A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1956-1957
végzésében. Schmall Lajos, Budapest történetének ez a fáradhatatlan szorgalmú kutatója,, bölcs humorral emlékezik meg erről a kis, de a Belváros történetében mégis nagyjelentőségűvé vált közjátékról: „A folytonos kalapácsolás és egyéb zaj, ami a kovácsmesterséggel jár, a szegény szervitákat templomi és házi ájtatosságukban folyton zavarta, minthogy pedig ezen kellemetlen állapot megszüntetésére mitsem tehettek, a tanácsnál kerestek orvoslást. Márpedig ezen a bajon a tanács sem segíthetett, nem állván jogában minden törvényes ok nélkül egy polgárt birtokában háborítani. így tehát a szervitáknak tűrni kellett, míg más úton-módon a zajos szomszédságtól megszabadulandnak, ami csak úgy volt lehetséges, hogyha a tulajdonos a telken túl ad, vagy a mennybeli atya a jámbor pátereket bosszantó kovácsmestert magához szólítja.”3 A valóságban a két eset közül az utóbbi következett be. 1726-ban a kovácsmestert „a mennybeli atya magához szólította” és a telek ezáltal tulajdonosváltozásnak nézett elébe. Suchentrunck veje, Liegler kovácsmester akart megtelepedni a telken, hogy apósa mesterségét ott folytassa. A tulajdonosváltozás azonban a városi tanácsnak, mint földesúrnak a beleegyezésétől függött — ez pedig meg akarta szabadítani a szervitákat a kellemetlen szomszédságtól. 100 forintért felajánlotta nekik a telket. A szerviták kapva-kaptak az alkalmon és a telekért 50 forintot és 4.000 téglát ígértek. A tanács 1726 május 21-i ülésén elfogadta a szerviták ajánlatát azzal a kikötéssel, hogy a telken ezután sem szabad építkezni, hanem annak örök időkre térnek kell maradnia. Mindössze egy szent szobor felállítását engedélyezték a téren. A tanácsnak arra is volt gondja, hogy a szerviták ne válhassanak a telek tulajdonosaivá: csak a haszonélvezeti jog illette meg őket, vagyis csak azt a jogot vásárolták meg, hogy a telek másnak se legyen eladható.4 De végül is ez volt a szerviták célja és ennek érdekében szívesen hoztak áldozatot is. így keletkezett tehát a kis belvárosi tér, amelyet eleinte „Ein Platz vor dem Serviten- kloster”, „Szervita kolostor előtti tér”-nek, vagy röviden Szervita térnek, vagy piacnak neveztek egészen a felszabadulás utáni évekig. 1953-ban a teret a rokkantak palotájának nagynevű alkotójáról Martinelli térnek nevezték el. 2. A tér történetéből A kis tér keletkezésének első pillanatától kezdve bekapcsolódott a visszavívás utáni években Buda hatodik külvárosának számító Pest életének vérkeringésébe. Mi sem természetesebb, hiszen a teljesen középkorias jellegű kisváros kezdetleges, kultúrálatlan viszonyok között élő lakói jóban, rosszban egymásra voltak utalva. Eleinte inkább a rosszból jutott ki a pestieknek. Már 1691-ben borzalmas pestisjárvány szántott végig a lakosságon. Ami nem is volt csoda: az udvarokról a trágyalé az utcákra folyt ki és a szemetet a házak elé szórták. A pesti tanács 1692 április 25-én elrendelte ugyan a szemétnek a városból való kihordását és megtiltotta a szemét kiszórását az utcára,5 de nem sok eredménnyel. Mindössze az történt, hogy a szemetet a mai Kossuth Lajos utca torkolatában állt Hatvani kapú előtt halmozták fel. Bár május 9-étől kezdve a rendelet megszegését 20 tallér pénzbírsággal sújtották,6 a felhalmozott szemetet csak egy 1731-ben kiadott újabb rendelkezés eredményeképpen távolították el.7 Ilyen körülmények között a járvány kedvező talajra talált Pesten is és hosszú évtizedeken át rettegésben tartotta a város lakosságát. A járvány ellen a korabeli orvostudomány által alkalmazott eszközök: az izzasztó teák, a kifüstölés és az elkülönítés vajmi kevés eredménnyel jártak. A nép a korszellemnek megfelelően a vallásban keresett menedéket. A higiénia legelemibb követelményeinek a semmibevevése azt eredményezte, hogy az egyetlen hatásos eszköznek az Istenbe vetett hitet tartották: a fogadalmi szobrokat és pestis-oszlopokat, a kápolnákat és búcsújárásokat, a „szívbéli könyörgést” a pestis elleni védőszetekhez, szent Rozáliához, szent Rókushoz, Xaveri szent Ferenchez, főleg pedig a Szentháromsághoz. így jött létre Pesten is, akárcsak Budán, a város fogadalmának valóraváltásaképpen, a Szentháromság szobor, amelyet már 1692-ben felállítottak a hetivásártéren, a belvárosi plébániatemplom előtt. 108 »
