket is adott a Wolff-párt; ami az új helyiségeket illeti, a dolog már nem ment olyan könnyen, pedig a Népjóléti Központ is a városházához tartozott s a városházán Wolffék voltak az urak. — Kremmer több iratában s a könyvtár 1921-es Évkönyvében is utal arra, hogy neki a Népjóléti Központ utcai frontján ígértek megfelelő számú helyiséget az 1-es fiók felnőtt- és ifjúsági kölcsönzője és olvasóterme elhelyezéséhez. A felnőtt részleg számára, mely a Királyi Pál utcai épület földszintjén, tehát Kremmer szerint a fűthetetlen helyiségekben volt, egyáltalában nem ajánlottak fel kárpótlást. — Ez végül is maradt a régi helyén, nyilván azért, mert a kereszténypártnak egyelőre nem volt szüksége rá. A Királyi Pál utcai gyermekkönyvtár és felnőtt folyóiratolvasó öt helyisége ellenében kapott a könyvtár összesen három helyiséget, de ezeket is „hátul az udvarban” a volt könyvelőség és könyvtár céljait szolgáló helyiségekből. Egy külön beadványból tudjuk meg a Népjóléti Központ oly komolytalanul vette a könyvtár ügyét, hogy még pincehelyiséget sem volt hajlandó adni, s így az ekkor beköszöntött télen fűteni sem tudtak. Nem érdektelen idézni azokból a könyvtárigazgató által a Wolff-párt vezetőjéhez intézett levelekből, amelyekkel a hoppon maradt könyvtárvezető legalább az anyagi ráfizetéstől akart mentesülni: 1921. november 29-én Kremmer a Keresztény Községi Párt Titkári Hivatalának ír, hogy küldjön megbízottat a függőben maradt gazdasági ügyek rendezésére. A könyvtár kitelepítése után ugyanis számos, a főváros közönségének tulajdonát képező értéktárgy, fogasok, villanyfelszerelési és berendezési tárgyak, stb. maradtak a Keresztény Községi Pártra. — A párt Titkári Hivatala azonban senkit sem küldött Kremmerhez az elszámolás végett. 1922. január 5-én a könyvtárigazgató tiszteletteljes levelében egyenesen Wolff Károly „Öméltóságához” fordult és felpanaszolta, hogy a párt levelét „válaszra sem méltatta”. 9* FSZEK Kvt.-tört. ír. 1-es sz. fiók iratai. 1921. nov. 12. »* Uo. 91