A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1958-1959
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1958. évi jelentése - I. A központi könyvtár tudományos osztályai
A nyelvek szerinti megoszlás legnagyobb csoportját természetesen a magyar nyelvű művek képviselik. A további helyeket — az eddigi évekhez hasonlóan — a német, az angol, és a francia könyvek foglalják el. Figyelemreméltóan emelkedett az orosznyelvű művek aránya. Miután az állomány-gyarapodás nyelvszerinti megoszlásánál, vagyis korábban az áthelyezéssel együtt, a beszámoló időszakában pedig az áthelyezések nélkül, kerültek számolásra — s az orosznyelvű könyvek viszonylag kis számban szerepeltek az áthelyezett könyvek között — valószínű, hogy a jelenlegi magas arányszám a korábbi években is fennállott. A KURRENS FOLYÓIRATOK ÉS HÍRLAPOK MEGOSZLÁSA SZAKOK SZERINT Szak 1957 1958 0 191 193 1 10 10 2 3 8 3 221 250 4 13 12 5 27 25 6 27 31 7 52 51 8 35 35 9 21 21 Összesen : 600 636 A megrendelt folyóiratok száma valamivel emelkedett. Ez az emelkedés elsősorban a társadalomtudományi (3-as) szak területén mutatkozik meg. A többi szakoknál a 2-es szak kivételével — lényeges változás nincs. A KURRENS FOLYÓIRATOK ÉS HÍRLAPOK MEGJELENÉSI HELY SZERINT Ország 1957 1958 darab Magyarország ...................... 2 05 221 Szovjetunió ...................... 6 1 60 Kína ..................................... 6 8 Románia ............................ 1 6 20 Csehszlovákia...................... 1 0 13 Bulgária .............................. 9 1 0 Lengyelország .................... 7 7 A lbánia................................ 1 2 V ietnam .............................. — 1 N émet Demokratikus Közt. 68 59 Koreai Demokratikus Közt. 2 2 Jugoszlávia........................... 11 11 Anglia.................................. 2 8 26 USA...................................... 4 6 48 Franciaország .................. 5 3 54 Német Szövetségi Közt. ... 18 33 Ausztria .............................. 1 0 10 Svájc .................................... 1 3 15 Belgium .............................. 3 1 H ollandia ............................ 5 6 Olaszor szág ...................... 1 4 13 Dánia .................................. 2 2 Sv édország .......................... 1 1 A usztrália .......................... 5 4 I ndia.................................... 4 5 K anada ................................ 1 1 Izra el .................................... 1 2 Ü j Zéland ............................ — 1 Össz esen: 600 636 12