A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1940
A Fővárosi Könyvtár 34. évi jelentése az 1940. évről
A Fővárosi Könyvtár 34. évi jelentése az 1940. évről 34. Jahresbericht der Budapester Stadtbibliothek über ihre Tätigkeit im Jahre 1940 34. Rapporto annuale della Biblioteca Municipale dell’anno 1940 Az egyre nagyobb arányokat öltő háború okozta rendkívüli viszonyok erősen éreztették hatásukat könyvtárunk belső életében is. Erdély egy részének a Szent Koronához való visszatérését megelőző hónapok külpolitikai feszültségével járó nagyszabású fegyvergyakorlatok, majd pedig a visszacsatolt területekre történt dicsőséges bevonulás szükségessé tette,hogy intézetünkszámosalkalmazottja hazafiúi kötelességének eleget teendő, hivatali foglalkozását felváltsa a katonai szolgálattal. Könyvtárunk 31 alkalmazottja összesen 1790 munkanapon teljesített katonai szolgálatot. Intézetünk központjában a szénhiány miatt korlátoznom kellett a fűtést. Az év januárjában néhány napon át teljesen fűtetlen helyiségekben voltunk kénytelenek dolgozni, februárban és márciusban pedig csak a délelőtti órákban folyt a kölcsönzés, az ünnepi és vasárnapi ügyeletes szolgálatot pedig be kellett szüntetni. A háború kiterjesztésével kapcsolatban fellépő szállítási nehézségek miatt 1940. június óta egyre nehezebbé vált a francia és angol könyvek beszerzése. Ugyancsak késedelmessé, sőt lehetetlenné vált a francia és angol folyóiratok szállítása. 41 megrendelt folyóiratot, illetőleg napilapot részben vagy egészben kénytelenek voltunk nélkülözni. A rendes dologi kiadások tételei a jelentés évében a kényszerű takarékoskodás miatt mindössze 13.741 pengővel voltak emelhetők az előző éviekhez képest, úgyhogy az egyre érezhetőbbé váló drágulás mellett a leggondosabb gazdálkodásra volt szükség, hogy a könyvtári munka menete komolyabb fennakadást ne szenvedjen. A rendkívüli helyzet okozta nehézségek dacára, amelyek csak a könyvtári alkalmazottak munkaerejének teljes latbavetésével és a könyvtár könyvállományának fokozottabb hasznosításával voltak ellensúlyozhatok, a könyvtár forgalma örvendetes emelkedést mutat. Ez a körülmény világos bizonyítéka annak, hogy intézetünk mily fontos hivatást tölt be hazánk szellemi életében. A kikölcsönzött és az olvasótermekben használt kötetek száma a jelentés évében 1,465.686 volt az előző évi 1,375.121 kötettel szemben. Az emelkedés tehát 95.565 kötet. A napi átlagforgalom az 1939. évi 4599 kötetről 5037 kötetre szökött fel. A könyvforgalom emelkedése a fiókkönyvtárakban volt észlelhető, míg a központi könyvtárban a fennebb említett fűtési korlátozások miatt a forgalom természetesen valamelyest csökkent. A fiókkönyvtárakban az előző évi 1,165.520 kötettel szemben 1,288.909-et, tehát 123.389 kötettel többet forgatott meg a közönség, a központi könyvtárban pedig az 1939. évi 209.601 kötettel szemben 176.777 kötetet, vagyis 32.824 darab könyvvel kevesebbet kölcsönöztek ki, illetőleg használtak helyben az olvasók.