A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1949-1954

Remete László: Reakciós hadjárat Szabó Ervin, a könyvtárpolitikus ellen

talankodás után az elsők között fordult szembe azzal, cikkeiben burkoltan-nyíltan megbélyegezte a szociáldemokraták újabb árulását. De kételkedni kezdett abban is, hogy a demokráciáért a haladó polgárság oldalán vívott harcának értelme lenne. 1914 nyarán írta a nyugati típusú polgári demokráciáról:

„Az ideál ragyogónak kívánt köntöse szaggatott . . . foltos ... Mi az igazság és merre visz az út ?"38

A harc helyes útját a bolsevikok mutatták meg, s bár figyelmét nem kerülte ki az orosz példa,39 annak tanítását Szabó Ervin — szin- dikalista elméletének rabja — nem értette meg. Mégis rátalált a cselekvés egy módjára, legális és illegális eszközökkel harcolt a békéért, az emberi életért.

1915 elején jelent meg a Könyvtári Szemlében a. cikke : „Az európai kultúrközösség a háború után” címmel. Nemcsak a jövőről írt ebben :

,,Szabad-e, lehet-e, hogy ez a háború mostan véget vessen a kulturális munka és örömök világközösségének

Szabó Ervin nem-mel felelt a kérdésre és a háborút általában „világszerenesétlenségnek” nevezte. A könyvtár nevelőmunkáját a béke- harc szolgálatába állította. Tanítványa és munkatársa, Dienes László ,,A könyvtárak és békemozgalom” címen ugyancsak a Könyvtári Szemlébe írt cikket és ebben arról beszélt, hogy ha a militarizmus ellen nem is harcolhat a könyvtáros. de a béke mellett érdeke és erkölcsi kötelessége szóban és könyvekkel harcolni. A háborús irodalom bibliográfiáját adta ki rendszeresen a könyvtár, benne maradéktalanul közölve a bókemozgalom könyveinek címanyagát. A könyvtárt azonban nemcsak arra használták fel Szabó Ervin és szövetségesei, hogy a lehetséges legális módszerekkel küzdjenek a háború ellen. Lukács György írta le egy visszaemlékezésében, hogyan gyűjtötte maga köré Szabó Ervin már 1916-ban a forradalmi értelmiség egyes képviselőit, hogy velük az antimilitarista mozgalom illegális szervezéséről tanácskozzék. A könyvtár a háború alatt tényleges központja lett a forradalmi antimilitaristák egv csoportjának.

Ez a munka nem maradhatott észrevétlenül, de a hatalom túlságosan későn ébredt rá a veszély nagyságára, akkor azonban teljes erővel készült lesújtani a könyvtárra. A reakció „kon6 Évkönyv — l TKi

centrált támadására” 1918 őszén került sor. Nem véletlen, hogy éppen ebben az időpontban fordult az általános figyelem a könyvtár felé.

1918 ŐSZÉN CSÚCSPONTJA felé közeledett az a forradalmi hullám, melynek első lökései 1917 tavaszán, közvetlenül a februári orosz forradalom győzelme után jelentkeztek, mely 1917 novemberétől a Nagy Októberi Forradalom hatására kezdett naggyá nőni. Az egész hatalmi rendszer recsegett-ropogott: a vad terror, a napirenden levő tömeges kivégzések nem tudták megakadályozni, hogy a katonák — munkások és parasztok — ezrével hagyják ott a frontot. A háború „rendje” teljes bomlásban volt, a fővárosban és vidéken alakultak már a forradalmi tanácsok. Ha a hatalom brutális eszközeivel az egyik rést ideig-óráig betömte, a másikon tört fel a forradalom lávája. A veszett, fejetlen kapkodás idején a könyvtárban fedezték fel az egyik „főveszedelmet” és ellene példátlan hajszát indítottak. Rendőrség, ügyészség, a városi hatóságok, minisztérium, a reakció vezető sajtóorgánumai egyszerre rohantak rá az intézményre, hogy Szabó Ervin művét megsemmisítsék. Erre az akcióra a nemzetközi sajtó is felfigyelt — foglalkozott vele.

A lavinát egy igen jelentéktelen figura akciója indította el, név szerint egy Sipos Kamilló nevű tehetségtelen, de szerepelni vágyó újságíróé, aki Gulyás Pál és Bangha Béla mellett harmadikként „specializálta” magát már régebben a könyvtár elleni támadásokra. A „derék állampolgár” 1918 szeptemberében megjelent a rendőrségen és ügyészségen s szabályos feljelentést, tett Szabó Ervin és a Fővárosi Könyvtár ellen „állam elleni lázítás”, „antimilitarista propaganda”, „pánszláv agitáció”, „anarchista művek terjesztése” stb. címén. Feljelentéséhez annak módja és rendje szerint csatolta „bizonyítékait”. Mindenekelőtt mellékelte saját cikksorozatát, mely az általa szerkesztett rövidéletű lapban még 1916-ban a könyvtár ellen megjelent. Csatolt egv listát a könyvtárban található anarchista és szindikalista mii vekről, gondosan kimásolva a szakkatalógusban talált címeket, Tolsztojt, Soréit sem felejtve ki belőle. Csatolt ezenkívül egy névsort azokról, akik szerinte e műveket olvasták, végül a rendőrségi jegyzőkönyv szerint: mellékelt egy „rózsaszínű kérőlapot Benes könyvének címével, melyen egyéb semmi — sem a kérő neve, sem az, hogy kiadták volna“ — olvasható a jegyzőkönyvet felvevő kir.

81