A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1940
Gerendás Ernő: Adatok a budai és a pesti céhek életéhez, különös tekintettel a Fővárosi Könyvtár céhirataira
188 olyan céheknél, amelyeknek vidékről beírt tagjai is voltak, mint például a budai lakatosok, órások stb., együttes céhének, a bejárómesternek ezeket is fel kellett keresnie a céhbe hívó »táblával«. Egyik-másik céhben ilyenkor valóságos körutazást kellett tennie, ha a vidéki ú. n. »mezei mestereket« is mind végig akarta járni. Akadt céh, amely sokkal egyszerűbben oldotta meg ezt a terhes feladatot. Munkácson a tímároknál nem volt külön erre való tisztség, hanem a mesterek vitték egymáshoz a táblát. Mihelyt a tábla valamelyik mester házához megérkezik — így írják elő — munkáját a mester hagyja nyomban abba és a táblát a kijelölt mestertársához vigye tovább. így ismétlődött ez a folyamat mindaddig, míg a tábla elindítójához, a céhmesterhez vissza nem került.117) Gyűlést a már említett főgyűlésen kívül évnegyedenkint tartottak. Ezek rendszerint tavasszal József-napkor, a nyár elején Űrnapkor, szeptember végén Mihály- napkor és karácsonykor voltak. Ünnepnapra estek és a szentmiséről kijövet gyülekeztek össze vagy a céhmester házában, vagy ha volt külön céhházuk, akkor abban. Imádsággal nyitották meg és a céhmester imádságos szavaival zárták be. A megnyitó szavak után a mesterek helyet foglaltak, mégpedig beiktatásuk sorrendjében. Ha a legények képviselőit is meghívták, ők állva hallgatták végig a gyűlést és szólniok is csak úgy volt szabad, ha erre előbb engedélyt kértek. Általában az egész céhéletben a mesterek tekintélyére nagy gondot fordítottak. A gyűlésnek a tulajdon- képeni része azonban csak akkor kezdődött, amikor a céh áhítattal körülvett — mondhatnánk — szentélyét, a céhládát nyitott fedéllel az asztal közepére tették. A munkácsi céhbeliek ilyenkor őrséget is állítottak melléje, céhmesterük pedig felnyitásakor külön ládaköszöntőt is mondott. Míg ez tartott, egyik fiatal legényük a szoba ajtaját torlaszolta el, hogy az esetleg késve érkezők a felköszöntőt meg ne zavarják. A pesti lakatosok, óra-, puska- és csigakészítők együttes céhe 1701-ben külön cikkelyben tiltotta meg a mestereknek, hogy míg a láda nyitva áll, senki felkelni és elmenni ne merészeljen. Ha megteszi 15 krajcárt fizet. Pozsonyban ilyenkor az asztalra könyökölni sem volt szabad. Általában megható az a tisztelet és szeretet, amellyel a régiek céhük eme ereklyéjét körülvették. Ha valaki panaszos, vagy vádlott vallott, a nyitott láda elé állt. Vallomása csak így bírt bizonyító erővel. Grossinger József pesti mészárosmester 1805 február 27-én nyitott láda előtt jelenti ki, hogy a tanács által neki adott székjogáról minden követelés nélkül lemond. Ha valakinek elintézni valója volt, addig tehette, míg a láda fedele nyitva állott, mert ha ezt már lecsukták, azon a gyűlésen többé meg nem hallgatták. A láda őrzése a céhmester tisztségéhez tartozott. Rendszerint az ő házában is volt, ha csak külön háza nem volt a céhnek. Űj céhmester választásakor körmenettel vitték körül a városon űj őrzője otthonába. Az ilyen alkalmakat, céhgyűléseket mindaddig, míg Mária Terézia ezek tartását meg nem tiltotta, bőséges lakoma és vigasság követte a céh pénzéből. Az óturai csizmadiák 1716-ban a lakomákra való tekintettel a céhgyűlésekről így rendelkeztek: »Céhgyűlésbe kiki tisztességes öltözetben, megfésülve ’s mosdottan jelenjen meg, ott sokat ne tobákoljon, ’s annyival kevésbbé undokítsa azzal bajuszát, nehogy, midőn a’ többi mesterrel egy serlegből iszik, ezeknek undorodást szerezzen.« Ők a céhtagságért 20 frt-t fizettek. A mi időszakunkban egy-egy kántorgyűlésen 15 krajcárt tettek le a mesterek. Tagsági díjuk egyébként nagyon különböző volt. A pesti üvegesek még személyenkint is tettek különbségeket. 1791-ben egy ausztriai származású üvegestől 47 frt. 50 krajcárt, hat év múlva egy pesti üvegestől 149 frt. 30 kr-t fogadtak el. 1820-ban Giergl Ignác üvegesmester, mikor beiktatták 130 frt-t, egy másik társa pedig 200 frt-t fizetett. Ilyen változó és tekintélyes összegek láttára, érthető, hogy sok mester csak részletekben tudta tagsági díját megfizetni. Az 1805-i rendezés után már egységesen írták elő a céheknek, hogy a mesterek díja 25 frt-nál több nem lehet.118)
