A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1958-1959
Gátiné Pásztor Mária: Türr tábornok és a népnevelés
Tűit kiválóan látta el ezt a feladatát is: rövid idő alatt nagyszámú katonát toborzott, fegyvereket szerzett, holott sejtette, hogy ezt a tervet nem komoly akciónak, csak fenyegetésnek szánták. Utolsó jelentésére Kossuth így válaszoló : „Köszönöm jelentését. Ha minden oldalról oly tapintattal, eréllyel, őszinteséggel és hűséggel járnának el a kötelesség terén, amilyet Ön kifejtett azon küldetésben, melyet felvállalt, akkor ma nem lenne okunk panaszkodni azon tévedés miatt, amely ránk nehezül. Azon mód, mellyel Ön küldetését elvégezte, lehetetlen, hogy még magasabbra ne fokozza azon nagy tiszteletet, melyet Ön iránt mindég tanúsítottam, míg az eredmények, melyeket oly rövid idő alatt biztosított, minden akadály ellenére, lehetetlen, hogy a legerősebbé ne tegyék fájdalmamat az ilyen kísérletek elenyészte iránt. Azonban nem kell kétségbe esnünk. A mi törekvéseink nem maradnak meddők hazánk jövőjére nézve.” Ezzel a szép elismeréssel, Kossuth levelével zárult Türr katonai pályafutása. Altábornagy volt, az olasz király tiszteletbeli hadsegéde — és Napóleon unokahugának, Adeline hercegnőnek férje. Házasságáról ő maga keveset írt. Akik megemlékeznek róla, első pillantásra fellobbant nagy szerelemről, titkos esküvőről, családi ellenkezésről beszélnek. Ezek azonban csak legendák. Égy tényről tudunk: a házasság nem titokban történt, a mantuai püspök eskette össze 1861 szeptember 11-én Türr István volt osztrák hadnagyot Bonaparte Wyse Adeline hercegnővel. Természetes, hogy befolyása, tekintélye ezzel a házassággal nagyot emelkedett. A marsalai ezer között véghez vitt hőstettei legendás alakká, a nép szívének kedvelt hősévé tették, de a királyi udvarokat, a nagy lehetőségeket, diplomáciai összeköttetéseket ez a házasság biztosította számára. Házasságától kezdve visz nagy házat Párisban, közvetít titkos üzeneteket III. Napóleon, az olasz királyi udvar és Bismarck között. Megjelenik fogadásaikon, részt vesz bizalmas megbeszéléseiken — és alaposan kiismeri őket. Az 1866-os csalódás már nem éri váratlanul, már akkor tudja —, később hja le: „mily kevés bölcsességgel kormányozzák a világot!” Az iskolából szökött diák, a mulató hadnagy körültekintő diplomatává, józan reálpolitikussá érett a véres kalandokkal telt évek folyamán. Mire eljött az 1867-es kiegyezés és Európa valóban csendes lett, „újra csendes” —, ő már leszámolt sok mindennel. Elsősorban leszámolt az emigrációval: látta, hogy Kossuthon kívül csaknem mindenki haza készül, alkuszik vagy hátat fordít a politikának. Látta, hányán torzsalkodnak, marakodnak, züllenek el légióbeli bajtársai közül is. A magyar légió fennállt ugyan 1867 januárjáig, de alakulása óta baj volt a fegyelemmel, összetartással. A sok régi tiszt, megyei úr és földbirtokos egymás ellen áskálódott, egymás rangját és becsületét vitatta. Ha ellenség nem akadt, egymás ellen harcoltak. Maga Klapka — Türr mellett a légió másik vezetője, szervezője — sem szerette Türrt. Ács Tivadar idézi „A genovai lázadás” című könyvében Klapka Telekihez írt levelét. „Türr teljesen megváltozott, nemcsak nagy, hanem nagyon nagy embernek tartja magát, és tisztára úgy viselkedik, mint a milliomos paraszt.” Ezt Türr nápolyi kormányzósága idején írja, még előbb így nyilatkozik: „Türrt. .. ugyan szeretik (az olasz királyi udvarnál) azonban úgy katonai képességeiről, mint politikai taktikájáról nem sokat tartottak. Felhasználják, hogy általa Garibaldira hassanak, akinek legbensőbb barátai közé tartozik, és ezért simogatják hiúságát.” Mennyi ellentmondást találhatunk ebben az egy mondatban! Türrt szeretik a királyi udvarban de nem sokat tartanak felőle ... kedveznek neki, de csak azért, hogy Garibaldira hassanak általa, aki ezek szerint egy hadi tudományban és politikában járatlan embert tüntetett ki barátságával és hadsegédi tisztséggel. Klapka és a többi emig- rációs torzsalkodó csak akkor szól melegebben Türről, mikor annak egy kényes ügyben — fegyver- szállításban — kell a felelősséget vállalnia. Arra jó a „felfuvalkodott paraszt”, hogy életét kockáztassa, de rangját a többiek kezdettől fogva nem akarják elismerni. Az egyenletlenségek, személyi intrikák azonban nem szegték volna Türr kedvét, ha nem éri egy másik nagy csalódás: a nagyhatalmak szövetségéről már nem sokat tartott ugyan, de nem számított arra sem, hogy a kiegyezés ilyen hamar és — látszólag — általános érvénnyel létre180
