A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1941

A Fővárosi Könyvtár 35. évi jelentése az 1941. évről

8 Pesenyánszky Mária könyvtári középfokú gyakornokot a Könyvtártól a polgár- mesteri XI. ügyosztályhoz, Hámori Nándor napidíjas hivatalnokot pedig a központi segédhivatalhoz helyezte át. Fancsali Petronellát a polgármester úr napidíjas hivatalnoki minőségben a Könyvtárhoz osztotta be. Állásában megerősítette dr. Baán Kálmán segédkönyv­tárost. Nyugdíjazta Lesskó Béla könyvtári felügyelőt és Gál Dezsőné könyvtár­tisztet. Állásáról lemondott Tiry László könyvtári gyakornok. Simon Imre fűtő a délvidéki bevonulás alkalmából hősies magatartást tanúsí­tott, s ezért a II. oszt. ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. A honvéd gépkocsizó alakulatnál mint őrvezető teljesített szolgálatot s ebben a kötelékben Pirograffnál 1941 július 21-én a bolsevizmus ellen vívott harcban hősi halált halt. Vörös János altiszt 1941 augusztus 23-án, Horváth Józsefné id. altiszt 1941 december 3-án elhúnyt. Emléküket kegyelettel őrizzük. Fővárosi szolgálatának 30 esztendejét ebben az esztendőben Sárváry Dezső könyvtári felügyelő és Zsák Wilfried könyvtári főtiszt, 25. esztendejét pedig Soós József irodafőtiszt, Epres Teréz és Scheiling Istvánná kezelőnők töltötték be. Ez alkalommal bensőséges háziünnepély keretében üdvözölte a Könyvtár igazgatója a jubilánsokat, méltatván a Könyvtár felvirágoztatása érdekében kifejtett érdemes munkásságukat. Dr. Wessetzky Vilmos könyvtári középfokú gyakornok egyiptológiai tanul­mányainak folytatása céljából nyolc hónapot Bécsben töltött. A Kormányzó Ür Őfőméltósága dr. Vavrinecz Dezső főkönyvtárosnak, dr. Szász Béla könyvtárosnak, Sárváry Dezső könyvtári felügyelőnek, Zsák Wilfried könyvtári főtisztnek, Kondorosi Sándor könyvtári főtisztnek, Bor Dezső segéd­hivatali főigazgatónak, vitéz Tardos Géza irodafőtisztnek és Soós József irodafő­tisztnek a Nemzetvédelmi Keresztet adományozta. Ez évben a rendkívüli katonai szolgálatra behívott könyvtári alkalmazottak száma a következő volt : 18 tisztviselő, 5 altiszt, 3 munkás. A bevonultak 1670 munkanapon át teljesítettek katonai szolgálatot. GYARAPODÁS. Zuwachs. Könyvtárunk könyvállománya 1941-ben 22.039 kötettel gyarapodott. Ebből a tudományos központi könyvtárra 9372 kötet a fiókokra pedig 12.667 kötet jutott. Könyvet a következők ajándékoztak a könyvtárnak : Hatóságok, intézetek, egyesületek: Almásy-Teleki Éva Művészeti Int. (1), Athen Bureau du statistique générale de la Grèce (4), Balatoni Yacht Club (4), Basel, Statistisches Amt (1), Berlin, Terramare Office (1), Budafok, Polgármesteri Hiv. (1), Budai Sakkozó Társaság (4), Budai Zene- akadémia (I), Budapest, Amizoni Károly által alap. Orsz. Magy. Nőnevelő Int. (1), Bp. Angol- kisasszonyok Sancta Maria Int. (3), Bp. Istituto Italiano di Cultura per l’Ungheria (1), Bp. Magyar Üj Iskola Egyes. (1), Bp. Orsz. Felebaráti Szeretet Egylet (2), Bp. Pénzintézeti Központ (1), Bp. Regnum Marianum Egyes. (2), Bp. Reichsdeutsche Schule (1), Bp. Szfőv. Közlekedési R.-T. (1), Bp. Szfőv. Közs. Iparrajzisk. (2), Bp. Szfőv. Közs. Takarékpénztár (1), Bp. Szfőv. Pedagógiai Kvt. (1), Bp. Szfőv. Polgármesteri ÍX., XflI., XVI. ü.-o. (10), Bp. Szfőv. Statisztikai Hiv. (28), Bp. Takarékpénztárak és Bankok Egyes. (2), Bp. Vízművek (2), Bpesti Kir. Büntetőtörvényszék (38), Bpesti Közp. Gyógy- és Üdülőhelyi Bizotts. (1), Bpesti M. Kir. Áll. Gyermekmenhely (1), Bpesti Olasz Követség (8), Bpesti Rotary Club (1), Bpesti Török Követség (1), Dánia, Statistiska Departement (4), Debrecen, Égészségvédő Int. (1), Debrecen és Vidéke Ipartestülete (1), Deutsches Wissenschaftliches Inst. Budapest. (1), Dortmund, Stadt- und Landesbibliothek (2), Dunántúli Közművelődési Egyes. (1), Erdélyi Helikon (1), Erdélyi Múzeum Egyes. (1), Esztergomi Főegyház­

Next

/
Thumbnails
Contents