A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1941

Németh Endre: Jog és törvényhozás a könyvtári életben

182

Teendői, hogy az intézményeket megszemléli, a létező lajstromokat beszerzi, az észlelt hiányokat és fogyatkozásokat a közoktatási miniszternek jelenti és egyben alkalmas javaslatokat is tesz. A közgyűjtemények megszemlélése különösen oly irányban fontos, hogy azokat az önálló szabályok szerint, a tudományos igényeknek megfelelően, az alapítók szándékai és rendelkezéseinek értelmében híven, pontosan és célszerűen kezeljék és a mellőzhetetlen elővigyázati intézkedéseket betartsák.

A közgyűjtemények alatt nem csupán az ország tulajdonát képező intézményeket kell értenünk, hanem a községi, egyházi, vagy világi hatóságok birtokában levő valamennyi közhasználatra szánt gyűjteményt. Kiemeli a rendelet a közkönyvtárakban található kéziratok és »nyomdai zsengék« (inkunábulumok), mégpedig különösen a magyar vonatkozásűak, jegyzékeinek elkészítését, azzal, hogy a jegyzékek egy példányát a Nemzeti Múzeumnak kell küldeni, mint központi tájékoztató intézménynek. (Ebben már a hazai Bibliográfiai Központ gondolatának magvát találhatjuk.)

A továbbiakban szó kerül a többes példányok, duplumok kicserélésére, valamint a magyarországi közkönyvtárak általános lajstromának készítésére és megindítására. Amint látjuk, az ismeretetett utasítás érinti a hazai könyvtárügy majdnem valamennyi lényeges kérdését és ezzel kultúrtörekvéseink értékes dokumentumát képezi.

Amint a könyvtári kérdések alapelvei lassanként kikristályosodtak, szükségessé vált a tervszerű elgondolások gyakorlatba való átültetése is. Ebben az irányban az első lépés a könyvtárak szervezése volt. Először a vidéki könyvtárak összefogása történt meg, amelyet a Dunántúli Közművelődési Egyesület részéről kezdeményezett társadalmi mozgalom indított el. így jött létre az Országos Múzeum és Könyvtárbizottság szervezeti szabályzata. (32.538/1894. VKM. rendelet.)

Jelentősen előbbrevitte az ügyet Wlassics Gyula kultuszminisztersége alatt életrehívott kétféle szervezet, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa, mint véleményező szerv (79.458/1897. VKM.) és a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége (1901. jan. 10. királyi határozat), mint végrehajtó és ellenőrző szerv.

Ezek a szervezetek sok tekintetben kiváló munkásságot fejtettek ki, különösen a népkönyvtárügy fejlesztése terén, azonban a könyvtárügy egységes szellemű irányítását nem tudták kielégítően megoldani. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a tudományos és a népművelő könyvtárak ügyeinek egybekapcsolása a gyakorlatban nem bizonyult szerencsésnek ; másrészt pedig nemzeti nagy könyvtáraink kívtilmaradtak az Országos Felügyelőség hatáskörén és nélkülözték azt a központi szervet, amely az eredményes munkamegosztás és érdekközösség szempontjából múlhatatlanul szükséges.

Negyedszázados fennállása után Klebelsberg Kunó kultuszminiszter a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsát és Felügyelőségét feloszlatta, majd hazai könyvtáraink szervezetét teljesen új alapokra fektette. Ettől kezdve új könyvtári jogforrásaink a könyvtárpolitika iránya szerint kétfelé válnak. Az elsőbe sorolhatjuk a tudományos és közművelődési könyvtárakra vonatkozó szabályokat, míg a második csoport tárgya a népkönyvtárügy. Az utóbbi az iskolán- kívüli népművelés keretébe illeszkedik és ezzel a szoros értelemben vett könyvtárügytől eltávolodik.

Ami mármost a tulajdonképeni, autonom könyvtárügyet illeti, itt is két csoportot különböztetünk meg. Jogalkotásunk elsőben az országos nagy közgyűjtemények szervezetét és ügykörét szabályozza, majd azután külön intézkedik a többi közkönyvtárakról.