A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1958-1959
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1958. évi jelentése - I. A központi könyvtár tudományos osztályai
A szerzeményezett könyvek és egyéb könyvtári egységek száma 1958-ban több mint 70%-kal emelkedett az egy év előttihez képest. (A szerzeményezés és belső áthelyezés együttes összege — vagyis az osztály feldolgozó és újrafeldolgozó munkájának mennyisége — hasonlóan 70%-kal nőtt meg.) A szerzeményezés első helyén természetesen a vásárlás áll: ez 53%-os emelkedést mutat. A szerzeményezés egyéb módjai révén szerzett könyvtári egységek száma csaknem megkétszereződött. Elsősorban a kötelespéldányok száma nőtt ugrásszerűen, mely hétszeresére emelkedett. Figyelemreméltó az újságszelvény gyarapodás is (négyszeres emelkedés). A Nemzeti Könyvalapból kapott — illetve igényelt —■ könyvek száma, minőségi színvonaluk csökkenése miatt felére esett. A kötelespéldány emelkedése összefügg az OSZK- ban rendszeresített kötelespéldány-válogatás során megnövekedett igénylési lehetőségekkel. Megjegyzendő itt, hogy a Fővárosi Tanács régi kérésünk alapján elrendelte minden kiadványukból 1—1 példány megküldését könyvtárunkba, melynek Budapest-Gyűjte- ménye számára ez az intézkedés nagyfontosságú. Sajnálatos, hogy a kerületi tanácsok hasonló intézkedést még nem hoztak. KÖZPONTI KÖNYVTÁRI VÁSÁRLÁS* Összeg 1957 1958 (Ft) Belföldi Külföldi Együtt Belföldi Külföldi Együtt Könyv ...................... 1 14 404 148 898 263 302 129 214 198 980 328 194 Folyóirat.................... 1 3 322 44 896 58 218 28 219 70 066 98 285 Dia-film ...................... — — — 1 782 — 1 782 Összesen .................... 1 27 726 193 794 321 520 159 215 269 046 428 261 Db illetve évfolyam: Könvv ...................... 5 424 2 136 7 560 9 566 1 946 11 512 Folyóirat.................... 1 86 339 525 379 370 749 Dia-film...................... — «-— 1 05 — 105 * A hálózat részére vásárolt könyvek adatait lásd a kerületi könyvtáraknál. A központi könyvtár vásárlásra fordított kerete 1958-ban 33%-kal magasabb volt, mint 1957-ben. A vásárlási összeg 62,8%-át külföldi vásárlásokra fordították; az elmúlt évi külföldi vásárlások aránya valamivel kevesebb, 60,2% volt. A külföldi vásárlásokra fordított magasabb összeg ellenére a vásárolt könyvek száma csökkent valamivel; ennek oka az, hogy a beszámoló évében egy külföldi könyv átlagára 102,— Ft-ra emelkedett az egy év előtti 69,70Ft-ról. A belföldi anyag átlagára ugyanakkor jelentősen csökkent (21,1 forintról 13,5 forintra), ami annak tulajdonítható, hogy az 5000-nyi megvásárolt zenei anyag (kották stb.) alacsony ára az évi átlagárat leszorította. A fenti és az azt megelőző táblázatban a vásárolt könyvanyag számában való eltérést az okozza, hogy a szerzeményezett anyag egy része még nem került bedolgozásra. A KÜLFÖLDI VÁSÁRLÁSOK MEGOSZLÁSA* összeg (Ft) 1957 1958 Szocialista Kapitalista Együtt Szocialista Kapitalista Együtt országból országból Könyv ...................... 24 774 124 124 148 898 26 659 172 321 198 980 Folyóirat.................... 1 2 678 32 218 44896 16 296 53 770 70 066 Összesen .................... 3 7 452 156 342 193 794 42 955 226 091 269 046 Db. illetve évfolvam: Könyv ...................... 1 059 1 077 2 136 556 1 390 1 946 Folyóirat.................... 1 49 190 339 166 204 370 * A hálózat résiére vásárolt külf. könyvek adatait lásd a kerületi könyvtáraknál. 9