A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1948

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1948-ben

11 A FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR 1948-BAN A Terv második évében már lényegesen közelebb jutottunk célunkhoz, hogy köz­ponti könyvtárunkat az értelmiségi dolgozók s a fejlődő új munkásértelmiség műhelyévé, közművelődési könyvtárainkat pedig a fővárosi dolgozók széles rétegeinek házi könyvtárává avassuk. A célt nemcsak úgy közelítettük meg, hogy éltünk a bővülő költségvetés adta anyagi lehetőségekkel, hanem úgy is, hogy könyvtárosi munkával fokoztuk a könyvanyag kihasználását az elérhető maximumig, könyvtári propagandával közelebb fértünk az olvasók­hoz. Tanáccsal, könyvtári berendezéseink népszerűsítésével siettünk elébe az olvasók érdeklődésének : alkalmi könyvjegyzékekkel, kiadványokkal, kiállításokkal, ezek ismertetői­vel és könyvtárunkat ismertető oktatóelőadások egész sorával, mindenekelőtt pedig azzal, hogy a marxizmus-leninizmus irodalmának felfokozott vásárlásával hozzájárultunk a dolgozók ideológiai átneveléséhez. Nem vártuk meg a jelentkező érdeklődést; megkerestük az iskolai hatóságokat is a csoportos könyvtárlátogatások megszervezése érdekében, elő­adóink az iskolákba is kiszálltak, hogy könyvtárunkat ismertessék. Üj hatóságaink, szer­vezés alatt álló új és-régi könyvtárak könyvtárosai oly sűrűn látogattak el hozzánk könyv­tári berendezéseink tanulmányozása céljából, hogy ezt az oktatómunkát is rendes feladataink közé kellett iktatnunk. Könyvállomány és a könyvanyag gyarapodása.. Az 1947-ben megnyílt nemzetközi könyvpiac már ütemesebb könyvbeszerzési lehe­tőségeket nyújtott ugyan, de a kezdeti iramot csökkentenünk kellett, mert a könyv és folyó­irat külföldön is, nálunk is megdrágult s így nem maradhattak el a takarékossági rend­szabályok, amelyek áprilistól októberig a vásárlások erős csökkentését, sőt szüneteltetését követelték. Könyvtárunk könyvállománya az 1948. esztendőben 41.464 kötettel gyarapodott. Ebből a tudományos központi könyvtárra 12.502, a fiókokra pedig 28.962 kötet jutott. A könyvforgalom. A jelentés évében beiratkozott kölcsönzőink száma a központi könyvtárban elélte a 2721 -et; 617-tel haladva meg a tavalyit. Nagy volt az emelkedés a beiratkozott főiskolai hallgatók számában : 1243, a tavalyi 864-el szemben. A központi könyvtár olvasójában és folyóirattermében olvasóink összesen 28.660 ízben 136.657 kötet könyvet és folyóiratot használtak az 1947-es 9158 olvasó 38.763 kötetével és folyóiratával szemben. Központi könyvtárunk kölcsönzőforgalma így alakult: 20.774 kölcsönzési esetben 37.400 kötetet kölcsönözték ki az 1947-es 14.240 kölcsönzési eset 28.135 kötetével szemben.

Next

/
Thumbnails
Contents