A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1941
Németh Endre: Jog és törvényhozás a könyvtári életben
180 A könyvtári könyvek rendeltetése, hogy minél szélesebb körben használják. A használat lehel életet a könyvek holt halmazába. A könyvtár látogatottsága, a könyvek mozgása teremti azokat a mozzanatokat, amelyek a jogi szabályozást igényelik. A könyvtár eme dinamikus élete akkor bontakozik ki teljes mértékben, amikor az intézmény nyilvános. Ha könyvtárjogról beszélünk, akkor elsősorban azokat a jelenségeket vesszük figyelembe, amelyek a nyilvános könyvtár jog- . viszonyaiból fakadnak. Nyilvános könyvtár lehet ugyan magántulajdonban, általában azonban, mint a közösség vagyona jelentkezik. Közvagyon alatt azokat a javakat értjük, amelyek az állam, illetőleg valamely önkormányzati joggal felruházott közigazgatási szerv tulajdonában állanak. Ha nyilvános könyvtárról beszélünk, akkor beleértjük azt is, hogy közgyűjtemény, azaz a köz tulajdonában levő gyűjtemény. Fordított oldaláról szemlélve a kérdést, rendszerint ugyanez a helyzet. Tehát, ha közkönyvtárat említünk, akkor nyilvános intézményt értünk alatta, mivel a közkönyvtár rendeltetése általában a nyilvánosság. Vannak azonban közkönyvtárak, amelyek zártkörűek — így a közhivatali könyvtárak, amelyek csupán az alkalmazottak rendelkezésére szolgálnak. A magáncélú vagy zártkörű könyvtárhoz, mint általában nyugalmi állapotban levő könyvanyaghoz, kevesebb jogi kapcsolat fűződik. Mennél nagyobb a könyvtár forgalma, annál inkább mutatkozik a jogi szabályozás szüksége, mert nem a holt, hanem az élő könyvtár kívánja az életviszonyokat rendező jog közreműködését. Éppen ezért, ha könyvtárjogról beszélünk, figyelmünket a nyilvánosság széles rétegét szolgáló közkönyvtár felé fordítjuk, ennek jogviszonyait kíséreljük rendszerezni. Célunk tehát az, hogy a nyilvános közkönyvtárral összefüggő és kőiében előadódó jogi kérdéseket a magyar jog alapján főbb vonásokban összeállítsuk és ismertessük. Könyvtári törvényhozásunk. A könyvtárak belekapcsolódása a lüktető életbe számos jogi következményt von maga után, amelyek elintézésére az általános jogszabályok nem bizonyulnak elegendőnek. A jogalkotó hatalom szükségét látja, hogy speciális könyvtári vonatkozású rendelkezéseket tegyen. Ezeket együttesen nevezzük könyvtári törvény- hozásnak. Nagy könyvtári kultúrájú országokban az ilyen speciális jogszabályok ma már vaskos kódexet alkotnak (lásd pl. Ugo Costa szerkesztésében megjelent »Ccdice déllé Biblioteche itaiiane« című olasz könyvtári jogi kódexet, Milano : Mondadori 1937. 451. p.) Hazai törvényhozásunkban a könyvtárügyet érintő jogalkotás kezdő csiráit a XVIII. század végén találjuk meg. Az abszolutizmus évszázadában álombameiült nemzet ekkor kezdett ébredezni. A nyugat felől áramló új gondolatok felrázták a közszellemet és ráirányították a figyelmet kuturális állapotainkra is. Sok volt a tennivaló. Az 1790. évi országgyűlés számos »közpolitikái« határozatot fogadott el. Azon ügyek tárgyalására, amelyek az ülésszak folyamán nem voltak bevégezhetők, az országgyűlés különböző bizottságokat rendelt ki. Ezek közül az egyik volt a tudományos bizottság, mely többek között azt a feladatot kapta, hogy »a hazai nyelv kiművelésének, valamint a nemzeti művelődés egyéb szükséges eszközeinek...« tervezetét elkészítse (1790. évi 67. cikkely 7. p. 6. bek.) A következő két évtized mozgalmas és válságos ideje alatt a művelődés kérdése háttérbe szorul és csupán 1808-ban találunk rá újabb adatot. Az ország
