A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1940
Gerendás Ernő: Adatok a budai és a pesti céhek életéhez, különös tekintettel a Fővárosi Könyvtár céhirataira
190 jártak és a céhszabályokat is felolvasták, a céhmester imádságos szavakkal — Áldom és dicsérem a felséges Istennek szent nevét érette, hogy minket minden ügyes-bajos dolgoknak véghez vitelére megsegített — bezárta a gyűlést.121) Régebben ezután közös ebéd és iddogálás következett, melyen való viselkedésre az óturai csizmadiák ismertetett rendelkezése pl. elég kioktatólag hagyta meg a viselkedést. Ilyen volt a céhélet mestereinek főbb vonásokban ismertetett élete. Tekintély és tisztelet vette őket körül. A legények és az inasok világa, bármily családias légkör hatotta is át egymáshoz tartozandóságuk érzetét, a mesterekétől mégis egészen elzárt, más világ volt. Róluk egy-két jellemző vonást majd az ő ismertetésüknél mondunk el. Itt még a mesterekről annyit, amennyi a céhélet szempontjából is fontos, vájjon a céhkeret milyen szintet tudott nekik társadalmi téren biztosítani. Megélhetésük szempontjából — mint már hangsúlyoztuk — a »bejutottak« kétségkívül a legkedvezőbb helyzetben voltak. Egyeduralmuk volt iparuk területén és a nagyobb vállalkozásokból közösen részesültek. Kérdéses, milyen hatással voltak mindezek szellemi szintjükre. Itt az iparágankint mutatkozó különbségeket mind nem vehetjük figyelembe, mert miként a jelenben, úgy a múltban is mesterségenkint elütő volt ez a helyzet. Régi iparosaink közül kétségkívül az ötvösök jelentették a legmagasabb szintet. De más iparágakra vonatkozólag is az a meggyőződésünk alakult ki az elénk került adatok alapján, hogy a céhkeret az egykori iparosréteg szintjét nemcsak kiegyenlítette, hanem hathatósan emelte is. Segítségére volt ebben az a körülmény is, hogy az egynemű iparágankint való szervezkedés már csupán hiúsági okokból is sokat fáradozott a téren. Említsünk meg talán egy példát a sok közöl, melyek alapján az említett meggyőződésünk kialakult. Egyúttal szép példa ez a hagyományokhoz valómély ragaszkodásra ésatestületi szellemápolására is. A pesti cipőkészítők 1840 február 9-én tartották céhládájuk — mint írják — »százéves ünnepét.« Az ünnepség az elődökre való emlékezés sok kedves jelét mutatja. Egyúttal bizonyítéka mindannak, amit a céhi hagyományszeretetről és közösségük szimbólumának, a céhládának tiszteletéről mondtunk. Prónay Mihály céhmester a városi kiküldöttek jelenlétében ilyen szavakkal nyitja meg a céh ünnepélyes gyűlését: »...miképen háláljuk meg őseinknek fáradságukat nem áll tehetségünkre, hanem áldja meg érette az Isten poraikba, valamint azokat is, kik ezen hagyományukat mai napig minden veszedelemtől megőrizték . . . Nézzünk társadalmunk ezen ládájára! Fa ugyan ez, de ha érezni akarjuk, sokra intő néma darab kötelességeink hű teljesítésére sarkaló! Elődeinktől örökségül kaptuk, magában mindnyájunkra nézve szegény örökség! de egy századra mennyien táplált,attunk . . . jelentőségeiről, intetve tiszteinkre, nyilvános! — A kegyes ég áldjon meg bennünket Sz. segedelmével, s arra vigyen hogy sok századokra intsen bennünket az atyáinktól kapott ezen ereklye, s késő unokáinknak is inepül szolgáljon az a nap, melyen bennünket követendők össze gyűljenek, a’ magok közti édes szövetséget, ezen fa ereklye által meg újítandók!«122) A hagyományokon való élet sok olyan intézkedést váltott ki, melyeknek az volt a céljuk, hogy az utódok is mindenkor legalább azon a szinten legyenek, amelyen az elképzelt ősök álltak. És abban a feszült munkamenetben, amit a céhélet jelentett, már korán megkísérelték egyes mesteremberek, hogy iparáguk előbbre haladását az írás eszközeivel is szolgálják. Nemes Bereczky János szabad- szállási takács a takácsmesterségről, Szentpétery József a művészszámba menő pesti ötvös a magyar ötvösmívesség terminológiájáról, Petz Károly pálinkafőző mestersége titkairól ír egy-egy munkát. A szándék mindenesetre figyelemreméltó, ha nem is kísérte mindig eredmény. Ilyen szemmel kell néznünk annak a két pesti csizmadiának a vállalkozását, akik arra vállalkoztak, hogy a csizmadiaságról írnak könyvet.123) Az ösztönző erő mindenesetre dolgozott a régi iparosokban és talán ennek volt köszönhető, hogy abban az egyébként merev rendi világban is a mesteremberek a társadalmi életben tekintélyre és tiszteletre tudtak szert tenni. A pesti deszkaszínházban —- mint az egykorú szemlélő írja — a tekintetes urakkal egy társaságban magyaros ruhájú csizmadiákat és szabómestereket is lehetett
