A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1941
Németh Endre: Jog és törvényhozás a könyvtári életben
209 A kötelespéldány jogosultságát vitatja, vagy legalább annak szűk körre szorítását kívánja a szolgáltatásra kötelezettek (kiadó, nyomdász, író stb.) gazdasági szempontja. Bizonyos mértékig idegenkedhetik a kötelespéldánytól a megőrzésre kötelezett gyűjtemény is, amennyiben a megőrzésre szánt nyomtatványok kisebb jelentőségű, de rendszerint nagymennyiségű része a raktárterületet alig használt holt anyaggal tölti meg. Ezt az utóbbi nehézséget sikeresen áthidalja törvényünk azáltal, hogy néhány jogosult intézményt nem valamennyi, hanem csupán kiválogatott kötelespéldány őrizésére jelöli ki. A kötelespéldány történeti kifejlődésére pillantva tapasztaljuk, hogy az írásművek beszerzése körüli nehézségek már régen arra ösztökélték a könyvtárakat, hogy a felsőbb hatóságok révén ezen a téren könnyítéseket eszközölhessenek ki. Ám a könyvnyomtatás előtti időben, amikor még kézzel kellett másolni az írásműveket, túlzott kívánság lett volna, hogy a könyvtár részére kötelező ingyenes másolat készüljön. A XV. században a könnyen sokszorosító nyomdászat születése hozta a nagy fordulatot és nyitotta meg a kötelező könyvbeszolgáltatás felé vezető utat. Ezen az úton az első állomásokat a cenzúra, a privilégiumok és a szerzői jogvédelem jelzik. A cenzúra abban függ össze a kötelespéldány kialakulásával, hogy gyakorlásához szükséges a példány előzetes bemutatása. A privilégium, amely a nyomtatvánnyal kapcsolatosan a nyomda, illetőleg a kiadó jogosítottságát jelenti, azzal a kötelezettséggel járt, hogy a nyomdatermékekből az engedélyező hatóságnak ingyenpéldányt kellett juttatni. Végül a szerzői jog és a kötelespéldány összefüggése abban nyilvánul, hogy a szerző művének beszolgáltatása szükséges a jogvédelem gyakorlati végrehajtásához. Eljárás esetén ugyanis a kifogásolt nyomtatványt ellenőrzés céljából a védett művel össze kell hasonlítani. Mindezek a kérdések már a XV—XVI. században szabályozás alá kerültek. A könyvtári, illetőleg tudományos célt szolgáló kötelespéldányrendszer azonban csak később fejlődött ki. Az első olyan rendelet, amely kötelezően kimondja, hogy a megjelent nyomtatványokból egy példányt könyvtári őrizetbe kell bocsátani, Franciaországban jelent meg a XVI. század közepén (1537.). Az úttörő példát gyorsan követik a hasonló tartalmú német, angol stb. intézkedések. Ezeket a rendeleteket főként a cenzúra érdekében hozták és csak másodlagos szempont az átvizsgált példányok könyvtári megőrzésének biztosítása. Midőn a XIX. században a cenzúra és a kiváltságok (privilégium) rendszerének alapjai meginogtak, úgylátszott, hogy a könyvbeszolgáltatás kötelezettsége elvesztette létjogosultságát. A könyvipar és könyvkereskedelem iparkodott is megszabadulni a terhes, ellenérték nélkül kívánt könyvszolgáltatástól. Ezzel szemben a könyvtár a nemzeti kultúra érdekében továbbra is ragaszkodott a kötelespéldány fenntartásához, mert ez volt a nyomtatványok maradéktalan beszerzésének egyedüli lehetősége. A könyvtár anyagi erőforrása nem elegendő ahhoz, hogy abból a maradéktalan gyűjtés költségeit fedezni lehessen. A kötelespéldány körüli küzdelem végül is a könyvtári álláspont diadalával végződött. A ma uralkodó felfogás elismeri a kötelespéldány jogosultságát és így a legtöbb ország törvényhozása kimondotta nemcsak a nyomtatványok, hanem más sokszorosított munkák beszolgáltatási kötelezettségét. Hazai törvényhozásunk a kötelespéldányról elsőízben az 1840. évi VI. t.-c.- ben emlékezik meg. A törvény, amely a »Magyar Nyelvről« szól, 11. §-ában a következőket tartalmazza »Őfelségének megegyező kegyelmes akaratjával a Magyarországban és ahhoz kapcsolt Részekben kinyomtatott minden munkákból a magyar tudós társaságot (Akadémia) egy példány illeti.« 14
