A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1940
Gerendás Ernő: Adatok a budai és a pesti céhek életéhez, különös tekintettel a Fővárosi Könyvtár céhirataira
180 Vallásbeli türelmetlenséggel, térítő szándékkal csak — hogy egy mai keletű szóval éljünk — egyházilag exponált helyeken találkozunk. Püspöki, káptalani stb. helyeken. Ilyen helyeken gyakori eset, hogy a püspök, a nagyprépost, az apát stb. erősítette meg a kért céhszabályokat. így történt az Vácott is. Még ha nem is a püspök erősítette meg valamelyik városabéli céhnek a kiváltságlevelét, azért ő előtte is bemutatták, aki azután néhány újabb artikulust toldhatott is hozzá. Már Lipót király 1699-ben a váci szabóknak adott céhlevelében ekkép rendelkezik : ». .. ha céhbeli mesterek kálvinisták s akár lutheránusok lesznek és meg nem térnek az igaz hitre, egy esztendő leforgásában kivetessenek a céhből.« Lipót céhleveléhez 1761-ben Eszterházy Károly gróf püspök kiegészítő artikulusokat illeszt. »Kívánjuk — mondja — hogy mindannyian a mesterek az igaz régi római katolikus anya- szentegyházat profiteálván, azon hiten is éljenek. Senki a mesterek közül lutheránus vagy kálvinista inast ne merészeljen befogadni és mesterségre tanítani : szabad legyen mindazonáltal idegen vándorló, azon luteránus vagy kálvinista vallásban levő legényt ezen céhünkben befogadni, és mívet adni, de nem tovább, hanem csak két és legtovább három esztendőkig, mely idő alatt a mester, kinél lesz, tartozzék minden iparkodással és szorgalmatossággal azon legénynek megtérésén iparkodni, és tisztelendő plébánus uramnak is hírt adni, hogy megtérésében munkálkod- hassék, mely két vagy három esztendő alatt, ha meg nem akarna térni, szabad ne legyen a városban azon legényt megtartani.« Ehhez hasonló, de sokkal rövidebb rendelkezést olvasunk a verőcei gombkötők horvátnyelvű céhiratában. »Ezen városban se lutheránusnak, se kálvinistának nem szabad dolgozni Szent Mihály napján túl, valamig a’ katolikus hitre nem tér ;«101) Az ilyen térítő kísérletek valószínűleg nem sok eredménnyel jártak. Decsy Sámuel idézett könyvében ennek a vallási kérdésnek a céljait is tulajdonképen a bécsi udvar magyarellenes politikájában látja. »Konkolyt hintettek a’ hazafiak között egyik résznek hatalmat adván a’ másikon«. Nem is más ez szerinte, mint a magyart a magyarral való szembeállítás. Mert, ». .. ha a protestáns vallásnak szabad gyakoroltatás engedődik — írja tovább — el-fog a’ hazafiak között támadott gyűlölségnek tüze aludni, mindnyájan egyet értenek, egyaránt fogják a’ szekérnek rúdját vonni, és ősi szabadságaikat öszve vetett vállakkal védelmezni.« Valóban, ha a továbbiak során arra is kitérünk, hogyan fogadta a katolikus többség intézkedéseit a másik felekezet, s hogy sok esetben a katolikus többség is milyen módon lépett fel, igazat kell adnunk Decsy Sámuelnek a gyülöltségről mondott szavaira. Takáts Sándor írja egyik munkájában, hogy a másfelekezetűek számára sok esetben igen feszélyező volt, amikor a katolikusok saját templomukban az ő jelenlétükben ellenük lázadoztak. Komáromban történt 1774 június 5-én az úrnapi körmenet alkalmával, hogy a szentbeszédet páter Pagács mondotta. A céhekben ott álltak a protestáns mesterek is. A szónok talán e kedvező alkalmat használta fel, mert ugyancsak élesen korholó beszédet mondott ellenük. »Az ördögöknél rosszabbak, a pogányoknál, sőt a barmoknál alábbvalók vagytok ; méltók volnátok, hogy az országból vagy kirekeszttetnétek, vagy elevenen megégettetnétek. Tudom, hogy egy és más szegletekben itt lévők suttogtok most; mert tekeri orrotokat a beszéd ; de szóljatok, jertek elő és feleljetek ; hozzátok elő bibliátokat, majd megfelelek.« Természetesen, s ezzel a kor e nemű viszonyaiba is mélyebben belelátunk, a protestánsok is megtettek mindent, ami a megbékélést egyáltalán nem siettette. Ha a katolikusok nem szívesen fogadták céheikbe őket, csakhamar nekik is voltak olyan céheik — mint pl. a ceglédi szűcsök céhe — melyekbe viszont katolikusokat nem vettek be. De a katolikus szertartásokra kötelezett mesterek ott a templomban sem titkolták, hogy tulajdonképen milyen érzelmekkel vannak jelen. A Wesselényi-féle per győri tanúkihallgatásai alkalmával váltak ismeretesekké a következő események. Szőnyi Márton győrmegyei főbíró vallja, hogy a szabók céhgyűlésén Lukácsi István ezeket mondotta : ». . . ti katolikusok most ugyan sanyargattok bennünket, de ti nem tudjátok, hogy emberünk, vagyis követünk (Thököly) ez érdemben az ország
