A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1958-1959

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1958. évi jelentése

1958 július 1-i hatállyal levált a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtártól a Pedagógiai Könyv­tár, amely — a Művelődésügyi Minisztérium könyvtárával egyesülve — a Minisztertanács ren­delkezése alapján Országos Pedagógiai Könyvtárrá alakult. Jelen beszámolónkban ezért a Pedagógiai Könyvtár adatai már nem szerepelnek és ez adatokat ugyancsak kiemeltük a visszatekintő számok közül is. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központjának fejlődését nagymértékben akadályozza a helyhiány, amely nemcsak a raktárak égetően szükséges növelését, hanem mind a könyv­tári dolgozók tudományos és kulturális tevékenységének szükséges kifejlesztését, mind pedig az olvasók kutatási tevékenységét korlátozza. A Fővárosi Tanács 1958 szeptemberé­ben a fentiek szükségességét elismerve határozatban kiutalta könyvtárunk részére a székház melletti Reviczky u. 3. sz. alatti épületet. Tulajdonjogunk realizálása azonban addig nem lehetséges, míg az épületet jelenleg elfoglaló diákotthon új helyiségbe nem költözik, ami előre­láthatólag 1960-ban történik meg. A kerületi könyvtárak hálózatának fejlesztése szempontjából sok eredményt mutat fel a beszámolási időszak. Megfelelő anyagi eszközök hiányában új könyvtárak létesítésére nem volt lehetőség, viszont nagyszámú kerületi könyvtár modernizálását, új, megfelelőbb helyi­ségbe való költöztetését stb. eredményezte. így az II. kerületi (37. sz.) könyvtár új helyiségé­nek korszerű berendezését 280 000 Ft költséggel végeztük. A könyvtár 1959 közepén az új helyiségbe költözhet. A XIII. kerületi Fiastyúk utcában olvasó klub alakult., gyönyörű, modern berendezéssel, 800 kötetes kézikönyvtárral. Rákosszentmihályon 180.000 Ft költ­séggel modernizáltuk könyvtárunkat, amely ugyancsak 1959 első negyedében nyílik meg. A VII. kerületi (2. sz.) könyvtár felújításával a válogatópolcos kölcsönzési módszerre tér­hetett át. A csillaghegyi (21 .sz.) könyvtár helyiségét a III. kér. MSZMP-pártbizottság által rendelkezésünkre bocsátott területtel bővítettük, a berendezést modernizáltuk és itt bevezet­tük a válogatópolcos kölcsönzési módszert. A soroksári (35. sz.) könyvtár új, nagyobb ter­jedelmű helyiségbe költözött. Az újpesti (28. sz.) könyvtár olvasótermét új kölcsönző helyiséggé képeztük ki. Hasonló bővítést, költözést és modernizálást hajtottunk végre a pestújhelyi (34. sz.), a pestlőrinci (24. sz.), a VIII. kér. Kulich Gyula téri (44. sz.), a sashalmi (32. sz.), a káposztásmegyeri (41. sz.) és a XI. kerületi (6. sz.) könyvtárakban. Kisebb átalakítási, felújítási, karbantartási stb. munkát végeztünk 15 további kerületi könyvtárban. Több sajátkezelésű könyvállo­mást létesítettünk. A kerületi könyvtárak átépítése során mindenütt: ahol annak tárgyi és személyi felté­telei megvoltak, rátértünk a válogatópolcos kölcsönzési módszerre. Jelenleg válogatópolcos kerületi könyvtárunk a 2., 21. 22., a két villamos mozgókönyvtár, továbbá ezzel a mód­szerrel kísérletezik — szerényebb keretek között — a 14., 20. és 35. sz. könyvtár. A VI. kerületben (Liszt Ferenc téren) önálló gyermekkönyvtár felállítását készítjük elő. A könyvtár egy újonnan épülő lakóház földszintjét foglalja el, a helyiséget kifejezetten könyvtári célra tervezték. Az építkezési tervek 1958-ban készültek el. A könyvtárat — mely mint önálló gyermekkönyvtár az első ilyen intézménye lesz az országnak — 1959-ben szer­vezzük és 1960-ban nyitjuk meg. Az 1957-ben végrehajtott könyvtári belső felmérés eredményeképpen 1958-ban a köz­pontban létrehoztuk a tájékoztató — és kulturális osztályt, amely a könyvtár megnöveke­dett tájékoztatási és propaganda feladatait valósítja meg. 1958-ban megkezdtük a kottatár anyagának gyűjtését; a kottatár a központ egyik különgyűjteményeként szerepel, kb. 5 000 kötettel, illetve darabbal. Megindítottuk az Üj Külföldi Szerzemények jegyzékének rendszeres közlését. Megkezdtük a hálózat Központi Katalógusa készítését is. Ugyancsak új könyvtári tevékenység 1958 márciusától 23 kerületi könyvtárban a dia-filmek kölcsönzése. A dia-film katalógust a feldolgozó osztály központi­lag készíti a hálózat részére. A könyvtári hálózat egységes ügykezelését az 1958-ban elkészített kezelési szabályzat alap­ján kívánjuk elérni. A kezelési szabályzat engedélyezését felettes hatóságainktól a beszámo- l l

Next

/
Thumbnails
Contents