A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1949-1954

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fennállása 50 éves évfordulójának megünneplése

sok kisebb, régóta esedékes javítást és festést is megcsináltatnunk.

A homlokzatra, a kapu két oldalára a Fővárosi Emlékműfelügyelőség két faragott márványtáblát helyeztetett. Az egyik stílusos, egyszerű felirat: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. A másik Kiss Kováos Gyula szobrászművész Szabó Ervint ábrázoló domborművé.

*JA SZABÓ ERVIN EMLÉKTÁBLA LELEPLEZÉSE

Az ünnepségek sorozata október 15-ére tömörült. 10 órakor került sor az emléktábla leleplezésére. Az ünnepi beszédet a könyvtár dolgozói és a meghívott vendégek előtt Réti László, a Magyar Munkásmozgalmi Intézet vezetője mondotta :

„Összegyűltünk itt ma, hogy Szabó Ervinre, a magyar munkásmozgalom történetének nagy alakjára . emlékezzünk. El szoktuk mondani egyrészt, hogy Szabó Ervin nagy úttörője volt a forradalmi marxizmus tanításainak, első nagy terjesztője Marx és Engels műveinek, hogy Frankel Leó óta a szocialista publicisztika első kiemelkedő művelője volt, aki megkísérelte a tudományos szocializmus módszereivel elemezni a magyar történelem és társadalom alapvető kérdéseit, hogy könyörtelenül leleplezte a magyar szociáldemokrácia opportunizmusát, hogy vezette, irányította, s így harcra ihlette mindazokat, akik a XX. század kezdetétől az első világháború végéig komoly küzdelmet kezdeményeztek az áruló szociáldemokrata vezetők ellen ; hogy a háború első percétől kezdve következetes harcot vívott a szooiálsovinizmus, a háborús őrület, a saját burzsoázia védelmének álláspontja ellen, a békéért. Másrészt elmondjuk, hogy Szabó Ervin a marxizmust szindikalizmussal cserélte fel, Marx és Engels műveit azok szellemével ellentétes jegyzetekkel bocsátotta az olvasók kezéhez ; hogy a polgári radikalizmus befolyása alatt állott, hogy különösen élete végén, az első világháború idején teljesen letért a forradalmi szocializmus elméleti alapjairól.

Bár Szabó Ervin életén és életművén valóban végigvonul ez a tragikus kettősség, mégis engedjék meg, hogy ma ne érmék az egyrészt és másrésztnek a szemszögéből vizsgáljuk Szabó Ervin tevékenységét, hanem két kérdést ragadjunk ki abból a számtalan egymásba szövődő és egymást keresztező és kiegészítő problémából, amelyek együtt az egész Szabó Ervint adják. Emlékezzünk meg először Szabó Ervinről, a magyar forradalmi munkás - mozgalom nagy ébresztőjéről, a magyar kommunista mozgalom előfutár járói és — az alkalomnak megfelelően, ami bennünket összehozott — emlékezzünk meg Szabó Ervinről, a magyar könyvtárügy kimagasló alakjáról.

Szabó Ervin a magyar munkásmozgalommal a századforduló idején került kapcsolatba. Akkor, amikor a magyar szociáldemokrácia már véglegesen az opportunizmus, a szocializmusba való békés belenövés útjára tért, amikor a II. Internacionálé többi pártjaival együtt már lényegében lerázta magáról a forradalmi- ságnak mindazt a „ballasztját", amit az Internacionálé első éveiben a marxizmusból még magáénak vallott. És habár Szabó Ervin néhány évig a magyar szociáldemokrata párt keretein belül működött, hamarosan felismerte a szociáldemokrata vezérek osztályáruló mivoltát és nem volt maradása soraikban. Harcot kezdett az ellen az opportunizmus ellen, a szavakban forradalmiság, tettekben az uralkodó osztályok kiszolgálása kétszínű politikája ellen és ezt a harcot élete végéig lankadatlanul, következetesen, hallatlan kitartással és szívóssággal folytatta. Folytatta úgy, hogy szövetségre lépett minden olyan becsületes törekvéssel, amely az opportunista vezetők leleplezésére, eltávolítására irányult, de folytatta úgy is és akkor is, ha magára maradt, ha szövetségesek nélkül, egyedül kellett a harcot vívnia. Gyakran tévedett, alapjában helytelen utakon járt, amikor a forradalmi marxizmus helyett a szindikalizmus útját ajánlotta a magyar munkásosztálynak, de tévedhetetle- nül és csalhatatlan biztonsággal küzdött a Garamiak és Weltnerek «világot megváltó- forradalmi szociáldemokráciájának» álnok hazugsága, a munkásságot éppen a forradalmi harctól visszatartó opportunizmusa ellen. És éppen ezzel, a hamisságnak, a kétkulaososság- nak, a munkásság, a dolgozók tudatos becsapásának izzó gyűlöletével adott Szabó Ervin olyasvalamit a magyar munkásosztálynak, amivel újra és újra áttörte elszigeteltségét, magárahagyottságát, aminek segítségével újra és újra megtalálta az utat a forradalmi, megoldást kereső munkásság legjobbjaihoz, élenjáró harcosainak kis csoportjaihoz. Nem érhette ugyan meg azt az időt, amikor ezek a kis csoportok a forradalmi idők sodrában hatalmas tömegmozgalom, a kommunista párt jelentős oszlopaivá váltak, de senki sem kételkedhet abban, hogy ha megérte volna, akkor szíve egész melegével üdvözölte és magáénak tekintette volna a szociáldemokráciának ezt a következetesen forradalmi tagadását. Ezért te56