A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1949-1954
Remete László: Reakciós hadjárat Szabó Ervin, a könyvtárpolitikus ellen
hipokrita módon a templomok építésének propagálója. „Ideje volna vizet vezetni ebbe az Augias-istállóba — a Fővárosi Könyvtár panamákba !” — ez a végső konklúzió. „Semmi kifogásunk, hogy a főváros egy színtelen embert állítson a könyvtár élére” — hangzott a kegyes papi engedély. A tőkés igát húzó fizikai munkás pártossága ellen nem tehet a klérus — ott ne is várják a „nihil obstat” jóváhagyó igéit, hiszen abban az esetben — vigasztalódik Bangha —- „mellékes a termelő egyénisége, szellemi kvalifikációja, világnézete”. Ám „gondolatok propagálásában ez döntő tényező”. Vagyis értelmiségi munkakörben ellenkező meggyőződésű embert nem tűr meg a reakció, legfeljebb színtelen, elvtelen embert, — összegezi a cikk követelését. Falrahányt borsó volt Szabó Ervinnek a Világ c. radikális polgári napilapban adott válasza. Hiába bizonygatta ebben, hogy mily nagy számban vannak a Fővárosi Könyvtárban egyházi művek, reakciós könyvek. A Magyar Kultúra következő számában „határtalan tudatlanságokkal átszőtt védekezésnek” nevezte Szabó Ervin tiltakozó levelét. A Szabó Ervin által felsorolt egyházi művekről megállapította, hogy „ez még jobban bizonyítja” a vádló igazságát, mert annyi és nem több a könyvtár állománya. 1913 január, a forradalmi feszültség, a választójogért folytatandó, egész országra kiterjedő általános sztrájk (melyet végűi a szociáldemokrata vezetők meghiúsítottak) előkészületének légkörében nem talált megfelelő visszhangra a felhívás : Szabó Ervin a helyén maradhatott. Ez a könyvtár elleni klerikális kirohanás, ha Szabó Ervin eltávolítását nem is vonta maga után, mégis azt eredményezte, hogy a kormányhoz közel álló sajtó ezek után szívesen és gyorsan felkapott minden olyan bírálatot, ami az intézmény működését érte. Jó alkalom volt erre az 1913—1914. években történt 11 hónapos zárva- tartás. Az 1913. június 1-vel kezdődő időben került sor az egész könyvanyag felülvizsgálatára, az intézménynek olyan modern technika szerinti átszervezésére, mely még ma is megtisztelő helyet biztosít e tekintetben a magyar tudományos könyvtárak közt a Fővárosi Könyvtárnak. Végül a zárvatartás utolsó szakaszában történt meg a hatalmas munkát igénylő költözködés a Városháza szűk otthonából a Károlyi utcai iskola viszonylag előnyösebb elhelyezést biztosító helyiségeibe. Szabó Ervinnek az eltelt idő alatt nem egy igazságtalan, rosszindulatú támadást kellett visszautasítania, bizonygatni a „népbaráttá” felcsapott reakciós bírálókkal szemben, hogy a zárvatartás alatti munkálatok a közönség érdekeit szolgálják. A reakció hadjáratába szervesen kapcsolódott bele ebben az időben egy olyan, a könyvtáron belül indított akció, melynek minden részletét nem sikerült még feltárni. A könyvtár régi iratai közül előkerült egyetlen dokumentum azonban fényt vet ennek a kísérletnek jellegére. Egy „Jegyzőkönyv”-ből, melyet Szabó Ervin, Mad- zsar József és Dienes László írtak alá, kitűnik, hogy a könyvtár egyik dolgozója, Horváth Stefánia — Szabó Ervin titkárnője — nyomtatásra készített elő egy nagyobb bírálatot; ezen „már egy éve dolgozik s . . . a könyvtár irányát és helytelen vezetését akarja bizonyítani.“ A kritika az elveszettnek tekinthető korrektúráig jutott el, kiadásra nem került. Szerzője szerint egyes fővárosi bizottsági tagok is támogatták a bírálatot. Ha el is fogadjuk a jegyzőkönyvben szereplő Horváth Stefánia olyan állítását, hogy egyéni érdekből készített bírálatot és „véglegesítésétől tette függővé” annak publikálását, annyit mindenesetre megállapíthatunk, hogy vállalkozásához az erkölcsi támaszt az eddig ismertetett támadásokból merítette és hogy előadásából következtethetően voltak a Városházán is szép számmal ellenségei Szabó Ervinnek. KÜLÖNÖSEN JELLEMZŐ ÁLLÁSFOGLALÁSOKKAL találkozhatunk a könyvtár első közművelődési fiókjának, az Almásy téri közkönyvtárnak megnyitása után, az 1914-es folyóiratokban, jobboldali lapokban. Hogyan fogadta a reakció a könyvtármozgalom első eredményeit? Egyes „aggódó” körök már a könyvtár kicsiny otthonának építése közben is így jósolgattak : „Ez a legrosszabb vidék. Nem fognak bírni ezzel a sok jásszal, csirkefogóval.” Mások viszont képmutató fej- csóválással kérdezgették: „Mit gondolnak az urak, lesz majd, aki itt olvasni akar?”32 A felvilágosultabb polgárság hathatós anyagi segítségével életrehívott VII. kerületi könyvtár hetek alatt az olvasók olyan rohamozásának középpontjába került, hogy egy-egy hétre szüneteltetnie kellett újabb olvasók felvételét. Természetes, hogy Szabó Ervin és mindazok, kik a „public library”-mozgalom szükségességét hirdették, ezt a jelenséget hatalmas sikerként könyvelték el. Népszavazásnak tekintették, olyannak, 78
