A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1942
Kondorosi Sándor: A könyvtárrendezés kérdéséhez, különös tekintettel a Fővárosi Könyvtárra
162 a különgyüjtemények jelzésére szolgálnak, már pedig az x-szel jelölt fent említett három csoport nem különgyüjtemény, hanem csak nagyságcsoport. Az olvasók a katalógusból legtöbbször csak előzetes érdeklődés után írják ki az x-szel jelölt számokat, sőt az is előfordul, hogy minden további nélkül egyszerűen elhagyják, mivel csillagnak nézik. Ezenkívül a kérdést csak ideig-óráig oldja meg s akkor ismét egy alkalmas betűt kell keresni most már nem a szám, hanem az x felszabadítására. Ma már megállapíthatjuk a következmények alapján, hogy az öt csoport jelzésére 10000 helyett legalább 100000 vagy 200000-ig kellett volna a számsort fenntartani, hogy a csoportok ütközése elkerülhető legyen. A hatodik csoport, a befejezett oktáv számozását 100001, illetőleg 200001-gyei kezdhették volna el. Tudjuk, hogy harminc évvel ezelőtt százezres számokról legfeljebb csak álmodni lehetett, de beszélni nem. Könnyen mondták az ilyesmire: utópia. Bár a Fővárosi Könyvtár újjáalapításakor mint fejlődő intézmény szerepelt, ilyen nagyarányú gazdagodással az előzmények után alig számolhattak. Az öt csoport 1—10000-ig való számozása nem szerencsés. A gyarapodás arányait ismerve, ma már könnyen megállapíthatjuk, hogy a fenntartott számsor nem elég; ebből pedig messzemenő következtetéseket vonhatunk le. Bármilyen csoport vagy gyűjtemény könyveinek számozására használjuk fel, mint egyedül alkalmasat a számsort, mindig az 1 -es számmal kezdjük, ne zárjuk be egy előre meghatározott számmal, hagyjuk szabadon »futni«. Inkább a végtelenre gondoljunk. Ezzel az eljárással nem csak a jelen, hanem a jövő minden hasonló problémáját előre megoldjuk. A könyvtárak fejlődésének lehetőségei, méretei kiszámít hatatlanok. A költségvetésben biztosított gyarapodáson kívül nagyobb ajándékozások lehetségesek. Könyvtárak, magángyűjtemények olvadhatnak belé. Máról-holnapra ezrekkel, tízezrekkel szaporodhatik a könyvállomány. A Fővárosi Könyvtár aránylag rövid időn belül Zichy, Thallóczy, Hentaller, Vámbéry, Szüry, Ballagj, Strausz, Rákosi stb magángyűjtemény besorolásával több mint 40.000 kötettel gyarapodott. Ha a csoportok számsorát előre bezárjuk, egy-egy ilyen nagyobb gyűjtemény besorolása kimeríti és megbénítja megszabott kereteinket. Elérjük az utolsó számot és nincs további lehetőség a számsor folytatására. A kényszermegoldás pedig nem egészséges. Megállapítottuk már, hogy az öt könyvcsoport számrendi elhelyezésére a számsor 1—10000-ig való fenntartása elégtelennek bizonyult. Az 1—100000-ig fenntartott számsor jóval hosszabb időre elégséges ugyan, de nem oldja meg végérvényesen a kérdést, mivel elhatárolt szám. Próbálkozzunk olyan helyszámozási eljárással, amelynél minden könyvcsoportnak és gyűjteménynek helynaplói kezdőszámául az 1-es számot vesszük meg. A befejezés a végtelenben van, vagyis még elképzelni se lehessen olyan könyvmennyiséget, amely az alkalmazott számsorunkat valaha is kimeríthetné. Könyvcsoportok megjelölésére használták már könyvtárak a könyvnagyságok jelzőszámait, vagyis 2° (kettedrét), 4° (negyedrét) és 8° (nyolcadrét) jelzést, melyet a könyvre ragasztott külön kis pajzsra írtak vagy aranyoztak. Ennek a módszernek elképzelése alapján a nagyságjelző számok felhasználhatók — pl. a kényszerből alkalmazott x helyett — nem az ismert külön pajzsra, hanem a könyvön a helyrajzi szám elé (4-1201) aranyozva. Természetesen minden könyvcsoport helyszámozását 1-es számmal kezdjük. A befejezett művek könyvcsoportjainak helyrajzi számai minden külön jelzés nélkül szabadon állhatnak, a folytatásos könyvek jelzete 0-val (nullával) kezdődnék. Feltételezhető, hogy a kiírásnál a helyszám előtti nullát épúgy elhagyhatják az olvasók, mint mondjuk az x-et. 'Ez igaz, csakhogy azért van száma a könyvnek, hogy a sok közül könnyen kikeres-
