A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1949-1954
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár jelentése 1949-1954
leninista műveket az ETO magyar nyelvű kiadásáig a 30-as szociológia szakba soroltuk) 1948-ban 7,5%, 1949-ben 21%. A frontáttörés második szakasza 1952-ben következett be. Ekkor kezdtük meg a szépirodalmi művek gyűjtését egy később felállítandó praesens gyűjtemény részére, azzal a szigorúan elhatárolt célkitűzéssel, hogy anyaga a tudományos kutatást szolgálja. Az újonnan beszerzett szépirodalmi művek iránt megnyilvánuló hatalmas érdeklődés a praesens-könyv- tár gondolatát túlhaladott állásponttá tette, mielőtt megvalósulhatott volna. A tanulni, művelődni vágyó nagyszámú olvasó igényeinek kielégítése volt végül is az a tényező, mely könyvtárunk beszerzéseit a szépirodalmi és a népszerű tudományos irodalom, tehát az általános közművelődési jelleg felé döntően eltolta. A gyűjtőkör kialakításához hozzájárult a Népművelési Minisztérium könyvtár-osztálya mellett működő Könyvtári Albizottság munkássága, valamint azok a viták is, melyek a könyvtár dolgozói közt folytak, követelve a könyvtár közművelődési irányba való továbbfejlesztését. A könyvtár a jelentés időszaka alatt hosszú utat tett meg, helyesen ismerte fel köz- művelődési feladatait — a főváros lakossága közművelődési igényeinek legmagasabb szinten való kielégítését — és ugyanakkor eleget tett tudományos szakkönyvtári célkitűzéseinek is. A fejlődést szépen illusztrálja az utolsó három év beszerzési statisztikája, amely kimutatja, hogy míg 1951-ben az összbeszerzés 66%-a esett a társadalomtudományokra és nem egész 9%-a a szépirodalomra (beleértve az irodalomtudományt is), addig 1954-ben a társadalom- tudományok 28%-ot, az irodalom pedig közel 39%-ot tesz ki az évi beszerzési statisztikában. (Az irodalom túlzott emelkedése a régi hiányok pótlásából adódott.) A könyvtár gyűjtőkörének általános kereteit, közművelődési célkitűzései, társadalomtudományi jellegéből fakadó tudomá- yu) 01 nyos és Budapesttel kapcsolatos táji feladatai határozzák meg. A könyvtár teljességre törekszik a szociológia, az újkori történelem, a pedagógia, a Budapestre vonatkozó irodalom területén. Ezekben a tudományágakban szakkönyvtári funkciót teljesít. Megközelítő teljességre törekszik a társadalomtudományok egyéb ágainak magyar nyelvű irodalmában, szem előtt tartva a rokon-gyűjtőkörű könyvtárak szerzeményezését. Gyűjti ezenkívül valamennyi tudományág általános jellegű és népszerű ismeretterjesztő irodalmát, valamint a szépirodalom köréből a magyar- és világ- irodalom jelentős műveit. A képzőművészetek és a szépirodalom területén a könyvtár túlmegy az átlagolvasó érdeklődési körén és a szakemberek számára is értékes anyagot nyújt. Folyóirat beszerzésünk hasonló elvek szerint történik. Beszerezzük a legfontosabb bel- és külföldi társadalomtudományi, városigazgatási, népszerű természettudományos, irodalmi és képzőművészeti folyóiratokat. A könyvtár folyóiratbeszerzése magasszínvonalú kurrens anyagot biztosít az olvasók számára. Könyvtárunknak összesen 888 folyóirat járt 1954-ben. Ebből a Központnak 633, a Pedagógiai Könyvtárnak 152, a Szovjet Gyűjteménynek 103. A KURRENS FOLYÓIRATOK SZAKSZERÍNTI MEGOSZLÁSA 1954-BEN o ! , i 2 3 4 5 . 6‘ 7 8 • összesen Központ . .............. — . 1 7G 3 fi 269 9 32 35 54 27 22 633 Szovjet Gyűjtemény .. 3 1 43 4 2 ' 11 15 13 ii 103 Pedagógiai Könyvtár . 31 — — ' 92 l 6 1 10 7 4 152 Összesen................................... 210 4 6 404 14 40 47 79 47 ' 37 888 18