A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1958-1959

Dobos Piroska: Az igénykutatás problémái és módszerei a közművelődési könyvtárakban

1949 őszén megindul az ún. olvasómozgalom, megnő a könyvtári vonatkozású cikkek száma is, de minthogy az olvasómozgalom elsősorban az olvasás általános szélesítésére törekedett, a kijelölt könyveket központilag határozták meg, könyvtárosi szemmel közelítettük meg a feladatot, az olvasói igények kutatására, elemzésére akkor sem került sor. Elértük, hogy 1949—51 között százezres példányszámokban jelentek meg és kerültek a könyvtáron és könyvüzleteken keresztül olvasók ezreihez, tízezreihez a kiválasztott könyvek. Bármilyen gondosan igyekeztünk azonban a könyveket kiválasztani, e néhány könyv nem elégíthette ki valamennyi olvasóréteg igényét. A Művelt Nép 1950. 5. számában Újlaki László beszámolt a Népművelési Minisztérium által szervezett olvasómozgalmi ankétről, amelyen könyvtárosok, ankétokat tartó írók, a mozgalmat szervező funkcionáriusok vettek részt. E beszámolóból úgy tűnik, hogy a mozgalomnak nagy sikere volt, számos fővárosi író e mozgalom keretében jutott el a nagyüzemek dolgozóihoz s a kis falvak, tanyák kultúrától eddig elzárt lakóihoz. „Egyik író indítványozta, hogy az olvasómozgalomban aktívan közreműködő írók jöjjenek össze minél előbb egy külön tapasztalatcsere értekezletre, megbeszélni annak a gazdag élményanyagnak a problémáit, melyek az olvasókkal való e szervezett érintkezésükben felvetődnek” — írja a cikkíró. Ez azt bizonyítja, hogy nem volt igazuk azoknak, akik az olvasómozgalmat teljes mértékben elítélték, mint amit „felülről kényszerítettek” ki, de az is bizonyos, hogy sokkal maradandóbb hatása lehetett volna kulturális fejlődésünkre ennek a mozgalomnak, ha jobban támaszkodik a meglevő igényekre, ha tekintetbe veszi az olvasók véleményét, és az igény, vélemény ismeretében folyik a munka. A már idézett beszámolón kívül sok-sok riport szól az ún. olvasómozgalmi ankétokról, amelyeken sokszázan-ezren vitatták meg a magyar és szovjet irodalom egy-egy alkotását. Mégis utólag az a vélemény alakult ki könyvtárosi körökben —, s nem alaptalanul, — hogy kevesebb több lett volna. Tény, hogy a kijelölt szovjet könyvek iránt sikerült felkelteni az érdeklődést és ilyen módon sokan, akik egyébként idegenül álltak szemben a szovjet irodalom alkotásaival, sok-sok szovjet könyvet olvastak el. Ez azonban nem jelentett tömegméretekben olyan ízlés- és igénynevelést és átnevelést, amilyen szükséges lett volna. Talán a legfőbb hiba éppen ott történt, hogy nem láttuk világosan a már elért eredményeket s a még előttünk álló feladatot. Ebből fakadt az ideológiai és kulturális fejlődés szubjektív megítélése s ennek alapján az ellentmondás a könyvtárosokkal szemben támasztott igény s az olvasók igénye között. Ez a könyvtáros és az olvasó között szükséges kapcsolatot megrontotta, a bizalom hiánya itt is érezhetővé vált s így még kevesebb lehetőség nyílott az igények megismerésére, a kultúra munkásainak kölcsönös és a valóságnak megfelelő informálására s az ebből kiinduló munkára.

1952 végén az első országos könyvtároskonferencián egy-két referátumból, felszólalásból érezhető volt, hogy alapvető kérdésben éspedig az olvasókkal való foglalkozás kérdésében nincs egységes álláspont. Sallai István referátumában „az olvasókkal való foglalkozás és a könyvpropaganda kérdései” között rámutatott: „a könyvtári munka kiszélesedése nem járt mindig együtt annak elmélyülésével”. Dienes László ezt a megállapítást támasztotta alá, amikor elmondotta: „ ... Tapasztalatunk az, hogy nem mind arany, ami fénylik s hogy ez a nagy szám nem jelent mindig eredményes kultúrmunkát. Mert mi történt? Nem tudtuk ugyanilyen arányban gyarapítani a könyvtárak személyzeti létszámát. Most itt állunk 110 000 olvasóval, akinek nagy részével nem tudunk foglalkozni.” Ketten is vitába szálltak vele. Arra hivatkoztak, hogy az olvasók számának s az olvasókkal való foglalkozás színvonalának emelését párhuzamosan kell elérni s nem látták be, hogy a reális feltételek megteremtése nélkül számszerű eredményeket érhetünk ugyan el, de a tartalmi munka területén szükségszerűen lemaradunk.

Ha nem is egyértelműen tehát, de a konferencia jelezte, hogy a nagy számszerű eredmények mellett közművelődési könyvtárügyünk fejlődésében, a szocialista kultúrpolitikai elvek érvényesítésében sok a tennivalónk.

1953 után mind a könyvkiadásban, mind a szerzeményezésben sokkal inkább az olvasók igényeire támaszkodott a munka. Ekkor jelenik meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Évkönyve 1949—1954 c. kötetében G. Nyilas Márta és munkatársainak tanulmánya „Az új magyar irodalom olvasása a kerületi könyvtárakban” címmel, a felszabadulás óta az első ilyen természetű elemző feltárás, három kerületi könyvtárban történt felmérés alapján. Ezt követően készítenek többször is elemzést a 9. sz. könyvtár KISZ korosztályú látogatóinak olvasmányairól. 1954-ben a 9. sz.

130